Vas Blanka a tizedik helyen zárta az országúti világbajnokságot

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.09.28. 17:06
97th UCI Cycling World Championships Zurich 2024 – Day 7
Vas Blanka a 10. helyen zárt a világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
A belga Lotte Kopecky sikerét hozta a svájci kerékpáros-világbajnokság női mezőnyversenye, a három perccel később célba érő Vas Blanka pedig a saját csoportjának sprintjét megnyerve a tizedik helyen fejezte be a viadalt.

Szakadó esőben és tizenegy fokban kezdődött a kerékpáros-világbajnokság női mezőnyversenye a svájci Usterben, olykor vízszintesen szakadt a 154.1 kilométeres távon. A rajt előtt egyperces néma csenddel emlékeztek a súlyos bukását követően pénteken elhunyt svájci versenyzőre, Murier Furrerre. A kerékpárosok először megkerülték a Greifensee nevű tavat, majd áttekertek Zürichbe, a városban öt kör várt rájuk, azaz ennyiszer kellett megmászniuk a Witikon-negyedben található, 1.4 kilométeres, 7.2 százalékos emelkedőt. A mezőnyben két magyar indult, az U23-as címvédő Vas Blanka és a tizennyolc éves Greman Szonja, utóbbi a legfiatalabb versenyző volt a szombati futamon.

Az első, háromfős szökevénycsoportot hamar beérte a mezőny, többen is próbálkoztak támadással. Száz kilométerrel a vége előtt egy kisebb csoport lépett el, köztük tekert az egész verseny során rengeteget dolgozó Riejanne Markus és az új-zélandi Niamh Fisher-Black is, Vas Blanka pedig az őket üldöző első csoportban haladt. Harminckét kilométerrel a vége előtt Markus mellé megérkezett a másik holland, Marianne Vos és az ausztrál Ruby Roseman-Gannon is, az utolsó kör előtt egyperces előnyre tettek szert.

Vasék üldözőcsoportjából sorra estek ki a versenyzők, miközben húsz kilométerre a céltól az olasz Elisa Longo Borghini és a harmadik holland, Demi Vollering csatlakozott az élmenőkhöz. Utóbbi indult meg az utolsó hosszú emelkedőn, vele tartott Longo Borghini, Kopecky, valamint az időfutamversenyen bronzérmes amerikai Chloé Dygert, továbbá a német Liane Lippert is. Vollering támadást indított, három versenyzőt le is szakított, csak épp ebből ketten is a honfitársai voltak – ez is mutatta, hogy hiába uralták a futamot a hollandok, rossz taktikájuk miatt végül is érem nélkül maradtak, pedig az utolsó kilométerre elsőként megérkező négyesben még benne volt Vollering, mellette Kopecky, Lippert és Longo Borghini haladt. Úgy tűnt, köztük dől majd el a világbajnoki cím sorsa, ám nem diktáltak elég nagy tempót, így felért Dygert és Roseman-Gannon is hozzájuk.

A hattagú csoportból a belga Kopecky hajrázott a legjobban, ezzel 2023 után ismét első lett a világbajnokság mezőnyversenyén, az ezüstérem Dygert nyakába került, a harmadik helyet Longo Borghini szerezte meg. Vas Blanka három perccel később érkezett meg, a saját csoportjának sprintjét ő nyerte meg, összességében pedig tizedik lett. Greman Szonja az első teljes kör megtételét követően feladta a világbajnokságot.

KERÉKPÁR
ORSZÁGÚTI VB, ZÜRICH
Női mezőnyverseny (154.1 km)
1. Lotte Kopecky (Belgium) 4:05:26 óra
2. Chloé Dygert (Egyesült Államok) azonos idővel
3. Elisa Longo Borghini (Olaszország) a. i.
...10. Vas Blanka 3:00 perc hátrány
Greman Szonja nem fejezte be a versenyt.

 

Legfrissebb hírek

Kerékpár: Dina Márton mindig is olyan lehetőségre várt, amit az MBH Bank Ballan CSB-től kapott

Kerékpár
12 órája

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
14 órája

Valter Attila a 37. helyen végzett a kuanghszi körversenyen negyedik szakaszán

Kerékpár
2025.10.17. 10:04

Dina Mártonnak és Peák Barnabásnak vezérszerepet szánnak az MBH Bank Ballan CSB-nél

Kerékpár
2025.10.17. 09:54

Dina Mártonnal és Peák Barnabással erősített az MBH Bank Ballan CSB

Kerékpár
2025.10.16. 19:51

Valter Attila három szakasz után 13. összetettben a kuanghszi körversenyen

Kerékpár
2025.10.16. 10:59

Valter Attila összetettben továbbra is a legjobb tízben az utolsó vismás versenyén

Kerékpár
2025.10.15. 09:53

Valter Attila összetettben a hetedik helyről várja a folytatást az utolsó vismás versenyén – videó

Kerékpár
2025.10.14. 11:46
Ezek is érdekelhetik