Az FTC csak egy góllal kapott ki Viborgban

2011.02.05. 17:13
null
Tomoriék biztató eredményt értek el (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
A Ferencváros remekül helytállt, és csak egygólos, 34–33-as vereséget szenvedett a Viborg otthonában a női kézilabda KEK 4. fordulójának első mérkőzésén.

 

A Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírását megnyerő Viborgot jelentős veszteségek érték tavaly nyáron (Bojana Popovics és Katrine Lunde is távozott), ami az eredményekre is kihatással volt, a csapat címvédőként nem jutott tovább csoportjából a BL-ben, így került a KEK-be.

Összességében persze így is rettentő erős keretük maradt a dánoknak, így ők voltak a mérkőzés (és a párharc) esélyesei.

A viborgi találkozó azonban egyenlő erők küzdelmét hozta, az első félidő végig szoros volt, 1-2 góllal vezetett hol az egyik, hol a másik gárda. Támadásban Szucsánszki és Zácsik remekelt, a dán alakulat pedig főleg gyors indításokból volt eredményes.

A szünet után gyorsan meglépett a Viborg 25–21-re, de sikerült egyenlítenie a magyar csapatnak, s a folytatásban ismét fej fej mellett haladt a két gárda. A 34-33-as vereséggel az FTC-nek nagy esélye maradt a továbbjutás kiharcolására az egy hét múlva esedékes népligeti visszavágón.

 NŐI KÉZILABDA KEK
4. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Viborg (dán)–Ferencváros 34–33 (19–18)

 

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
11 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
11 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
29 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
43 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
49 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
51 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája