Női kézilabda: Görbicz szerint is elég erős a keret a BL-döntőhöz

2010.07.15. 10:31
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata hazai szinten egyeduralkodó, a nemzetközi mezőnyben pedig ugyancsak meghatározó, de egy igazi nagy, átütő siker még várat magára. A klub szerdai sajtótájékoztatóján a vezetőség a nyáron megerősített kerettel szemben támasztott elvárásként a BL-döntőbe jutást jelölte meg, ahol mi más, mint a trófea megszerzése lehetne a végcél. Ezzel egyetért Görbicz Anita is, az együttes világklasszis irányítója.

„Elég erősek vagyunk ehhez, ugyanakkor még jó néhány csapatnak hasonlóak a céljai, és a végén nem az fog dönteni, hogy ki dolgozott többet mondjuk augusztusban, hanem a pillanatnyi forma – mondta Görbicz. – Az a legfontosabb, hogy a csapatot minél inkább elkerüljék a sérülések, és akkor valóra válthatjuk az álmunkat – nagyon szeretnénk igazán fényes sikert elérni."

Az alapozással kapcsolatban Görbicz elmondta: kemény felkészülés elé néznek, de mindenki tisztában van vele, hogy ez jelenti az egész éves menetelés alapját. Az irányító úgy érzi, a nyári szabadság alatt sikerült magát kipihennie, míg sérült térdével gyógytornázott, hogy teljesen tökéletes állapotba kerüljön az idény kezdetére.
Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12