Joachim Löw lesz a ghánai szövetségi kapitány – sajtóhír

2026.04.03. 11:46
null
Joachim Löw úton Afrikába (Fotó: Getty Images)
Helyi lapértesülések szerint a korábbi német szövetségi kapitány, Joachim Löw irányíthatja az ötödik világbajnoki szereplésére készülő ghánai labdarúgó-válogatottat a nyári világbajnokságon.

FRISSÍTÉS: LÖW SZERINT EDDIG NEM KERESTÉK MEG GHÁNÁBÓL

A 66 éves Löw pénteken a Skynak azt mondta, vele Ghánából hivatalosan senki nem beszélt. A szintén német Winfried Schäfer, aki az afrikai ország szövetségének technikai igazgatója, ugyancsak meglepett volt a hír hallatán, ő sem hallott ilyen egyezségről, bár jelezte, hogy az edzőkérdés nem hozzá tartozik, hanem Kurt Edwin Simeon-Okraku szövetségi elnök hatásköre.


A helyi ghanasoccernet.com szakportál beszámolója szerint a 66 éves edző a jövő héten írja alá szerződését – amelyben havi 150 ezer eurós fizetés szerepel –, és a hivatalos bejelentésre is akkor kerül majd sor. Megbízatása kizárólag a világbajnokság idejére szól.

Löw 15 évig irányította a német válogatottat, amellyel 2014-ben világbajnok lett, 2017-ben megnyerte a Konföderációs Kupát, a 2008-as Európa-bajnokságon döntős, a 2010-es vb-n és a 2012-es, valamint a 2016-os kontinenstornán pedig elődöntős volt. Hazája nemzeti csapatának éléről 2021-ben távozott, de a közelmúltban megerősítette, hogy még nem vonult vissza. Hozzátette: ha újra munkát vállal majd, akkor megint egy válogatottat szeretne irányítani, mert abban van tapasztalata.

Az afrikai csapat június 17-én Panama ellen játssza első csoportmérkőzését Torontóban, majd Angliával és Horvátországgal találkozik, de jelenleg nincs szövetségi kapitánya, mivel a szövetség kedden menesztette Otto Addót. A ghánaiak hétfőn felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikaptak Németországtól, ez sorozatban a negyedik vereségük volt, az 50 éves edzőnek ezért kellett távoznia.

Foci vb 2026
2026.03.31. 08:03

Jobb később, mint soha? Menesztették a vb-re készülő Ghána szövetségi kapitányát

Otto Addo a januári ANK-ra sem jutott ki a „fekete csillagokkal”, de a jelek szerint a márciusi felkészülési meccsek húzták ki a gyufát a szövetségnél.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
24 perce

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
53 perce

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
2 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
4 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
6 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik