A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 12:49
null
Cristiano Ronaldo mezén a King Abdullah Financial District, az Al-Naszr egyik dúsgazdag szponzorának rövidítése díszeleg (Fotó: AFP)
Eleinte hurráhangulat fogadta Cristiano Ronaldót az Al-Naszrnál, ám a sportszakmai sikerek elmaradása miatt már a válás sem tűnik elképzelhetetlennek, jóllehet gazdasági téren mindig is gyümölcsöző volt a kapcsolat.

Amikor 2022 decemberében Cristiano Ronaldo aláírt az Al-Naszrhoz, nem csupán egy átigazolásnak lehetett szemtanúja a világ – egy globális hatású üzleti lépésről, kulturális jelenségről és olyan befektetésről volt szó, amely sohasem látott hullámot indított el a labdarúgásban. A portugál csillag hatást gyakorolt egy komplett nemzetgazdaságra, a ligára, és persze a klubra is, amelyhez szerződött. A legtöbben – élén magával Ronaldóval – azt hitték, hogy sportszakmai előrelépést jelent a csapatnak az érkezése, két és fél évvel később azonban váratlan repedések jelentkeztek az elsőre idillinek tűnő kapcsolaton, és amilyen meglepő volt anno a frigy, ugyanolyan meglepő szakítás lehet a vége nemsokára.

De haladjunk sorjában!

Cristiano Ronaldót 2021 nyarán megváltóként fogadták a Manchester United drukkerei, amikor 12 év után visszatért az Old Traffordba, csakhogy a csapat edzője, Erik ten Hag nem esett hanyatt az akkor már 36 esztendős játékos teljesítményétől, ami egyre nagyobb feszültséget szült közte és a végtelenül önérzetes támadó között. A vége kenyértörés lett: Ronaldo 2022 végén felbontotta a szerződését a Uniteddal, és új klub után nézett. Csakhogy azt a csillagászati összegű bért, amelyet megkövetelt leendő munkáltatójától, sehol sem voltak hajlandók megadni Európában, az Egyesült Államokba jogi akadályok miatt nem mehetett, és úgy tűnt, bezárul előtte minden kapu. Sértettsé­gében Ronaldo szakított menedzserével, Jorge Mendessel is, új pártfogója, Ricardo Regufe viszont csak egyetlen ajánlatot tudott letenni az asztalára, jóllehet az a futballtörténet legbusásabb szerződése volt.

Eleinte maga Ronaldo sem akarta elhinni, sem elfogadni, hogy Szaúd-Arábiába kell mennie, de végül a mesés összeg meggyőzte, és aláírta az Al-Naszr ajánlatát. A szerződés részleteit sohasem hozták nyilvánosságra, de annyit azért szivárogtattak belőle, hogy a klub és a szaúdi liga (SPL) vonzóvá váljon más labdarúgóknak is, tekintve, hogy a portugál klasszist csak az első fecskének szánták egy nagyobb szintlépés érdekében. Most azonban maradjunk az Al-Naszrnál. Eszerint Cristiano Ronaldo évente 207 millió dollárt keresett, amiből 74 millió a tényleges játékért járó fizetés volt, míg a fennmaradó összeg a reklámjogokból, kereskedelmi megállapodásokból és Szaúd-Arábia 2030-as világbajnoki pályázatának nagyköveteként végzett munkájából származott.

Al-Hilal v Al-Khaleej - Saudi Pro League
Már több mint 130 országba jutnak el a bajnokság és kiemelten az Al-Naszr meccsei (Fotó: Getty Images)

Kérdés persze, hogy egy globális szinten alig ismert egyesületnek honnan van ekkora vagyona. Nos, az 1955-ben alapított Al-Naszr – további három szaúdi klubbal, az Al-Ahlival, az Al-Ittihaddal és az Al-Hilallal egyetemben – 2023 júniusa óta jelentős pénzügyi támogatást kap a közel 800 milliárd dollárnyi eszközt kezelő Szaúd-arábiai Állami Befektetési Alaptól (PIF), amely a klub több mint 75 százalékát birtokolja, míg a fennmaradó 25 százalék egy nonprofit alapítvány tulajdonában van. Az Al-Naszr nettó vagyonát jelenleg 22.6 milliárd dollárra becsülik, ezzel a legvagyonosabb egyesület a régióban, ráadásul a bevételi forrásai lényeges eltérést mutatnak a klasszikus módon működő futballklubokétól. Az Al-Naszr tulajdonosai ugyanis más területeken – sporttechnológia, szórakoztatóipar, ingatlanpiac és -fejlesztés – is aktív befektetők, a nyereséget pedig visszaforgatják a klub értékének növelése érdekében.

Ezen a ponton tökéletesen érthető, miért csaptak le az ötszörös aranylabdás klasszisra, hiszen Ronaldo érkezése a rekordösszegű javadalmazás mellett is jelentős hatással volt az Al-Naszrra mind sportszakmai, mind gazdasági szempontból. Utóbbival egy pillanatra sem adódtak gondok, mert a portugál játékos az elsődleges célt megvalósítva, a láthatóságot és a globális figyelmet azonnal és permanensen a klubra irányította. Az Al-Naszr közösségimédia-követése egy szemvillanás alatt megsokszorozódott (az Instagramon például a 2022 decemberi 800 ezerből 2023 januárjára több mint tízmillió követő lett), ami az új szponzorok és befektetők érdeklődését is felkeltette. A SPL-ről készített legfrissebb gazdasági jelentés (Business of Saudi Pro League 2024–2025) szerint az Al-Naszr várhatóan 109.95 millió dolláros szponzorációs bevételt könyvelhet el az idényben. A liga 18 csapata közül ez a legértékesebb portfólió, amelynek a gerincét a PIF tulajdonában álló KAFD nevű vállalattal 2023 júniusában, vagyis már bőven a Ronaldo-érában kötött partnerség adja. A KAFD (King Abdullah Financial District) egy vegyes felhasználású gazdasági és pénzügyi központ Rijádban, amely egyszerre ingatlanfejlesztési projekt, valamint társadalmi innovációs tér, és globális vállalatokat, valamint befektetőket vonz, magyarán, a Ronaldo-hatás közvetett értéke a sokszorosa a több millió dolláros szponzori juttatásnak.

Szintén nem elhanyagolható eredmény, amit – nagyrészt – Ronaldónak köszönhet az SPL és az Al-Naszr, hogy a 2024-ben megkötött új közvetítési jogok révén immár több mint 130 országba jutnak el a bajnokság meccsei, és toronymagasan a sárga-kék csapat találkozóit tűzik legtöbbször a képernyőre az adók, természetesen a portugál sztár miatt. Ez azért lényeges, mert a klubok részesedése függ attól, hány mérkőzésüket közvetítik élőben, mivel a nézettebb csapatok nagyobb reklámbevételt generálnak. A 2024–2025-ös idényben a médiabevételek várhatóan meghaladják a 80 millió dollárt – ami ugyan nem eget verő, még ha a legnagyobb szelet jut is belőle az Al-Naszrnak –, ám a szaúdi kormány célja, hogy 2030-ra a liga bevételeit a négyszeresére növelje, a jelenlegi 120 millióról közel félmilliárd dollárra.

Al Nassr v Al Ittihad - Saudi Pro League
Az Al-Awwal Park átlagos nézőszáma a 2024–2025-ös évadban 17 44 (Fotó: Getty Images)

Mindemellett a portugál klasszis egy könnyen mérhető közvetlen hatást is gyakorolt az Al-Naszrra, a csapat mérkőzéseire ugyanis jóval többen kezdtek el kimenni, mint korábban. A 2021–2022-es idényben az Al-Awwal Park átlagos nézőszáma éppen csak meghaladta a nyolcezret, Ronaldo megjelenését követően viszont több mint a kétszeresére, 17 638-ra emelkedett. Bár Ronaldo érkezése kezdetben nagy figyelmet generált, a nézőszám a későbbiekben nem növekedett exponenciálisan, és az érdeklődés vegyes eredményeket mutatott. A 2023–2024-es idényben 17 821, míg a jövő hétfőn véget érő évadban 17 440 az átlagos nézőszám a 25 ezer férőhelyes stadionban.

Ezek a számadatok viszont már rá is világítanak egy olyan problémára, amely a Ronaldo érkezését követő hurráhangulatban észrevétlen maradt. A régió futballkultúrájában egyelőre nem alakult ki olyan szurkolói lojalitás, amelyre hosszú távon, a sztárok nélkül és a gyengébb sportszakmai eredmények idején is lehetne alapozni. „Amikor az Al-Naszrral játszottunk az ázsiai BL-ben, negyvenezren jöttek ki a meccsre, hogy láthassák Cristiano Ronaldót, de amikor lecserélték, húszezren hazamentek” – nyilatkozta a Marcának a Real Madrid korábbi futballistája, Joselu, aki a katari Al-Garafa színeiben játszott a portugál támadóval felálló szaúdiak ellen. Mindeközben az SPL-ben idén februárban az Al-Rijad–Al-Fajha bajnokira mindössze 148 (!) szurkoló látogatott ki, de az igazi fokmérő mégis az, hogy az Al-Naszr szimpatizánsainak kezd elfogyni a lelkesedése és a türelme Cristiano Ronaldóval kapcsolatban, és a közösségi médiában egyre gyakoribbak a vele szemben megfogalmazott kritikák. „A következő meccsen már ne is lépj pályára!” – írta egy szimpatizáns legutóbb Ronaldo egyik X-en közzétett posztja alá, egy másik pedig tovább is ment: „Tesó, visszafogod az Al-Naszrt, vonulj vissza, kérlek!”  

AFC Champions League Elite
A mosolygós Ronaldo sejtelmes üzenetet tett közzé a közösségi médiában 

A drukkerek frusztrációja abból adódik, hogy Ronaldóval a csapat semmit sem nyert meg, igaz, az egyéni teljesítményeket tekintve a portugált aligha lehetne a gyengébb láncszemek közé sorolni. Csakhogy a hírhedten önérzetes játékos a kritikák hatására nemcsak hogy elgondolkodott a folytatáson, egyelőre nem is írta alá azt az új szerződést, amelyet az év elején tett elé az Al-Naszr vezetősége, noha – az Al-Kabar című lap információja szerint – még az eredetit is felülmúlja (többek között ötszázalékos tulajdonrészt ajánlottak neki a klubban).

Kérdés, hogy az Al-Naszrtól hová vezethet az immár negyvenéves Ronaldo útja. Portugál és brazil lapértesülés szerint akár Brazíliába (a Palmeiras és a Botafogo érdeklődéséről hallani), de az is elképzelhető, hogy Szaúd-Arábiában marad, és az ősi rivális, Al-Hilal mezét ölti magára… 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. május 24-i lapszámában jelent meg.) 

Képes Sport
2025.05.22. 15:31

A Cristiano Ronaldo-hatás: egy fecske, aki nyarat csinált – a szaúdi futball, 1. rész

Elsőként azt a hatást vesszük górcső alá – lapunk partnere, a Football Benchmark elemzését alapul véve –, amelyet CR 2022 végi érkezése gyakorolt az Al-Naszr klubjára, az ország futballjára és magára, Szaúd-Arábiára.

 

Legfrissebb hírek

Tudatosság, felkészülés, jelenlét – Hosszú Kávé Erős Tiborral

Képes Sport
5 órája

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
Tegnap, 14:22

Közös futás a Nemzeti Atlétikai Központban

Képes Sport
2025.05.27. 21:04

Új Maradona? Új Messi? Vagy egyben a kettő? – portré Franco Mastantuonóról

Képes Sport
2025.05.27. 10:10

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

Kung fu Kenny meglepetésre készül – sztárportré Kenny Bednarekről

Képes Sport
2025.05.23. 15:42

„A stressz és a nehézség mindig előrevitt” – hatvanéves Martinek János

Képes Sport
2025.05.23. 07:01
Ezek is érdekelhetik