Könnyedén, 6–2-re nyert Fehérváron a Salzburg

Vágólapra másolva!
2009.10.29. 22:00
null
Nem bírt a Volán a Salzburggal (fotó: Németh Péter)
Címkék
Négygólos, 6–2-es győzelemmel vágott vissza az idényben korábban elszenvedett 4–3-as vereségért a Salzburg a Sapa Fehérvár AV 19-nek.

 

A 19. fordulóban az a Salzburg volt hivatalos Fehérvárra, amely a 80 lőtt góllal a legtermékenyebb, 35-öt lőtt ebből idegenben, ami viszont csak hét pontot ért eddig. Ez pedig nem elég arrafelé, ezért rögtön igazoltak: a héten visszatér a csapathoz Reinhard Divis kapus, aki két idényen át már volt a Red Bull alkalmazottja, de előtte az NHL-t is megjárta. Fehérváron azonban még David LeNeveu védett, de ennek kevés jelentősége volt: a Red Bull végig szélsebesen játszva 6–2-vel vágott vissza a szeptember 13-án elszenvedett 4–3-as vereségért.

A kezdés előtt az albavonahockey.hu-n az első két kör, tehát tizennyolc mérkőzés legjobbjának megszavazott Mihály Árpád vette át díját, valamint a drukkerek tartottak fel egy „Dead Bull"-transzparenst a két csapat 2008. november 16-i, 252 percnyi kiállítást hozó meccsére reagálva. Akkor a Red Bull edzője, Pierre Pagé felháborodottan nyilatkozott mindenkinek, mire a liga 28 meccsnyi eltiltást szabott ki a Fehérvár két légiósára, amivel a mieink számára elúszott a rájátszás.

Most is puskaporos volt a hangulat, de balhé nem lett, vereség azonban igen.

A 7. percben Mihály eladta a korongot saját kékvonalánál és a soron következő támadás végén a harmadik kipattanóból talált be Ryan Duncan (0–1).

Szélsebesen korcsolyáztak az ellenfelek, a felborult pálya az első EBEL-évadot idézte: az első harmadban 3:20 volt a kapuralövési arány.

A másodikból aztán kereken egy perc telt el, amikor Kelsey Wilson már a másodikat ütötte (0–2), öt perccel később Martin Ulmer kötényből a harmadikat (0–3), még kettővel odébb Michael Siklenka már a negyediket (0–4). És mindezt látványosan egyszerű akciókkal.

A félidő előtt némi élet költözött a mieink játékába, Sofron István egy kipattanóból szépített (1–4), ám a nagy rohanásban elcsúszott a védekezés és Wilson meg sem állt a kapuig (1–5). Ugyanez történt meg még egyszer, amikor Vaszjunyin Artyom szépített (2–5), mert Dominique Heinrich visszaállította a négygólos különbséget (2–6), ami a végéig meg is maradt.

A játékvezetéssel ezúttal sem volt kibékülve a közönség, de nem ezen múlott: a Salzburg sokkal jobb volt.

 

SAPA FEHÉRVÁR AV19–EC RED BULL SALZBURG 2–6 (0–1, 1–4, 1–1)

Székesfehérvár, 3200 néző. Vezette: Kellner, Tschebull, Kaspar, Wurzer (mind osztrák). Kiállítások: 12 perc+10 perc fegyelmi (Vas M.), ill. 6 perc
VOLÁN: Satosaari – Alen, Tokaji, Palkovics, Ladányi, Mihály Á. – Jobb, Ackeström, Vas J., Fekete, Kovács Cs. – Horváth A., Bornhammar, Peterdi, Vas M., Benk – Ondrejcík, SOFRON, NAGY G., VASZJUNYIN
SALZBURG: LENEVEU – Lynch, REBEK, Latusa, KOCH, WILSON – Trattnig, Siklenka, Pewal, DUNCAN, Filewich – Lembacher, Lanz, Schiechl, Heinrich, Ulmer – Tödling, Gergen, Fischer, Feichtner, Maier
Gólok. 6:16: Duncan (Koch, Wilson, 0–1). 21:00: Wilson (Duncan, Rebek, 0–2). 26:07: Ulmer (0–3). 28:20: Siklenka (Wilson, Koch, 0–4). 29:41: Sofron (Nagy G., Vaszjunyin, 1–4). 35:44: Wilson (Koch, Rebek, 1–5). 46:42: Vaszjunyin (Nagy G., Peterdi, 2–5). 49:08: Heinrich (Ulmer, Lembacher, 2–6).
A Linz–Jesenice, Ljubljana–Graz, Villach–Vienna és Zagreb–Klagenfurt mérkőzéseket pénteken játsszák.  

AZ ÁLLÁS
1. Graz 18 11 2 2 3 74–44 28
2. Linz 18 11 1 3 3 68–49 27
3. Vienna 18 11 2 5 70–46 26
4. Villach 18 9 2 1 6 55–56 23
5. Salzburg 19 8 2 2 7 86–69 22
6. Klagenfurt 18 7 3 1 7 59–55 21
7. FEHÉRVÁR 19 5 3 2 9 53–70 18
8. Zagreb 18 4 3 3 8 50–73 17
9. Ljubljana 18 4 1 2 11 45–65 12
10. Jesenice 18 2 3 13 43–76 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik