Aranyküszöbön a veszprémiek

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
2004.04.28. 23:16
Címkék
Az aranyrangadóra a halottak is feltámadtak  így lehetett összefoglalni a veszprémi és a szegedi vezetők véleményét a szerdai FotexPick csata előtt.
"Nehéz és ugyanilyen fontos mérkőzés vár ránk – mondta Zdravko Zovko edző. – Csapatom fordulóról fordulóra javuló formában kézilabdázik, és ez biztató, mert a Szeged ellen nagyon jól kell játszania ahhoz, hogy győzzön. Fazekas kézsérülése rendbe jött, két napja elkezdhette az edzéseket."
A szegediek edzője, Kovács Péter arról beszélt, hogy Puljezsevics kapus sérült bokaszalaggal is megpróbál bemelegíteni, és ennek az eredményétől függ, hogy vállalja-e a játékot. Hasonló cipőben járt Matics, aki hasi sérve miatt csak beinjekciózva tudott pályára lépni. Az egyik edzésen összefejelő Ilyés és Habuczki összevarrt szemöldökkel és halántékkal készült és Vadkerti megműtött ujja sem gyógyult meg teljesen.
A Fotex pontatlan és túlkombinált támadásaira gyors ellenakciókkal és gólokkal válaszolt a vendégcsapat, amelyben a találkozó elején Mezei és Matics remekelt. A szerb válogatott balszélsője a gólja után rosszul esett, és le kellett cserélni, a helyére Vadkerti állt.
A lassacskán felébredő hazaiaknál Sterbik kitűnő formában védett, és Csoknyai vezérletével a Fotex védekezése is összeállt.
Vérbeli rangadót, hatalmas taktikai ütközetet látott a közönség. A Pick-Szeged óriási elszántsággal küzdött, nem engedte elhúzni vetélytársát, és – edzője óhajának egyelőre megfelelve – a védekezése ugyanolyan jó volt, mint a támadási taktikája. A félidő közepén Puljezsevics és Fazekas állt a kapuba. A veszprémi játékos mintegy másfél hónapja védett legutóbb tétmérkőzésen, a szerb-montenegrói csillag pedig sérülten is igyekezett segíteni társainak. A szegediek 11–11-nél hetest hibáztak, majd Oláh 13–11-nél és 14–11-nél sem tudott túljárni Sterbik eszén. Ugyanakkor Fazekas – aki a következő évadra már elszegődött a német Nettelstedtbe – szintén állta a sarat. Ezekben a percekben összeroppanni látszott Kovács Péter együttese, mert a hazaiak sorozatban lőtt góljaira nem érkezett válasz (16–11), bár Laluska és Berta mellett Ilyés is mindent megpróbált, hogy áttörje a bajnokcsapat védőfalát.
A szünetben Lele Ambrus, a Pick sportigazgatója, a hajdani klasszis játékos homlokát gondok redőzték. "Ha kisebb lenne a különbség, jobb eséllyel néznék a folytatás elé" – mondta a szakember.
Cserélgette kapusait Kovács Péter, ám a szegedi védőfal a gyors hazai támadások közepette olykor azt sem tudta, hol a labda. A Fotexbe időközben vissszaállt Sterbik, a beállós posztra az elnyűhetetlen Zsigmondot, a bal szélre pedig Iváncsikot küldte Zovko edző. Lazarov, Buday és Dzomba gólparádéjához csatlakozott Pérez, akinek az ötödik találatával már kilencgólosra nőtt a különbség. A világbajnokság gólkirálya nagy kedvvel játszott, és góljaira leggyakrabban a már a Veszprémmel is hírbe hozott Eklemovics válaszolt.
A hajrában Dzomba kápráztatta el a közönséget, és megerősítette azt a véleményt, hogy vele nagyszerű vásárt csinált a spanyol Ciudad Real, amelynek – Veszprémben meg nem erősített hírek szerint – újabb Fotex-csillagra (magyar állampolgárra) fáj a foga. Dzomba úgy fog hiányozni a következő évadban a bajnokcsapatból, mint egy falat kenyér.
A végjátékban 33–23 után már csak a közönség szórakoztatására figyelt a Fotex, amelynek a rájátszás folytatásában kapitális hibát kellene elkövetnie ahhoz, hogy elveszítse 13. bajnoki aranyérmét. A veszprémiek azonban aligha babonásak. ---- S ---- &
Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
11 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
20 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
28 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
6 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik