Ladányi egy perccel a vége előtt döntött

Vágólapra másolva!
2009.09.27. 20:46
Címkék
Idegenben aratott egygólos győzelmet a Sapa Fehérvár AV 19 az osztrák jégkorongliga (EBEL) 7. fordulójában. A fehérváriak két góllal is vezettek az Olimpija Ljubljana ellen, ám a szlovén csapat egyenlíteni tudott. Ladányi Balázs azonban egy perccel a mérkőzés vége előtt a fehérváriak javára döntött…

 

A végén nyert a Volán
A végén nyert a Volán

Az Olimpija Ljubljana otthonában készült győzelemre a Sapa Fehérvár AV 19, amely a forduló előtt a nála két ponttal többet gyűjtő szlovéneket próbálta megleckéztetni. A mérkőzés közepén úgy tűnt, könnyedén…

A sok kiállítással tarkított első harmad végén ugyanis a magyar csapat kihasználta aktuális emberfórját. A gólszerző Palkovics Krisztián volt – 55 másodperccel az első szünet előtt.

A második harmad elején ismét betalált az Alba. A középső szakasz harmadik percében Oscar Ackeström duplázta meg a Volán előnyét. Ekkor úgy tűnhetett, a vártnál könnyebben gyűjti be újabb győzelmét a magyar csapat. Az Olimpija azonban összekapta magát.

A harmadik harmad hajrájában Remi Royer szépített emberelőnyből, majd nem egész két perccel a rendes játékidő vége előtt Frank Banham egalizált.

A Volán azonban jól bírta a nyomást. A lélektanilag hátrányos helyzetben nem hosszabbításra próbált játszani, hanem újabb gólt szerzett. 58:59-nél Ladányi Balázs lökete után landolt a hálóban a korong. Nyert a Volán.


EBEL 
7. FORDULÓ
TILIA OLIMPIJA LJUBLJANA–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 2–3 (0–1, 0–1, 2–1)
Ljubljana, 2500 néző
Vezette: Veit, Rambausek, Riener (mindhárom osztrák)
Kiállítások: 10, ill. 18 perc
Ljubljana: Maracle – Royer, Kuznik, Banham, Vnuk, Ropret – Groznik, Tavzelj, Yarema, Jan, Music – Cvetek, Merlisk, Muric, J. Golicic, Hocevar – Florjancic, Kralj, B. Golicic, Pance
Fehérvár: Satosaari – Horváth A., Tokaji, Palkovics, Elomo, Mihály Á. – Ackeström, Jobb, Peterdi, Fekete D., Kovács Cs. – Ondrejcík, Flinta, Vas J., Vas M., Ladányi – Sofron, Nagy G., Benk, Vaszjunyin
Gólok. 19:05: Palkovics (Mihály Á., Ladányi – emberelőny, 0–1). 22:48: Ackeström (Tokaji, Ladányi, 0–2). 54:34: Royer (ee., 2–1). 58:08: Banham (Royer, Yarema, 2–2). 58:59: Ladányi (Vas M., Satosaari, 2–3)
További eredmények: Graz–Klagenfurt 5–1 (3–0, 1–1, 1–0), Jesenice–Villach 2–5 (0–2, 0–1, 2–2), Salzburg–Linz 3–1 (1–0, 2–1, 0–0). A Zagreb–Vienna meccset kedden játsszák.
AZ ÁLLÁS 
  1. Villach 7 6 1 29–18 12
  2. Graz 7 4 1 2 28–14 10
  3. Linz 7 4 1 2 19–15 9
  4. Vienna 6 3 1 2 23–19 8
  5. Salzburg 7 3 1 3 30–27 7
  6. Zagreb 6 1 2 1 2 13–22 7
  7. Ljubljana 7 3 4 19–21 6
  8. FEHÉRVÁR 7 2 1 4 14–25 6
  9. Klagenfurt 7 2 1 4 25–26 5
10. Jesenice 7 1 1 5 18–31 3

 JÉGKORONG, MOL-LIGA
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–FERENCVÁROSI TC  3–4 (2–0, 0–3, 1–1)
Miskolc, 600 néző. V: Kincses, Nagy A., Juhász G.
MISKOLC: BÁLIZS – Egri (1), Szabó D., Strengell (1), Oksa (1), FEKECS 1 – Hetényi, LÁDA B. 1, Popovics, Rusznyák, Sijka – Láda P., Hornik, Hajós 1, Tóth A. (1), Sike – Kis A., Urbán, Orosz, Dányi, Duschek (kapus). Edző: Mayer Péter
FTC: BUDAI – Hrajnoha, HUCKO (1), HOFFMANN 2 (1), JÁNOSI 1 (2), FEIL (1) – Holló, Barabás, Gergely, Davis, Marosi – Kauttonen (1), Rencz, Nagy L.1, Schellin, Molnár Á. – Rosztocsil, Szilágyi (1). Edző: Rick Leach
Kiállítások: 14, ill. 20 perc
MESTERMÉRLEG
Mayer Péter: – Az első harmadban fegyelmezetten és jól játszottunk, a folytatásban azonban a Fradi széttördelte a játékunkat, és fordítani tudott.  
Rick Leach: – A második harmadban úgy játszottunk,  ahogyan azt a fiúktól kértem. Örülök, hogy fordítani tudtunk, és a végül kiharcoltuk a győzelmet a küzdelmes találkozón. 
 
DAB.DOCLER–VASAS BUDAPEST STARS  2–0 (1–0, 1–0, 0–0)
Dunaújváros, 800 néző. V: Varjú, Abonyi, Wolf
DAB: SEVELA – HEGYI (1), POZSGAI, Kiss Á., Galanisz, Azari – Tőkési, Lencsés, Magosi (1), MACSWAYN 1, KOROL 1 (1) – Fisera, Orbán, Papp V., Szilassy, Borsos – Kiss D., Erdélyi, Győri, Papp Cs., Horváth G. Edző: G. P. McCallum
VASAS: RAJNA – KANGYAL, Sille, Fodor Sz., Strenk, Wéber – Svasznek, Szajbert K., Gergely, Holéczy, Szappanos – Szirányi, Fodor Cs., Sándor, Gröschl, Maszlov – SOMOGYI B., Virág.  Edző: Glen Williamson
Kiállítások: 12 perc +v égleges kiállítás (Fisera), ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
J. P. McCallum: – Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, ezúttal védekezésben voltunk jobbak, mint támadásban, többet kell lőnünk kapura.
Glen Williamson: – Nem volt folyamatos a játékunk és kissé elfáradtunk a hazaiak által diktál iramban.
 
FENESTELA 68 BRASSÓ (romániai)–ÚJPEST 2–6 (0–2, 2–2, 0–2)
Csíkszereda, 300 néző. Vezette: Lascar, Trandafir (mindkettő román), Rédai (romániai)
BRASSÓ: Balázs Csa. (Fülöp Ró.) – ADORJÁN 1 (1), Nagy Cs., Antal Zs., Petres (1), Lőrincz L. – Góga, Laczkó, Kertész, Tankó 1, Elekes (1) – Szőcs, Szőgyör, Pál Z., Gergely A., Péter – Botos, Pál F., Bálint, Imecs, Zerkula. Edző: Kovács László
ÚJPEST: Becze – Nagy I., Hüffner (1), Borbás 1 (1), KISS G. 1, Szajbert P. (1) – Kadlubiak 1, Petran, SIKORCIN (4), KIRICSENKO 2 (1), Rafaj 1 (1) – Harmati, Bontovics, Zalavári, Németh P. (1), Roczanov – Jankovics, Sommer. Edző: Pék György
Kiállítások: 18 perc + fegyelmi büntetés (Nagy Cs.), ill. 20 perc
MESTERMÉRLEG
Kovács László: – A szezon két leggyengébb meccsét játszottuk az Újpest ellen. Olyan csatárteljesítménnyel, amilyet mutattunk, nem nyerhetünk meccset.
Pék György: – Örülök, hogy nem úgy kezdtünk, ahogy péntek este. Jó első harmadot követően a középsőben visszaestünk, de jó volt a végjáték.


AZ ÁLLÁS
1. DAB  6 4 1   1 24–11  14
2. Ferencváros  7 2 1 2 2 25–26  10
3. Újpest  4 3     1 18–15  9
4. SC Csíkszereda  4 2     2 11–11  6
5. Vasas  5 1 1 1 2 16–17  6
6. Brassó  4 1 1   2 16–19  5
7. Miskolc  6 1   1 4 17–28  4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik