Megvan, mikor kezdődik az Erste Liga új idénye – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.08.01. 15:31
null
Szeptemberben indul az új idény (Fotó: ersteliga.hu)
Szeptember 12-én, pénteken rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

A szövetség pénteken a honlapján tette közzé a bajnokság előzetes menetrendjét. Az első fordulóban a címvédő Gyergyói HK a magyar bajnok Budapesti Jégkorong Akadémia HC-t fogadja. A másik döntős, a Csíkszereda a székesfehérvári FEHA19-et látja vendégül. A DVTK Jegesmedvék csapata a Dunaújvárosi Acélbikákkal játszik otthon, míg az Újpesti TE Brassóban kezdi meg az idényt. A kilenc együttes közül a Debreceni EAC két nappal később, szeptember 14-én mutatkozik be, hazai környezetben a Dunaújváros ellen.

Az eddigi pontrendszer helyett légióskorlátot vezetnek be. A mérkőzésekre 2+19 fős keret nevezhető, a külföldi játékosok maximális számát pedig nyolcban határozták meg. A meccskeretben kötelező egy U21-es és két U24-es, nem külföldi mezőnyjátékos szerepeltetése. Amennyiben ezt egy csapat az adott meccsen nem teljesíti, a nem nevezett fiatal játékosok számával csökken a keret nagysága. A változtatás célja, hogy nagyobb szerephez jussanak a magyar tehetségek, elősegítve a fejlődésüket.

A január 28-án záruló alapszakaszban minden gárda 32 mérkőzést játszik. A játéknapok az előző idényben bevált ritmusnak megfelelően a legtöbb esetben pénteken és vasárnap lesznek, ugyanakkor a menetrend véglegesítésénél a szövetségnek figyelembe kellett venni a nemzetközi sorozatok, például a Kontinentális Kupa és az ICEHL programját is, hogy a teljes magyar és regionális hokinaptár összhangban legyen.

Az Officium Magyar Kupa és a tél végi válogatott szünet után, február 10-től rendezik a magyar bajnokság rájátszását, így az ob I-es helyezések ezúttal is külön sorozatban dőlnek el.

Az Erste Liga alapszakaszában a magyarországi csapatok egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első két helyezettje automatikusan a bajnokság rájátszásának legjobb négy együttese közé kerül, a többi négy alakulat pedig két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért: 3–6., 4–5. párokban. Az elődöntő az egyik fél harmadik sikeréig tart és a magyar bajnoki fináléban is három meccset kell nyerni az aranyéremért. Az ob I-es döntő február 27-án kezdődik – ha ötödik találkozóra is szükség van, azt március 7-én tartják. Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban játszhatnak.

Az Erste Liga rájátszása március 10-én indul. Középszakasz és rájátszáskvalifikáció ezúttal sem lesz, az első nyolc helyezett folytathatja tovább, az utolsó számára pedig véget ér a szezon. A párharcok már egységesen négy győzelemig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét pedig április 8-án rendezik – ha szükség lesz hetedik meccsre, annak április 19. az időpontja.

Az első két forduló menetrendje
Szeptember 12., péntek
Gyergyói HK–Budapesti Jégkorong Akadémia HC, Corona Brassó–UTE, Sportklub Csíkszereda–FEHA19, DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák
Szeptember 14., vasárnap
Sportklub Csíkszereda–BJAHC, Gyergyói HK–UTE, Corona Brassó-FEHA19, DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák

A teljes program elérhető lesz az Erste Liga oldalán.

 

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
23 órája

Sebők Balázs: Motivált vagyok, legutóbb 25 éves koromban éreztem ilyet

Jégkorong
2025.07.31. 08:56

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
2025.07.30. 17:48

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától, az FTC-nél folytatja

Jégkorong
2025.07.28. 11:05

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
2025.07.26. 11:56

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54
Ezek is érdekelhetik