Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.06.14. 23:22

MIKÖZBEN EURÓPÁBAN még épphogy elkezdődött a labdarúgó-világbajnoki selejtező (sőt, a mi csoportunkban erre még szeptemberig várni kell), a világ többi részén már a hajrában tart a folyamat. Az aktuális állást böngészve itt-ott elkerekedhet a szemünk, és vakarhatjuk a szakállunkat, hogy mégis milyen vb-mezőny lesz 2026-ban. Egyébként is heves ellenzője vagyok annak, hogy a világbajnokság mezőnyét 48 csapatosra bővítették. Ennek semmilyen szakmai indoka nincs, és leértékeli a vb-t, amelyen sokáig már magának a szereplésnek is óriási rangja volt (ezért is hívták annak idején magát a tornát vb-döntőnek is) – most már nem lesz. Az még kevésbé tetszik, hogy ha már 16-tal megnövelték a létszámot, ez miért csak három pluszhelyet jelent Európának, annak a földrésznek, amely ha sok másban már nem is, a futballban még mindig jóval a világ előtt jár, vagy legalábbis csak Dél-Amerika néhány csapata versenyezhet vele. Őszintén szólva a területi elvvel, a földrajzi kvótával sem vagyok kibékülve, mert azt tartom: ne a származás döntsön, hanem a mutatott teljesítmény, a vb-n a legjobb csapatok szerepelhessenek! De persze hőzöngeni kár, a FIFA-nak van három nyomósabb érve: pénz, pénz, pénz.

Remélhetőleg azért a nemzetközi szövetség is érzi a komikumát annak, és tud nevetni saját magán, hogy például Üzbegisztán, Jordánia és Új-Zéland máris vb-szereplő, és jó esélye van erre e pillanatban például a Zöld-foki-szigeteknek, a Comore-szigeteknek, Curacaónak és Suriname-nak is, miközben a négyszeres világbajnok olaszok már az első meccsük után rendkívül szorult helyzetben vannak (amiért persze leginkább magukat okolhatják). Nekünk, magyaroknak sem Haitin, Saint Lucián, Arubán és Barbadoson kell keresztülvergődnünk magunkat a selejtezőcsoportban, mint Curacaónak, vagy Tahitin, Vanuatun, Szamoán, Fidzsin és Új-Kaledónián, mint Új-Zélandnak, hanem a friss Nemzetek Ligája-győztes, Cristiano Ronaldo-féle Portugálián, valamint Írországon és Örményországon. Már gyerekként, 1990-ben – amikor még csak 24 csapat volt a vb-n – is azt kérdezgettem az okos felnőttektől, hogy a magyar válogatott miért nem lehet ott a vb-n, ha a rajtja előtt néhány nappal hülyére pofoztunk két vb-résztvevőt is (Kolumbia 3–1, Arab Emírségek 3–0).

Hja, elég igazságtalan, hogy miközben Tahitinak jutottak a pálmafák, a kókusz, a mangó és a tahiti nők, még a vb-szerepléshez is csak Szamoával és Vanuatuval kell megverekednie. Ide nekünk is Vanuatut, és esküszöm, vége lesz a negyvenéves vb-böjtünknek!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

A bővített mezőny új lehetőségeket és sok meglepetést is hozott az Európán és Dél-Amerikán kívüli kvalifikációs sorozatokban.

 

 

Legfrissebb hírek

Ha a fej nem marad hideg… – Bobory Balázs jegyzete

Klub-vb
3 órája

Cole Palmer: „Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk”

Klub-vb
Tegnap, 0:12

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.07.13. 23:25

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
2025.07.13. 08:41

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
2025.07.12. 23:06

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2025.07.12. 23:04

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
2025.07.11. 23:45

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30
Ezek is érdekelhetik