Egy pontot szerzett a háromszor vezető Volán

Vágólapra másolva!
2009.10.06. 22:23
null
Hiába vezetett háromszor a Volán Fehérváron, csak egy pontot szerzett a Ljubljana ellen (Fotó: Mirkó István
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság alapszakaszának tizedik fordulójában a szlovén Olimpija Ljubljana hosszabbításos találkozón győzött Székesfehérváron a Sapa Fehérvár AV 19 csapata ellen. A Fehérvár a hatodik, a Ljubljana a kilencedik helyen állva feszült neki a keddi derbinek, amelyen a hazai csapat volt papíron közelebb a győzelemhez.
 MIHÁLY ÁRPÁD: CSALÓDOTT VAGYOK
 „Csalódott vagyok, mert úgy vesztettük el ezt a mérkőzést, hogy szerintem a csapat jobban játszott, mint az Olimpija. Többet lőttünk kapura, és erőteljesebben támadtunk, mégis elbuktuk ezt a meccset. Ezen el kell gondolkoznunk, tanulnunk kell a hibákból, és előre kell néznünk úgy, hogy a következő meccset már meg kell nyernünk” – mondta Mihály Árpád.

A jégen mindebből annyi köszönt vissza, hogy Vaszjunyin Artyom közeli találatával - formás, bal oldali akció végén a hosszún, üresben érkezett a válogatott támadó - a negyedik percben gyors vezetéshez jutott a fehérvári együttes (1-0).

Sokáig azonban nem örülhetett az előnynek, mert Cvetek emberfórból szépen kiadogatott akció végén közelről a felső sarokba helyezett (1-1). Pedig nem sokkal előtte a hátrányban játszó fehérváriak előtt adódott gólszerzési lehetőség.

Az eredmény egészen a 44. percig nem változott - addig a legemlékezetesebb jelenetet Sofron István bunyója szolgáltatta -, pedig igencsak élvezetes volt a játék, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Akkor már Satosaari helyett Hetényi Zoltán védte a hazaiak kapuját, légiós poszttársa sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.

De még így sem volt sok gond, a 44. percben Palkovics forgolódott a kapu mögött, az alapvonalhoz visszakorizva aztán élesen középre, talán kapura lőtt, ahol a jól helyezkedő Mihály szúrt bele a korongba. A szándék nem a mozdulat véleményes volt, a gólt végül Palkovicsnak írták jóvá (2-1). A szlovének ezúttal sem maradtak adósak a gyors válasszal, bár Music góljánál a szerencse is közrejátszott: egy távoli lövés felpörgött a kapu előterében, és amíg sokan csak keresték a pakkot, ő jó szögből, lendülettel érkezve kihasználta a lehetőséget (2-2).

VASZJUNYIN ARTYOM: ÖRÜLÖK A GÓLOMNAK
„Nagyon örülök a gólomnak, végre nemcsak egy harmadot játszottam, hanem szinte az utolsó percig jégen voltam. Ez tényleg nagyon jólesett, még nem egyszerű, mert nem álltunk össze teljesen a társakkal, össze kell szoknia a sornak, de szerintem ez idő kérdése, és a következő meccsre már ezzel sem lesz probléma” – nyilatkozta Vaszjunyin Artyom.

A jó formát mutató, igaz sok helyzetét elpuskázó Volán Mihály emberelőnyös találatával az 52. percben ismét visszavette a vezetést (3-2), de Golicic harmadszor is kiegyenlítette a vendégcsapat hátrányát (3-3). Utóbbi is egy begyötört gól volt, egy lecsorgót kotortak be a szlovének.

Jöhetett a hosszabbítás, amelyben a kapu mögé kalandozó Hetényi egy felrántott bottal eltalálta az őt megzavaró szlovén játékost, így ismét emberhátrányba került a Volán. Érezték a ljubljanaiak: most meglehet a mérkőzés, kaptak egy esélyt még egy pont begyűjtésére, ne kelljen már a sokkal rizikósabb büntetőpárbajra bízni a döntést. Négy a három ellen annak rendje és módja szerint záporoztak is a lövések Hetényi kapujára, aztán a hősies védekezésünket sakk-mattra lejátszva végül megszerezték a győztes találatot a vendégek (3-4).

Az Olimpija első túlórás mérkőzését rögtön megnyerte a szezonban, a Volán a negyedik hosszabbításos mérkőzésén másodszor volt kénytelen beérni egy ponttal.

A listavezető Villach újabb gólgazdag győzelmet aratott, ezúttal a sereghajtó Jesenice ellen. Hosszabbításban kapott ki a Graz Klagenfurtban, a Linz az ötödik vereségét elszenvedő Salzburgot verte. A Vienna hazai pályán bizonyult jobbnak a Zagrebnél.

 

EBEL, 10. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19-TILIA OLIMPIJA LJUBLJANA 3-4 (1-1, 0-0, 2-2, 0-1) - hosszabbítás után
Székesfehérvár, 2500 néző, vezette: Dostal, Newerkla, Zehenthofer (mindhárom osztrák)
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: SATOSAARI (Hetényi) - Horváth A., Tokaji, PALKOVICS, Vaszjunyin, MIHÁLY Á. - Ackeström, Jobb, Peterdi, Fekete, Kovács Cs. - Alen, Ondrejcík, Vas J., Vas M., Ladányi - Sofron, Nagy G., Benk
TILIA OLIMPIJA LJUBLJANA: MARACLE - MITCHELL, Kuznik, Banham, Yarema, B. Golicic - Tavzelj, Royer, Jan, MUSIC, Ropret - Cvetek, Groznik, J. Golicic, Muric, Hocevar - Berlisk, Kralj, Pance, Florjancic
Gólok: 3:47:  Vaszjunyin (Mihály Á., Ackeström, 1-0 ). 8:49:  Cvetek (Pance, Florjancic, 1-1 ). 43:00:  Palkovics (Mihály, Ackeström, 2-1 ). 48:01:  Music (Mitchell, J. Golicic - emberelőny, 2-2 ). 51:06:  Mihály (Ladányi, Ackeström - ee., 3-2 ). 55:56:  B. Golicic (Kuznik, Yarema, 3-3 ). 63:45:  Jan (Banham, Mitchell - ee., 3-4 )
Kiállítások: 12, ill. 14 perc
További eredmények: Klagenfurt-Graz 3-2 (0-0, 2-1, 0-1, 1-0) - h. u., Linz-Salzburg 3-2 (2-1, 0-0, 1-1), Vienna-Zagreb 5-1 (2-0, 2-0, 1-0), Villach-Jesenice 5-3 (2-1, 0-2, 3-0)
MESTERMÉRLEG
JARMO TOLVANEN: - Természetesen bosszantó dolog úgy elveszíteni egy pontot, hogy tulajdonképpen egy balszerencsés szituáció előzte meg a kapu mögött, ami miatt kapusunk kisbüntetést kapott. Az egész mérkőzésen látszott, hogy az Olimpija Ljubljana nagyon jó emberelőnyben, ezt aztán érvényesíteni is tudták a hosszabbításban. Sosem jó így kikapni, de láttam azért pozitívumokat, keményen dolgoztunk, nagyon sok gólhelyzetet alakítottunk ki, és ez a folytatásra nézve optimizmussal tölt el.
DANY GELINAS: - Nagyon izgalmas és érdekes mérkőzés volt, voltak kimondottan szép jelenetek és nagy küzdelem. Okosan, fegyelmezetten játszottunk, és lehet azt is mondani, hogy szerencsénk volt, de azért az a szerencse nem magától jött, azért meg is kellett küzdenünk. Háromszor jöttünk vissza a meccsbe, ez volt az első idegenbeli győzelmünk, ráadásul négy vesztes mérkőzés után tudtunk újra pontokat szerezni, ez pedig rengeteget jelent lélektanilag.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik