Megsérült világsztárok

2004.10.27. 22:34
Címkék
A férfi BL-ben érdekelt és esélyes Barcelona (Nagy László együttese) és a Pamplona szerdai spanyol bajnoki csúcsrangadóján, nem léphetett pályára a vendég katalánoknál a szerb Dragan Skrbics (2000-ben a világ legjobbja), a magyar válogatott Hernández Vladimirrel felálló házigazda baszkok közül pedig a horvát olimpiai és világbajnok Ivano Balic (2003-ban a világ legjobbja) hiányzott.
A Barca csillaga - a spanyol Marca című lap szerint - legalább 10-15 napot kénytelen kihagyni, mivel a Pick-Szeged elleni múlt heti találkozó előtt könnyebben, majd a mérkőzésen súlyosan megsérült. A szegedi edzésen már fájlalta a combját, amelyben a mérkőzésen - erről persze nem akart hiányozni - el is szakadt az izom. A pamplónai Balic bokaszalag-húzódással, valamint porckopással bajlódik, és nem tudható pontosan, mikor épül fel.
Az irányító Ivano Balic (a keresztnevét annak köszönheti, hogy Olaszországban született, ahol édesapja, a szintén híres kézilabdázó profiskodott) a bal lábfejét fájlalja. Ezért a hét végén kihagyta csapata győztes BL-mérkőzését is a címvédő Celje ellen. Sérülése - főleg, ha meg is kell műteni - rosszul jött csapatának, de még inkább Lino Cervarnak, az olimpiai és vb-aranyérmes Horvátország szövetségi kapitányának, mert az ő keretében Balicnak közismerten nincs cseréje (a Badel Zagrebbe visszatérő, volt veszprémi Slavko Goluza szokta őt helyettesíteni, de csak néhány percig, amíg pihen).
"Nem tudom, hogy mi lesz velem - sajnálkozott Balic, aki már a januári, tunéziai vb-re is gondol. - Az orvosok szerint néhány napot még várnom kell, amíg eldől, javul-e az állapotom. Ha nem, műtétre kényszerülök, amit semmiképpen sem szeretnék. Jó lenne legalább a nyárig kihúzni sérült bokával, hiszen ellenkező esetben nekem gyakorlatilag befejeződik az idény. Néhány hónap kihagyás után nagyon nehéz visszanyerni a formát."

Spanyol bajnokság
Férfiak (16 csapat). Az élcsoport a 7. forduló után: 1. Pamplona (Hernández) 14 pont, 2. Barcelona (Nagy L.) 14, 3. Ciudad Real (Sterbik) 13, 4. Ademar León 13, 5. Bidasoa Irun 9
Legfrissebb hírek

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
4 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
11 perce

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
21 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védést mutatott be a Melsungenben

Kézilabda
27 perce

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
34 perce

Az Augsburg és a Hoffenheim nyeretlenségi sorozata is folytatódott

Német labdarúgás
48 perce

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik