Wiebes másodszor nyert szakaszt az idei női Girón, Reusser továbbra is vezeti az összetettet

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.07.10. 16:48
null
Lorena Wiebes (fehérben) másodszor nyert az idei Girón (Fotó: Getty Images)
A női Giro d'Italia ötödik szakaszán kettős holland siker született, az összetettet vezető Marlen Reusser az ötödik helyen ért célba, de megőrizte előnyét a címvédő Elisa Longo Borghini előtt.

Az ötödik szakaszon 120 kilométeres táv várt a mezőnyre Mirano és Monselice között, és Lorena Wiebes a második szakaszgyőzelmét aratta az idei Girón, miután kedden is az élen zárt. Az Európa-bajnok holland versenyző mögött 11 rivális is azonos idővel ért célba, a második helyen honfitársa, Marianne Vos végzett, majd harmadikként a német Liane Lippert jött be.

Az összetettet vezető Marlen Reusser ötödikként fejezte be a küzdelmeket, közvetlenül mögötte a címvédő Elisa Longo Borghini tudta le a távot, így kettejük között megmaradt a 16 másodperces különbség. Az összetettben eddig harmadik Sarah Gigante lecsúszott az ötödik helyre, miután csütörtökön csak a 30. helyen zárt 1 perc 42 másodperces hátránnyal, így most Anna van der Breggen áll a dobogó alsó fokán az ötödik szakasz során elért hetedik helyének köszönhetően.

Pénteken 145 kilométert teker majd a mezőny Bellaria-Igea Marina és Terre Roveresche között.

NŐI GIRO D'ITALIA
5. szakasz (Mirano–Monselice, 120 km)
1. Lorena Wiebes (holland, SD Worx–Protime) 2:39:08 óra
2. Marianne Vos (holland, Visma–Lease a Bike) azonos idő
3. Liane Lippert (német, Movistar) a. i.
Az összetett állása
1. Marlen Reusser (svájci, Movistar) 12:17:14 óra
2. Elisa Longo Borghini (olasz, UAE) 16 mp hátrány
3. Anna van der Breggen (holland, SD Worx–Protime) 1:53 p h.

 

Legfrissebb hírek

Kerékpár: korábbi F1-es pilóta csatlakozik a Polti VisitMalta csapat vezetőségéhez

Kerékpár
2026.10.26. 21:04

Megállta a helyét a pro szintű csapatok között az MBH

Kerékpár
2026.10.26. 10:59

A 20 éves Paul Seixas célja Tadej Pogacar legyőzése

Kerékpár
2026.10.13. 11:12

A franciák megvédték Eb-címüket a vegyescsapat-időfutamban

Kerékpár
2026.10.06. 17:46

A csalódott Giulio Ciccone választ vár az Eb utáni célfotó miatt

Kerékpár
2026.10.06. 17:38

Tadej Pogacar nyomás alá helyezte a csapatát, indulni akar az Eb-n

Kerékpár
2026.09.29. 18:34

Brandon McNulty új becenevet kapott Tadej Pogacartól

Kerékpár
2026.09.28. 18:12

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2026.09.27. 09:51