Hétfőn hirdetnek keretet a kanadaiak

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.02. 22:12
Címkék
"A februári vendégszereplésünk csodaszép emlékként maradt meg bennünk, így már alig várjuk, hogy ismét Magyarországra érkezzünk"  mondta telefonbeszélgetésünk során a felettébb udvarias, ám őszintének is tűnő Scott Salmond, a kanadai válogatott menedzsere.
Közeledik a nagy nap, áprilisi 20-a, amikor a csehországi világbajnokságra készülő, NHL-es sztárokkal teletűzdelt kanadai válogatott Budapesten lép jégre a divízió–1-es vb-ről, Oslóból hazatérő magyar együttes ellen. A tervek szerint a juharlevelesek április 17-én érkeznek fővárosunkba, este már kis is korcsolyáznak a számukra ismerős AstraZeneca jégcsarnok jegére. "Célunk, hogy ezúttal is jó mérkőzést játsszunk a magyarok ellen, összeszokjanak játékosaink, csiszolódjonak a sorok. A világbajnokságon pedig természetesen nem adhatjuk alább: a titulusunk megvédésére készülünk."Közben Kanadában kinevezték a vezetőedzőt, a St. Louis Blues egykori trénerére, Joel Quenneville-re esett a választás, és a napokban az is kiderült, hogy Mike Babcock, az Anaheim Mighty Ducks edzője, illetve Tom Renney, a New York Rangers mestere lesznek a segítői. A vb-re és a budapesti túrára utazó keretet várhatóan április 5-én hirdetik ki. "Körülbelül huszonöt mezőnyjátékossal érkezünk a magyar fővárosba, akik a többsége az NHL rájátszásában nem érdekelt együttesekből kerül ki, de szinte biztosra vehető, hogy a februárban Székesfehérvárott pályára lépő együttesből is hatan helyet kapnak a bővebb keretbe."A két zürichi játékos, Jamie Heward és Jan Alston (a tavalyi világbajnok csapat tagjai), a Finnországban légióskodó Glen Metropolit, a svájci Lugano csatára, Mike Maneluk és védője, Mark Astley, valamint a Hamburgban légióskodó Darren van Impe így ismét Magyarországra jönnek, hogy megpróbálják kiharcolni a csehországi kerettagságot.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik