1. Ez történt
NB I, nők 3. forduló: FTC-Kiskunhalasi NKSE 37-16, DVSC-PIKKER-PTE-PEAC 40-31, Bp. Kőbánya-Spartacus-Cornexi-Alcoa 24-31, Liss-Hódmezővásárhelyi NKC-Esztergomi KSE 35-16, Győri Graboplast ETO KC-Dunaferr NK 25-31, Váci NK-Vasas 43-31. 7. forduló: DVSC-Győri Graboplast ETO KC 25-26
3. Plusz-mínusz
A Debrecenben bravúros győzelmet arató Győrt a saját csarnokában verte meg a bajnok Dunaferr, mégpedig úgy, hogy a megerősödött hazai együttesnek nem is nagyon volt esélye a sikerre. Csaknem végig öt-hat góllal vezetett Kiss Szilárd szövetségi kapitány klubcsapata, amelyben Pálinger - ki tudja, immár hányadszor? - sziporkázott, valamint Ferling, Nagy, Kindl és Radulovics is remekül játszott. Jellemző, hogy a győrieknél a szélső Vérten volt a legeredményesebb.
A hajdan győri Pálingernek csak roppant nehézségek árán tudtak gólt lőni a Graboplast játékosai, akik közül ezúttal többen is adósok maradtak a tőlük egyébként megszokott - és persze elvárható - kiemelkedő teljesítménnyel. Csak a tizedik percig volt azonos súlycsoportban a két csapat, mert a folytatásban a vendég Újváros elhúzott, és olykor már hat-hét góllal is vezetett. Görbicz csak büntetőből talált be, Mehlmann neve mellé csak egy gólt jegyeztek, és Gogirla is csupán kétszer volt eredményes.
4. Top 7
A góllövőlista élmezőnye
1. Mátyás (Vác) 35
2. Ôri (Vasas) 27
Radulovics (Dunaferr) 27
4. Viglási (K.-Spartacus) 26
Csíkos (Pécs) 26
6. Ariton (Debrecen) 25
7. Wolf (H.vásárhely) 21
5. A hét csapata
Pálinger (Dunaferr, 1) - Mraviková (FTC, 1), Bradeanu (Győr, 1), Ilyés (Vác, 1), Uhraková (FTC, 1), Tápai (Cornexi, 1), Nagy I. (Dunaferr, 1)
(Zárójelben: egyesület, hányszor került be a hét csapatába)
6. A hét legjobbja
Pálinger Katalin (Dunaferr, 1)
A világ talán legjobb kapusa egykori csapata ellen újra bebizonyította: zseniális játékos, aki Európa legjobb csapataiban (persze ezek közé sorolandó a Dunaferr is) szintén kulcsjátékos lenne. A kapuskirálynő eszén a Győr kitűnőségei sem rudtak túljárni, igaz, ehhez az is kellett, hogy a Dunaferr aranylányai védekezésben is parádéztak.
(Zárójelben: egyesület, hányszor lett a hét legjobbja)
7. Következik
Szeptember 29., szerda: Pécs-Hódmezővásárhely, 16, Dunaferr-DVSC, 17, FTC-Vác, 18, Cornexi-Vasas, 18, Kiskunhalas-Győr, 18, Esztergom-K.-Spartacus, 18.30. Október 2., szombat: K.-Spartacus-Pécs, 17, Hódmezővásárhely-Dunaferr, 18. Október 3., vasárnap: DVSC-Kiskunhalas, 16, Vác-Cornexi, 17, Vasas-Esztergom, 17.30, Győr-FTC, 18

| 2. Így állnak | ||||||
| 1. Győr | 4 | 3 | – | 1 | 125–101 | 6 |
| 2. Dunaferr | 3 | 3 | – | – | 98–75 | 6 |
| 3. Cornexi | 3 | 3 | – | – | 86–68 | 6 |
| 4. FTC | 3 | 2 | – | 1 | 109–78 | 4 |
| 5. Vác | 3 | 2 | – | 1 | 106–83 | 4 |
| 6. Debrecen | 4 | 2 | – | 2 | 125–107 | 4 |
| 7. H.vásárhely | 3 | 2 | – | 1 | 83–72 | 4 |
| 8. K. Spartacus | 3 | 1 | – | 2 | 78–85 | 2 |
| 9. Vasas | 3 | 1 | – | 2 | 89–101 | 2 |
| 10. Pécs | 3 | – | – | 3 | 80–118 | 0 |
| 11. Kiskunhalas | 3 | – | – | 3 | 63–107 | 0 |
| 12. Esztergom | 3 | – | – | 3 | 61–108 | 0 |
A Debrecenben bravúros győzelmet arató Győrt a saját csarnokában verte meg a bajnok Dunaferr, mégpedig úgy, hogy a megerősödött hazai együttesnek nem is nagyon volt esélye a sikerre. Csaknem végig öt-hat góllal vezetett Kiss Szilárd szövetségi kapitány klubcsapata, amelyben Pálinger - ki tudja, immár hányadszor? - sziporkázott, valamint Ferling, Nagy, Kindl és Radulovics is remekül játszott. Jellemző, hogy a győrieknél a szélső Vérten volt a legeredményesebb.
A hajdan győri Pálingernek csak roppant nehézségek árán tudtak gólt lőni a Graboplast játékosai, akik közül ezúttal többen is adósok maradtak a tőlük egyébként megszokott - és persze elvárható - kiemelkedő teljesítménnyel. Csak a tizedik percig volt azonos súlycsoportban a két csapat, mert a folytatásban a vendég Újváros elhúzott, és olykor már hat-hét góllal is vezetett. Görbicz csak büntetőből talált be, Mehlmann neve mellé csak egy gólt jegyeztek, és Gogirla is csupán kétszer volt eredményes.
4. Top 7
A góllövőlista élmezőnye
1. Mátyás (Vác) 35
2. Ôri (Vasas) 27
Radulovics (Dunaferr) 27
4. Viglási (K.-Spartacus) 26
Csíkos (Pécs) 26
6. Ariton (Debrecen) 25
7. Wolf (H.vásárhely) 21
5. A hét csapata
Pálinger (Dunaferr, 1) - Mraviková (FTC, 1), Bradeanu (Győr, 1), Ilyés (Vác, 1), Uhraková (FTC, 1), Tápai (Cornexi, 1), Nagy I. (Dunaferr, 1)
(Zárójelben: egyesület, hányszor került be a hét csapatába)
6. A hét legjobbja
Pálinger Katalin (Dunaferr, 1)
A világ talán legjobb kapusa egykori csapata ellen újra bebizonyította: zseniális játékos, aki Európa legjobb csapataiban (persze ezek közé sorolandó a Dunaferr is) szintén kulcsjátékos lenne. A kapuskirálynő eszén a Győr kitűnőségei sem rudtak túljárni, igaz, ehhez az is kellett, hogy a Dunaferr aranylányai védekezésben is parádéztak.
(Zárójelben: egyesület, hányszor lett a hét legjobbja)
7. Következik
Szeptember 29., szerda: Pécs-Hódmezővásárhely, 16, Dunaferr-DVSC, 17, FTC-Vác, 18, Cornexi-Vasas, 18, Kiskunhalas-Győr, 18, Esztergom-K.-Spartacus, 18.30. Október 2., szombat: K.-Spartacus-Pécs, 17, Hódmezővásárhely-Dunaferr, 18. Október 3., vasárnap: DVSC-Kiskunhalas, 16, Vác-Cornexi, 17, Vasas-Esztergom, 17.30, Győr-FTC, 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik