Női kézilabda NB I: a Fradi a békéscsabai eset kivizsgálását kéri

MTI MTIMTI MTI
2010.02.04. 11:04
A Ferencváros női kézilabdacsapata a szerdai, békéscsabai bajnoki mérkőzés után történt „pénzdobálós" eset kivizsgálást kéri a magyar szövetség versenybizottságától, ha netán a találkozó ellenőre jelentésében erre nem tért volna ki.

Kökény Beatrix, a fővárosi klub ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta: a 25–25-ös döntetlennel zárult, feszült hangulatú meccs hajrájában a hazai szurkolók köpködték az FTC játékosait, majd a lefújás után valaki egy pénzérmével fejen dobta Trufán Noémit.

„Tudom, milyen nehéz visszafogni a heves szurkolókat. A köpködésről és a fejen dobásról szóltunk a meccs után az ellenőrnek. Nem tudjuk, hogy beírta-e a jelentésébe ezt. Ha nem tette meg, akkor a versenybizottságnak mi ezt jelezzük majd" – fogalmazott Kökény Beatrix.

Katona Sándor, a szövetség versenyigazgatója a távirati iroda megkeresésére azt mondta: az ellenőri jelentés a napokban érkezik meg, az után tudnak foglalkozni az esettel.

„Lehet, hogy már pénteken megjön a levél, de lehet, hogy csak a jövő héten" – tette hozzá.

A szerdai találkozón az FTC-RightPhone sokáig vezetett, a Mondi-Békéscsaba aztán a hajrában egyenlített.

A két együttes legközelebb a Magyar Kupa február 27-i elődöntőjében találkozik egymással, a helyszín még nem ismert.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09