Nem ízlett a Volánnak a „Medvepuszi”

Vágólapra másolva!
2009.12.27. 20:12
null
Hetényi Zoltán (jobbra) sem tudta útját állni a Zagreb rohamainak
Címkék
A SAPA Fehérvár AV19 együttese 4–1-es vereséget szenvedett idegenben a Medvescak Zagrebtől az osztrák jégkorong-bajnokság alapszakaszának 36. fordulójában (EBEL). A horvátok már az első harmad után három góllal vezettek, a Volán csak szépíteni tudott.

 A Fehérvár 40 pontjával az ötödik helyről várta a Zagreb elleni túrát, a horvátok 33 egységgel a nyolcadik pozíciót foglalták el. A tabellán az első négy valamelyest ellépett a mezőnytől, őket követi a Volán.

A magyar csapat az előző fordulóban legyőzte a Vienna Capitalst, pedig azelőtt már háromszor is vesztesen hagyta el a jeget a bécsiekkel szemben. Talán ennek a sikernek (valamint az egész idei menetelésnek is) köszönhetően a szokásosnál több szurkoló kísérte el a Volánt az idegenbeli túrára.

Az első harmad után azonban nem sok mindennek örülhettek a magyar drukkerek: a Volán sokat hibázott, a Zagreb pedig elhúzott 3-0-ra. Először Brad Smyth talált be a 2. percben, egy középre tett és megpattanó korongot juttatott Hetényi Zoltán kapujába.

Majd Mike Prpich és Joel Prpic is eredményes volt, utóbbi gólnál pedig a Volán játszhatott emberelőnyben. A kapu előtt rendre nem figyeltünk a kipattanókra, és nem voltunk elég agresszívek az oda érkező horvát centerekkel szemben.

A második harmadot viszont megnyerte a Fehérvár, köszönhetően Vas Márton 39. percben szerzett találatának. A korong ezúttal bepattant a Zagreb egyébként magabiztosan védő hálóőréről, Robert Kristianról.

Felcsillant így a remény a záró játékrészre a pontszerzésre, de a legígéretesebb helyzeteket is kihagytuk. Ráadásul John Hecimovic kihasznált egy horvát emberelőnyt (Sofront állították ki, mert túl sokan voltak a Volán-játékosok a jégen), és ezzel végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát.

 
EBEL
 ALAPSZAKASZ, 36. FORDULÓ
MEDVESCAK ZAGREB-SAPA FEHÉRVÁR AV 19 4-1 (3-0, 0-1, 1-0)
Zágráb, 6200  néző Vezette: Dremelj, Korosec, Lesniak (mindhárom szlovén)
ZAGREB: KRISTAN - Sertich, Letang, M. PRPICH, Oulette, Hecimovic - Martin, Seeley, Guidarelli, FOX, Herema - Lovrencic, Powers, Smyth, J. PRPIC, Jakopic - Brumerick, Blagus, Rajsar
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. - Alen, Bornhammar, Palkovics, Martz, Vas J. - Horváth A., Tokaji, Mihály Á., Nagy G., Kóger - Ackeström, Jobb, Sofron, Vas M., Ladányi - Kovács Cs., Fekete, Vaszjunyin
Gólok: 1:55:  Smyth (J. Prpic, Powers, 1-0). 6:39:  M. Prpich (Seeley, 2-0). 10:30:  J. Prpic (Fox, Letang - emberhátrány, 3-0). 38:56: Vas M. (Ladányi, 3-1). 51:26: Hecimovic (Smyth, Martin - emberelőny, 4-1)
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
További eredmények:  Jesenice-Graz 2-1 (2-0, 0-1, 0-0), Linz-Salzburg 2-5 (1-1, 0-3, 1-1), Vienna-Klagenfurt 4-1 (2-0, 1-1, 1-0), Villach-Ljubljana 3-2 (2-1, 0-1, 1-0)
 
AZ ÁLLÁS
  1. Graz 36 20 3 4 9 133-  88 50
  2. Vienna 36 19 5 2 10 135-100 50
  3. Salzburg 36 18 4 3 11 145-110 47
  4. Linz 36 19 1 5 11 123-104 45
  5. FEHÉRVÁR 36 14 3 6 13 114-120 40
  6. Villach 36 16 2 2 16 105-121 38
  7. Klagenfurt 36 12 6 1 17 112-117 37
  8. Zagreb 36 12 4 3 17 107-131 35
  9. Ljubljana 36 12 1 2 21 99-133 28
10. Jesenice 36 6 3 4 23 99-148 22
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik