Nyílt edzés Békéscsabán

Vágólapra másolva!
2004.11.16. 23:05
Címkék
Már javában edzőtáborozik Békéscsabán a hazánkban rendezendő 6. női Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott. Kiss Szilárd szövetségi kapitány együttese 22 nappal a rajt előtt eddig zárt kapuk mögött készült, de szerdán 10.30-tól délig nyílt edzést tart a békéscsabai városi sportcsarnokban.
Békéscsaba egyik csoporthelyszíne a női kontinensviadalnak, amelynek a C-csoportjában december 9. és 12. között a dán, a német, a svéd és a román válogatottak itt csapnak össze. A magyar együttes november 18-án, csütörtökön 17.45 órakor a békéscsabai sportcsarnokban, november 19-én, pénteken 15 órakor a gyulai tornacsarnokban játszik tesztmérkőzést az athéni olimpia bronzérmes együttesével, Ukrajnával.
Ami a csütörtöki napot illeti, ez Békéscsabán többszörösen is rendhagyó lesz, hiszen a december 9-én kezdődő kontinensbajnokság hivatalos rádiója, a Petőfi adó szinte minden műsorát Csabáról sugározza. Már reggel 6 órakor érdemes lesz a Petőfire hangolni, mert a Kívánságreggel az itteni hallgatók kéréseit közvetíti, méghozzá a csabai Mester Klubból, ahol disznósivítás is lesz az egykori első osztályú kézilabda-játékvezető, a klub tulajdonsa és üzemeltetője, Zsilák Ádám jóvoltából.
A rádiósok kezdeményezésének több oka is van, de a legfontosabb talán az, hogy az Eb-helyszíneket szeretnék közelebbről bemutatni. Az év vége legfontosabb hazai sporteseménye négy vidéki városban, Békéscsabán, Győrött, Zalaegerszegen és Debrecenben zajlik, ezért úgy gondolták, mindegyikben bemutatják a kézilabdás hagyományokat, valamint a helység kultúrális érdekességeit. Izgalmasnak ígérkezik a Csaba Centerben és a Mester Klubban egész nap zajló heteslövő párbaj, amelynek a döntője a 17.45 órakor kezdődő magyar-ukrán meccs szünetében lesz a városi sportcsarnokban.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
16 perce

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
17 perce

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
19 perce

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
32 perce

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
34 perce

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
49 perce

Megvan az olaszok és a románok második győzelme a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik