Ezúttal belefért a vereség is

2004.11.13. 22:47
Címkék
A Pick Szeged még soha nem volt olyan könnyű helyzetben a BL-ben, mint most Barcelonában. Sem a házigazdák, sem pedig a Tisza-partiak helyezését már nem befolyásolta az utolsó forduló eredménye. A katalánokat mindössze a szegedi vereségért való visszavágás vágya fűtötte, míg a magyar bajnoki ezüstérmest az ösztönözte nagyobb erőbedobásra, hogy nehogy beleszaladjon egy csúfos vereségbe, mint tette 1997-ben, amikor 40-17-re kapott ki. A hatszoros BL-győztesnél többen is hiányoztak, hiszen Csepkint a hét elején megműtötték, korrekciós beavatkozás előtt áll Ortega, a szerdai bajnokin Valenciában nem játszott a sérüléssel bajlódó Skrbics (a Szeged ellen vállalta), valamint a Szkopjéban húzódást szenvedett Perics kapus sem. Így a fiatal Alonso állhatott a kapuba.
Kovács Péter a játékosaitól korrekt és összeszedett teljesítményt kért. Elmondta, hogy a meccs szerves része a Fotex és a Dunaferr elleni bajnokikra való felkészülésnek. A Pickben Mezei Richárd szorult csak orvosi segítségre, akinek a térdében porcleválást állapítottak meg. Andjelkovics és Matics kiheverte a vírusos gyomorpanaszait, mindketten nagy kedvvel készültek.




Sajnos a mintegy negyven szegedi drukkert már az első percekben elkeserítették a hazaiak. Különösen a volt szegedi Nagy László játszott óriási elánnal, s hat perc alatt háromszor mattolta Puljezsevicset. Az első mérkőzésen kilenc találatig jutó Romero sem maradt el a gólversenyben, hiszen a 16. percben már mindkét spanyol neve mellett öt-öt strigula állt. Természetesen ehhez hozzájárult a Pick nagyon gyenge védekezése is, no meg a magyar kapusok feledhető formája. Kovács Péter időkérése némi javulást eredményezett, de szavai sem tudták megakadályozni azt, hogy egy perccel a félidő vége előtt ne nőjjön tízgólosra a Barca előnye. Szerencsére Bendó és Djurkovics góljával némileg sikerült csökkenteni a hátrányt.

Andjelkovics (jobbra) és Nagy csatáját a Barca magyarja nyerte (Fotó: Czagány Balázs)
Andjelkovics (jobbra) és Nagy csatáját a Barca magyarja nyerte (Fotó: Czagány Balázs)
Andjelkovics (jobbra) és Nagy csatáját a Barca magyarja nyerte (Fotó: Czagány Balázs)
A második félidőt Puljezsevics védései vezették be, s határozottabbá vált a Pick védelme is. A sok eladott labda ellenére sikerült öt gólra megközelíteni a katalánokat (23-18). Amikor szorosabb lett az eredmény, akkor a hazai pályát derekasan megfújó két szlovén bíró lépett elő főszereplővé. A mérkőzés hajrájában volt olyan időszak is, amikor Puljezsevicsen kívül csak két mezőnyjátékos volt pályán. Az utolsó perc is hozott izgalmat, hiszen Jeppesen színészi tudományát is bedobta, kisebb lökdösődés alakult de, szerencsére hamar elcsitultak a kedélyek.

Bosszantja a vereség?

Kovács Péter, a Pick edzője:
Jobb helytállást vártam a csapattól. Nagyon bátortalanul kezdtünk, s ezzel óriási előnyt és lendületet adtunk ellenfelünknek. A második félidőben kétszer is feljöttünk öt gólra, de a meccs vége kaotikusra sikeredett. Nincs tragédia, de tanulni kell a hibáinkból.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

Egyéb egyéni
6 perce

Megmenthető még a bajnoki cím? Nem kísérletezik a Real Madrid a Girona ellen

Spanyol labdarúgás
12 perce

A dél-amerikai szövetség Infantinót támogatja a FIFA elnökválasztásán

Minden más foci
21 perce

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
26 perce

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
58 perce

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
1 órája

„Párhuzamosan hét zenekarban énekeltem” – Hosszú kávé Éliás Gyula Jr.-ral

Képes Sport
1 órája

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik