Az egyik legismertebb: Cloutier vs. Salo
Az egyik legismertebb: Cloutier vs. Salo
A verekedés a legelső mérkőzésektől kezdve jelen van a jégkorongban. Ennek oka, hogy a hokiban kezdetektől fogva megnyilvánul a nyers fizikai erő. A pálya harmadokra osztása, a kék vonalak bevezetése is ebbe az irányba terelte a játékot. Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 1922-es szabálykönyvében az 56-os számú szabály ötperces nagybüntetéssel irányozta elő a verekedő játékosok büntetését a más sportágakban megszokott kizárás helyett. A jégkorong külön státust kapott a sportágak között – nem véletlenül vált oly hosszú ideig férfiak privilégiumává.
Már a korai időkben is...
A szabálykönyv ugyan azóta átalakult, ám a lényegi dolgok nem változtak. A hetvenes évektől egyre inkább a taktika részévé vált a verekedés. A játékosok immár nemcsak góljaik és passzaik révén szerezhettek hírnevet maguknak, hanem kisebb-nagyobb pofonjaikkal is. A provokálókat rengeteg dolog motiválhatta: pszichológiai előny szerzése, az ellenfél legjobbjainak felmorzsolása, emberelőny kiharcolása, ám ne legyenek kétségeink afelől, hogy néha személyes okok is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy „megtalálják” a másikat, aki éppen nem szimpatikus.
Az NHL-ben a nyolcvanas években tombolt az erőszak: az évtized közepén a verekedés per meccs mutató a bűvös 1.0 fölé emelkedett. Érdekes módon ezt sokan azzal magyarázzák, hogy olyan nagy egyéniségek nőttek ki, mint Wayne Gretzky vagy Mark Messier. Ahhoz azonban, hogy ezek a sztárjátékosok villogni tudjanak a plexik között, olyan „neve sincs” játékosoknak kellett megteremteniük a „játékteret”, mint Dave Semenko, aki Gretzky testőreként vált híressé, és ezzel a legendás Edmonton Oilers egyik legfontosabb taktikai láncszemévé nőtte ki magát.
Napjainkra a szabályok átalakultak, ám lényegi változás nem történt – még az európai jégkorongban is sokkal több minden megengedett, mint bármely más csapatsportágban, holott az óceánon innen a kezdetektől fogva – hogy stílszerűek legyünk – nem bántak kesztyűs kézzel a renitenskedőkkel.
A hokibunyók megítélését sokan vitatják, létüket megkérdőjelezik, aggályaikat vetik fel az agresszivitás ilyen széles körű megjelenését, „reklámját” illetően. Az alábbiakban néhány véleményt olvashatnak arról, hogyan vélekednek jégkorongsporthoz közeli személyek a jelenségről. És természetesen bemutatunk néhányat a hokitörténelem legemlékezetesebb verekedései közül – kinek-kinek szája íze szerint, szórakoztatásul, avagy elrettentésül...
A LEGEMLÉKEZETESEBB HOKIBUNYÓKRÓL KÉSZÍTETT VIDEÓS ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT ITT TEKINTHETI MEG!VÉLEMÉNYEK A BUNYÓRÓL
A verekedések azért népszerűek és hatásosak az NHL-ben, mert a televízióban jól közvetíthetőek, és egyszerűen látványosak a szurkolók számára. Egy verekedés 23 csészényi kávé okozta adrenalint produkál az emberek szervezetében. A hoki véres sport – különösen ha bunyó van, és még vérzik is valaki... – az amerikai ESPN sportcsatorna szakkommentátora, John Buccigross
A bunyó a játék része. Arra ösztönzi a játékosokat, hogy a játékvezetők helyett inkább a játékkal foglalkozzanak, és mindezek mellett még tonnányi izgalmat is kínál. Úgy hiszem, hogy a verekedések elfojtása megbéklyózta a játékosokat, és visszavetette a játékot is. Egy igazi hokidrukker szereti az agresszív játékot, ami a hokisokból kitör, ha fokozódik a tét. A bunyóknak a nyolcvanas évek végétől már más szerepükl van, mint korábban, valósabbá vált a játék. Néha tán esztelennek tűnt, de a játékosok kordában tartották egymást. Tiszteltük a másikat, de amikor a dolgok úgy alakultak, akkor cselekedtünk. És ez segített, hogy még energikusabbá váljék a játék – Jim Cummins visszavonult NHL-játékos, akit 12 szezonban 511 meccsen át kilenc csapat alkalmazott, és a kilencvenes évek egyik leghírhedtebb verőlegényévé nőtte ki magát
A verekedések sérüléseket okoznak, amelyek lehetnek kéztöréstől kezdve az arczúzódáson át akár szemsérülések is. Napjainkban népbetegség; megjelenésének ritualizálása az észak-amerikai sport szégyenfoltja – a Kanadai Sportorvosi Akadémia állásfoglalása 1988-ban
A verekedéseknek mindig szerepük volt a játékban... biztonsági szempontból ugyanúgy kell szem előtt tartanunk azt, ha egy játékos verekszik, mint hogyha megüti a fejét. Nem kívánunk arról vitatkozni, hogy a verekedés jó-e vagy rossz, vagy hogy a játék része kellene-e legyen, vagy sem – Gary Bettman, az NHL első számú vezetője 2007-ben
---- V ---- &
