Nagyot tarolt a Tatabánya

2004.10.09. 23:48
Címkék
A patinás, hajdan nemzetközi hírű Tatabánya 14 év szünet után fölényes győzelemmel tért vissza az európai kupaporondra. Pedig rossz előjelekkel kezdődött a mérkőzés, mert kiderült, hogy a sokszoros válogatott Rosta István egyelőre titokzatos betegsége súlyosabb, mint azt korábban gondolták, ezért ezúttal sem léphetett pályára.





A tatabányaiak a kezdés előtt szinte semmit sem tudtak a luxemburgi vendégekről, s ezért némileg megilletődötten, sőt idegesen és kapkodva játszottak. Az Esch öt percig vezetett is, aztán beindult a hazaiak góláradata és Törő Szabolcsék meg sem álltak a biztos, nagy különbségű győzelemig. A balszélső és társai tetszés szerint érhették el góljaikat, s ezzel fantasztikus estét szereztek közönségüknek. A visszavágó valószínűleg csak formalitás lesz a teljesen amatőr alapon működő HB Esch otthonában.

Miért nem játszhatott Rosta István?
Füzesi Ferenc, a Tatabánya edzője:
- Egy idáig ismeretlen vírus lepte el a szervezetét, és míg a héten "csak“ a dereka fájt, mára már a térde is bedagadt. Hétfőn laborvizsgálatból próbáljuk kideríteni, mi lehet a rejtélyes kór. A játékossal együtt valamennyien bízunk a gyors felépülésében.
(Az elhangzottakhoz Rosta hozzáfűzte, Luxemburgban már néhány percet szeretne a pályán tölteni.)

Nagyon csalódott a súlyos vereség miatt?
Otto Heel, az Esch edzője:
- Amatőrcsapatomtól nem várhattam többet. Ekkora a különbség a két ország kézilabdája között. Szathmári olimpiai negyedikhez méltóan, bravúrosan védett.
Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
27 perce

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
43 perce

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
48 perce

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
51 perce

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik