Pásztor: Jó úton jár a csapat

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2004.11.22. 15:14
Címkék
Az olimpiai negyedik helyezést elért magyar férfi kézilabda-válogatottnak Athénban alapembere és csapatkapitánya volt a veszprémi szélső, Pásztor István, aki immár több mint egy évtizede tagja a nemzeti csapatnak. A svédországi Világkupára azonban - több athéni társához hasonlóan - a fiatalítás jegyében már ő sem tartott a Skaliczki László szövetségi kapitány keretével.
- Nagyon pozitívnak értékelem a csapat Vk-teljesítményét - kezdte Pásztor István -, egyik mérkőzésen sem játszottak alárendelt szerepet. Amit azért tartok különösen elismerésre méltó dolognak, mert ebből a keretből hét-nyolc játékos pár héttel ezelőtt még nem is álmodott arról szerintem, hogy válogatott lesz, ráadásul már a mostani, 2004-es Vk-n szerepelhet. Na jó, leszámítom a németek elleni találkozó első félidejét, mert azt tényleg rossz volt nézni, ám a folytatás az mindenért kárpótolt. Éppen az mutatta meg ennek a csapatnak az erejét és jövőjét, hogy minden rutintalanságuk ellenére, tetemes hátrányban sem zuhantak össze. Olyan káprázatos második félidőt produkáltak, hogy ikszes mecset csináltak egy elveszett találkozóból, amelyen végül kis szerencsével akár elkerülhették volna a vereséget. Ki kell még emelnem a horvátok elleni helyosztót, annál is inkább, mert ez a horvát csapat nyolcvan százalékban megegyezett az olimpiai bajnokságot nyert athéni kerettel. Nagy bravúr volt elhalászni előlük a hetedik helyet, a magyar fiatalok pont annyit adtak ki, annyit engedtek az ellenfélnek, amennyire szükség volt. Ez részükről egy nagyon tudatos meccs volt.

Pérez és Pásztor Athénban - a képen és az olimpián háttérben lévő Iváncsik és Laluska a Vk-n volt meghatárzó játékos (fotó: Reuters)
Pérez és Pásztor Athénban - a képen és az olimpián háttérben lévő Iváncsik és Laluska a Vk-n volt meghatárzó játékos (fotó: Reuters)
Pérez és Pásztor Athénban - a képen és az olimpián háttérben lévő Iváncsik és Laluska a Vk-n volt meghatárzó játékos (fotó: Reuters)
- Ez a mostani magyar keret akkor már teljesen kész és csupán annyi a feladata, hogy még több nemzetközi rutint szerezzen vagy azért szükség van egy-két poszton a cserére?
- Senkit nem tudok elmarasztalni. Akik eddig ott voltak a keretben, de kevesebb lehetőséget kaptak, azok nemcsak megpróbálták, hanem át is vették a húzóemberek szerepét és feladatát. Gondolok itt elsősorban Gál Gyuszira és IváncA többségnek azonban ez volt az első igazi nagy nemzetközi tornája, ám a sokszor ebből adódó megilletődöttség egyáltalán nem látszott rajtuk.sik Gergőre, míg Fazekas Nándi ezúttal is fantasztikus formában védett. Négyéves, olimpiai ciklusban kell gondolkodni, idő és meccsek kérdése, hogy átszokjanak a gyorsabb, keményebb nemzetközi ritmushoz, tempóhoz.
- Többen visszavonultak az athéni csapatból a válogatottságtól. Pásztor István láthatjuk még a nemzeti csapatban?
- A kapitánnyal én is úgy beszéltem meg: jöjjenek a fiatalok. Ezt az elképzelést abszolút megértem és támogatom is. A Világkupán tulajdonképpen a csapat a januári Európa-bajnoki selejtezőkre készült fel, amelyen ez a keret véleményen szerint gond nélkül veszi az akadályt. Amennyiben olyan ellenfelet kapunk a júniusi pótselejtezőn és a kapitány számít rám, természetesen a rendelkezésére állok. De, gyorsam lekopogom, a posztomon Iváncsik és Vadkerti személyében két olyan remek szélső játszik, akik megoldják azt a feladatot is. De azt azért így határozottan nem lehet kijelenteni, hogy én már soha többet nem szerepelek a magyar válogatottban.
Legfrissebb hírek

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
16 perce

Csoportelsőként jutott tovább a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb csapat
31 perce

A vb-selejtező előtt rendezik a veszprémi kézilabdázás napját

Kézilabda
42 perce

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
1 órája

Sikeres öt év után távozik Gyergyóból Vincze Péter

Jégkorong
1 órája

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
1 órája

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
1 órája

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik