Veszprém: győzni kell!

Vágólapra másolva!
2004.10.15. 21:21
Címkék
A Bajnokok Ligájában a hét végén a férfiaknál a csoportküzdelmek második fordulóját, a nőknél a selejtezők visszavágóit rendezik meg. A Fotex KCV szombaton a norvég Sandefjordot fogadja, a Pick-Szeged pedig a macedón Vardar Szkopje vendége lesz. A nőknél a Győri Graboplast ETO KC vasárnap az ukrán Motor Zaporizzsját fogadja - a tét a csoportküzdelmekbe jutás.
A Fotex első valódi tétmérkőzése

A Litvániából győztesen hazatérő Fotex KCV teljes erőbedobással gyakorolt a héten, aminek a magyarázata nagyon egyszerű.
"Arról van szó, hogy az első BL-meccsen nyújtott teljesítményünk még hazai pályán is kevés lenne a norvég bajnok ellen - ismerte el önkritikusan Csoknyai István, a veszprémiek meccsrekorder csapatkapitánya, aki 122. európai kupacsatájára készül. - Erről akkor győződtünk meg igazán, amikor videóról megtekintettük szombati ellenfelünk Lemgo elleni mérkőzését. A Sandjeford otthon végig vezetett a második félidőben, s ha a hajrában jobban összpontosít, nyerhetett volna. Nekünk azért is kettőzött akarattal kell küzdenünk, mert ez lesz az első valódi tétmeccsünk ebben az idényben. Ráadásul még mindig akadozik a csapatjátékunk, különösen védekezésben. Nagyon nehéz meccs lesz, de győznünk kell."
Zdravko Zovko mester sem nyugodt. A horvát szakvezető még az utolsó pillanatokat is arra használta fel a gyakorlásokon, hogy megtalálja a lehető legjobb összetételű védekező csapatot. Szerencsére már Díaz is játékra jelentkezett, s Buday formája is felfelé ível.
"Sokkal erősebb a norvég bajnok, mint a legutóbbi évadban volt - mondta Perger Zsolt kapus, akivel egyetértett a talpát kissé fájlaló Eklemovics Nikola. Ôk egy éve a Szeged színeiben már megütköztek a Sandefjorddal. - Sokat segíthet szurkolóink támogatása."

Pásztor István gyors elfutásból lôtt góljai nélkülözhetetlenek lesznek a Sandefjord ellen (Fotó: M. Németh Péter)
Pásztor István gyors elfutásból lôtt góljai nélkülözhetetlenek lesznek a Sandefjord ellen (Fotó: M. Németh Péter)
Pásztor István gyors elfutásból lôtt góljai nélkülözhetetlenek lesznek a Sandefjord ellen (Fotó: M. Németh Péter)
Zdravko Zovkónak az a véleménye, hogy a Sandefjordban kitűnő a játékkapcsolat a balátlövő és a beállós között, utóbbi kilenc gólt lőtt a Lemgónak. "Erre a párosra kell nagyon odafigyelnünk - mondta. - Remek a kapusuk is, aki a németek ellen húsz lövést védett. Lehet, hogy meglepő amit mondok, de ki-ki meccset játszunk szombaton a továbbjutásért."

Felfokozott hangulat Macedóniában

A Pick-Szeged csütörtökön indult Szkopjébe, ahol szombaton hajdani szerb edzője, Dragan Djukics jelenlegi gárdája ellen sorsdöntő mérkőzést játszik.
"Mind a Vardarnak, mind nekünk roppant fontos lesz a találkozó a továbbjutás, vagyis a csoportunkban az első vagy a második hely megszerzése szempontjából - mondta Kovács Péter edző. - A pokoli erős Barcelona a csoport nagy esélyese, ezért várhatóan a második helyért futunk versenyt a Szkopjével és a nem lebecsülhető román Constantával. A Szkopje - kilencgólos veresége ellenére - megállta a helyét a katalán fővárosban. Nem tagadom, azt hittem, nagyobb különbséggel nyer a Barca. Hogy mit várok Szkopjétől? Kis túlzással azt mondhatom, háborút, valamint korrekt bíráskodást. Hallottuk, hogy mind ellenfelünk, mind a szurkolótábora felfokozott hangulatban vár bennünket. Nekünk azonban a külső körülményekkel nem szabad foglalkoznunk. A Szkopjének bizonyítania kellene, mert a barcelonai vereség után szerdán bajnokin is kikapott három góllal legnagyobb ellenlábasától, a Bitolától, ráadásul otthon."
A Szeged továbbra sem számíthat a térdműtétből lábadozó Kotormánra. A hét közben lázas volt Bajusz és Mezei, Vadkertinek pedig a kisujja sérült meg. A magyar ezüstérmes arra számít, hogy a nyáron szinte kicserélődött játékoskeretű Szkopje szeretné kihasználni magas, erős átlövőit, és minden tekintetben az erő oldaláról közelít a csatához. A macedónok közül Vucsicsevics talpsérüléssel bajlódott a héten, és nem tudni, pályára léphet-e. Nagyon kell ügyelniük a szegedieknek a Barca ellen remeklő Markovszkira (10 gól) és Mitrovicsra (6). ---- Óriási várakozás előzi meg a Győri Graboplast-Motor Zaporizzsja (ukrán) női BL-selejtező vasárnapi visszavágóját (a vesztes az EHF-kupában folytathatja). Az első mérkőzésen 31-28-ra kikaptak a győri lányok az athéni olimpián bronzérmet szerző ukrán válogatottba hat játékost adó és hazája bajnokságát toronymagasan vezető Zaporizzsja otthonában. Ennek ellenére a győri sportkedvelők szinte biztosra veszik, hogy kedvenceik ledolgozzák hátrányukat és bejutnak a legjobb 16 közé.
"Az első mérkőzésen valamenynyiünknek jól ment a játék, érződött, hogy az új és régi játékosok egyre jobban összecsiszolódnak, ütőképes csapattá érnek, de még mindig van javítanivalónk - mondta Mehlmann Ibolya, aki az első mérkőzésen szerzett kilenc góljával az együttes egyik legjobbjának bizonyult. - Ám az ukránok nagyon erősek és hatalmas küzdők. Mi viszont gyorsabbak, mozgékonyabbak, és technikailag is képzettebbek vagyunk."
Bizakodott Róth Kálmán, az együttes szakvezetője is. "Ha hatvan percen át tudjuk nyújtani azt, amit az első mérkőzésen negyvenöt percig mutattunk, akkor továbbjuthatunk - hangoztatta. - Az első mérkőzés után az ukránok kisebb csalódottságuknak adtak hangot, elismerve, hogy nagyobb győzelemre számítottak, de a továbbjutásról nem mondtak le. Lehet, hogy a sérülése miatt az első mérkőzésen hiányzó Szenjutics, Klicsko és Ribina is pályára lép."
Szerhij Poljkaj, a Motor másodedzője: "Elemeztük videóról az első mérkőzést, és tudjuk, nagyon nehéz csata vár ránk. A sikerhez változtatnunk kell a taktikánkon. Markusevszka, Kasel és Stolpakova sérülései javultak, tőlük sokat várunk."

Tv: A Fotex- Sandefjord mérkőzést szombaton 16.45 órakor közvetíti az MTV.
Tv: A Győr-Zaporizzsja találkozót vasárnap 18 órakor közvetíti az M2-es csatorna.

A hátrányról

A Graboplast ETO 1996 óta folyamatosan tartó európai kupaszereplése során az első idegenben vívott mérkőzéseken már többször került hátrányba, mégis továbbjutott. A norvég Baekkelagets Oslo öt-, a dán Fridrikshaven, az orosz Rosztov, a spanyol Itxako Estella négy-négy, a görög Artasz háromgólos előnynyel érkezett Győrbe, mégis búcsúra kényszerült. Vasárnap az is Görbicz Anitáék mellett szól, hogy idegenben 28 gólt szereztek, s ez a végelszámolásnál még jól jöhet.

Férfi BL-csoportmérkőzések
Az állás az 1. forduló után. A-csoport: 1. Barcelona (spanyol) 2 (31-22), 2. Szeged 2 (27-24), 3. Constanta (román) 0 (24-27), 4. Szkopje (macedón) 0 (22-31). G-cs.: 1. Veszprém 2 (33-26), 2. Lemgo (német) 2 (27-24), 3. Sandefjord (norvég) 0 (24-27), 4. Kaunas (litván) 0 (26-33) ---- Történetének legnagyobb sikere előtt áll a Nyíregyházi AB Vill KC férficsapata, amely itthon ötgólos előnyt (32-27) szerzett a KEK-ben a horvát Medvescak Zagreb ellen. A nyírségiek eddig egyszer (1999-ben) szerepeltek európai kupában, és akkor a City-kupában elvéreztek török riválisukkal szemben. A szombati visszavágó előtt bizakodó volt Zlatko Saracevic, a nyíregyháziak legendás horvát edzője, aki ugyanakkor kijelentette, nem szabad az első mérkőzés eredményével foglalkozni, úgy kell nekivágni a visszavágónak, mintha a párharc még csak most kezdődne.
Az első találkozón szerzett 12 gólos előnnyel érkezett meg pénteken este a boszniai Banja Lukára a női KEK-visszavágó helyszínére a Váci NKSE. A hét közben az Esztergom elleni mérkőzést a második félidei javuló játékkal könnyedén megnyerő csapat a szombati találkozónak is esélyese. Aligha lép pályára az egy hete enyhe agyrázkódást szenvedő Ilyés, viszont a bajnokin negyed óra után bokasérüléssel lebicegő Mátyásra már számíthat Vura József edző.
Több mint megnyugtató előnnyel utazott a férfi EHF-kupa-mérkőzés luxemburgi visszavágójára a Tatabánya-Carbonex. A 18 gólos előny birtokában Füzesi Ferenc edző célja nem is lehet más, mint újabb győzelmet aratni Eschben. "A mérkőzés újabb lehetőség lesz a Carbonex játékát egyre jobban jellemző figurák gyakorlására" - mondta a tréner. Rosta István nem utazott el a csapattal, mert az ízületeit megtámadó betegségből még nem épült fel.
Minden valószínűség szerint telt ház és fergeteges szurkolás nehezíti szombaton a Cornexi dolgát Déván az Universitatea-Remin elleni női EHF-kupa-visszavágón. Az első találkozó utáni 12 gólos passzívum ledolgozását azzal is segíteni próbálják a hazaiak, hogy ingyenes meccsnézésre invitálják az érdeklődőket. Daniel Andronache klubelnök: "Igazából ajándéknak szánjuk ezt a város lakóinak, akiknek ritkán van alkalmuk hasonlóan rangos csapatot és mérkőzést látni errefelé." A román bajnokság tavalyi meglepetéscsapata két alapjátékosát - Tonceant és Popot - nélkülözve kénytelen kiállni a visszavágóra. A hazaiak 2000 euró prémiumot zsebelhetnek be, ha továbbjutnak.
Szabó Edina, a fehérváriak edzője szerint csapata jó formában van, amit a bajnokságban is sorozatosan bizonyít. "Nincs sérültünk és győzni megyünk Dévára - mondta. - Több fiatal játékosunk tovább szokhatja az európai kupalégkört."
Legfrissebb hírek

„Eljött a visszatérés ideje” – újra munkába áll Hernán Crespo

Minden más foci
6 perce

Ferenczi János bejelentette, távozik a Debrecentől

Labdarúgó NB I
11 perce

Népsport: sorozatvetők kék-fehérben

Népsport
23 perce

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
24 perce

Gyökerest felajánlották a Real Madridnak, visszavonul a Schalke rutinos csatára – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
48 perce

Fél év után távozik a Nyíregyháza légiósa

Labdarúgó NB I
53 perce

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak érkezők is

Labdarúgó NB II
59 perce

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik