Csak így tovább, fiúk!

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2005.08.16. 00:08
Címkék
Átesni a tűzkeresztségen. Ez volt a magyar válogatott feladata a junior-vb első játéknapján. Ehhez segítséget nyújtott a fiúknak a miskolci csarnok több mint kétezer lelkes nézője, aki űzte, hajtotta Tóth László csapatát.
Souza találatával a dél-amerikaiak vezettek, de ezután a remekül védekező magyar együttes sorra lőtte az indításgólokat (5-1).

Időt kért a brazil szakvezető, de már ekkor látszott, hogy csapatának legfeljebb a tisztes helytállás lehet a célja ezen az estén. Igaz, a sárga mezesek legjobbja, Oliveira mindent megtett azért, hogy övéi közelebb kerüljenek a magyarokhoz, ám sokszor úgy tűnt, magára hagyatottan harcol. Mert a mieinknél nem csak egy ember remekelt. A beállós Zubai tarthatatlan volt, de gyakran villant a szélen Szalafai, s az első félidő közepén Putics is belekezdett a gólgyártásba. Az első félidő utolsó másodpercében éppen a veszprémiek tehetsége talált be, ezzel alakult 17-11-re az állás.

A szünet után hamar hozzátett a magyar gárda két gólt a különbséghez, ám a brazilok továbbra is tisztességgel küzdöttek. Oliveira ontotta a gólokat, s mivel a magyar szakvezető minden játékosát bedobta a mély vízbe, nem nőtt tovább az előny. Aggodalomra egy pillanatig sem volt okunk… A hajrában aztán Tóth László viszszahozta a kezdősorát, s ennek meg is lett az eredménye. A legrutinosabb magyar játékosok csodálatos utolsó öt percet produkáltak, szép gólokat lőttek az ekkor már felállva tapsoló publikum legnagyobb örömére.

A tízgólos különbséget a mezőny legjobbja, Zubai Szabolcs állította be a dudaszó pillanatában, ám arról se feledkezzünk meg, hogy láthattuk tegnap este a vb egyik gólkirályjelöltjét is, a brazil Oliveira személyében.

Ma Tiszaújvárosban (19 óra, tv: Sport1) Tunézia lesz a magyarok vetélytársa. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával”

Foci vb 2026
19 perce

Videó: negyven éve is 2–0-val kezdte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
34 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
37 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
53 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
1 órája

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik