A LEGFORRÓBB TÉMÁK – ERRŐL BESZÉLNEK A PADDOCKBAN
Nem lesz több klasszikus esős verseny?
A Formula–1 már a hétvége kezdetén készült arra, hogy valószínűleg megérkezik az eső a verseny napján az Ardennek hegysége, és a futam részben vagy akár teljes egészében vizes körülmények között kerülhet megrendezésre. A sötét fellegek el is lepték a térséget szombatról vasárnapra virradóan, és a nap során több csapadéksáv követte egymást. Az egyik nem sokkal az eredetileg tervezett, 15 órai rajt előtt érte el Spa-Francorchamps-t, s a radarképek már akkor jelezték, hogy rövidesen még hevesebben rázendíthet az eső. Hiába azonban a nagy mennyiségű csapadék, a versenyzőknek nem volt lehetőségük túl sok kört megtenni vizes körülmények között…
A versenyirányítás ugyanis először azt rendelte el, hogy a mezőny a biztonsági autó mögött teljesítse a felvezető kört, majd a rossz látási viszonyokra hivatkozva még abban a körben felfüggesztette a rajtprocedúrát, így hivatalosan el sem kezdődött a futam. Arra csak 1 óra 20 perccel később kerülhetett sor, igaz, eleinte safety car mögött, mielőtt négy kör elteltével gördülő rajttal ténylegesen is kezdetét vette volna a versenyzés.
Ekkor azonban már nem esett, sőt, időközben előbújt a nap is, és gyors ütemben száradt fel a pálya, amit jó mutatott, hogy a 11. és a 13. kör között valamennyi résztvevő száraz pályára alkalmas abroncsokra váltott, amit követően a többség már nem is látogatta meg újra a bokszutcát, hiszen a közepes gumival is teljesíthető volt a fennmaradó versenytáv. Ez elég egysíkú küzdelmet hozott, miközben azok a résztvevők, akik az időjárás-előrejelzésekre hagyatkozva vizes beállítás mellett határoztak, tehetetlenné váltak.
Köztük volt Max Verstappen és Lewis Hamilton is, akik azon versenyzők között voltak, akik nem értettek egyet a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) mondván túl óvatos volt a Brit GP-n történtek után. Silverstone-ban ugyanis a rossz látási viszonyok idézték elő, hogy Isack Hadjar hátulról belerohant Andrea Kimi Antonelli Mercedesébe. Noha ezután maguk a versenyzők jelezték, hogy túl korán indították újra a futamot, Hamilton szerint most átestek a ló túlsó oldalára, hiszen szerinte a pálya már korábban is készen állt a versenyzésre, és a négy biztonsági autó mögött megtett kör, valamint a gördülő rajt sem volt indokolt.
Ugyan az első, safety car mögötti felvezető kör alatt maga Verstappen is arról számolt be, hogy rosszak a látási viszonyok, a holland szerint minden pilóta előtt adott volt a lehetőség, hogy a körülményekhez igazodva lassítson. A holland elmondása szerint a pálya kis részén, az 1-es és az 5-ös kanyar között volt csak gond, így az lehetett volna a megoldás, ha több kört futnak a biztonsági autó mögött az elején, és akkor nem lett volna szükség a hosszas várakozásra sem.
Spa-Francorchamps ugyanakkor száraz pályán is sok veszélyt hordoz magában, elég csak visszaemlékezni 2019-re, amikor a szombati Formula–2-es főfutamon Anthoine Hubert tragikus balesete miatt gyászba borult az egész paddock. A fiatal francia személyében a barátját elvesztő, Pierre Gasly szerint az FIA jó munkát végzett, és a pálya múltját tekintve teljesen indokolt volt az óvatosság. Az Alpine-pilóta véleményét több vetélytárs is osztotta, köztük a GPDA-igazgató Carlos Sainz Jr., a szervezet elnöke George Russell, illetőleg a mezőny rangidős versenyzője, Fernando Alonso is.
A Formula–1-ben több mint négyszáz versenyen rajthoz álló spanyol szerint a tervezett rajt idején egyszerűen versenyzésre alkalmatlan volt a belga nyomvonal. A hosszú halasztást ugyancsak indokoltnak tartó vb-éllovas Oscar Piastri eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy maguk a versenyzők voltak azok, akik az elmúlt években olyan visszajelzéseket adtak a szövetségnek, hogy inkább a biztonságra játszanak, különösen az olyan helyszínen, mint Spá.
Noha a szurkolók részéről sok volt a negatív visszhang, jól látható, hogy a mezőny nagy része egyetértett az FIA döntésével, mint ahogyan több csapat is kiállt a szövetség mellett. Kétségtelen, hogy a téma a soron következő Magyar Nagydíj során is napirendre kerül, főleg úgy, hogy a legfrissebb előrejelzések szerint van esély rá, hogy ugyancsak a verseny napján nyílik meg az ég az aszfaltcsík felett.
Piastri megtörte Norris lendületét?
Lando Norris megerősödve tért vissza a nehézségek után, és egymás után két futamon is diadalmaskodott, miközben sikerült egészen 8 pontra csökkentenie a lemaradását az egyéni vb-összetettben. A brit pilóta múlt hétvégén azonban a sprintversenyen és a vasárnapi futamon is a csapattársa, Piastri mögött szelte át a célvonalat, aminek révén az ausztrál megduplázta az előnyét, és 16 ponttal húzott el az élen.
A vb-éllovas a két sikerrel nemcsak az önbizalmát és az előnyét növelte, nagy valószínűség szerint sikerült bebiztosítania, hogy a tabella élén vonuljon el a nyári szünetre, mivel kevés esély mutatkozik arra, hogy legalább 17 ponttal gyűjtsön kevesebbet, mint a márkatársa az előttünk álló hétvégén. Annak alakulása ugyanakkor kiemelten fontos lehet a bajnoki csata szempontjából, hiszen Piastri az újabb sikerrel közel egy futamgyőzelemnyi előnyre tehetne szert, amivel rendkívül nehéz helyzetbe hozná a britet házon belül. Norris a visszavágással eközben jelezhetné, már nem veti vissza egy-egy kudarc és kerül bele negatív spirálba, mint a szezon korábbi szakaszában.
A hungaroringi eredmény tehát könnyen meghatározhatja, milyen irányt vesz a vb-harc, és akár új fejezetet is nyithat Piastri és Norris küzdelmében egy évvel azután, hogy a páros kissé ellentmondásos körülmények között hosszú évek után vezette először kettős sikerre a McLarent. Történt ugyanis, hogy a csapat Lewis Hamilton esetleges elévágására reagálva előbb hívták ki kerékcserére a második Norrist, mint az akkor élen álló Piastrit, aminek következtében az utolsó etap már a brit vezetésével vette kezdetét. Ez feszültséget szült házon belül, hiszen Norris csak a versenymérnöke többszöri kérése után adta vissza az első helyet, miközben azt hangsúlyozta, hogy maga a csapat teremtette a kellemetlen helyzetet, amit kikerülhetett volna, ha nem őt, hanem Piastrit hívják ki előbb.
A McLaren döntése és a közjáték tehát kissé keserédessé tette az ausztrál pályafutásának első sikerét, miközben Verstappen akkori első számú kihívójától, Norristól az egyik kedvenc pályáján vette el a győzelem esélyét. A duó az egy évvel ezelőtt történt eseménye után már úgy érkezik meg a helyszínre, hogy egymással küzd a bajnokságért, és minden eddiginél több szempár szegeződik rájuk.
A tét óriási, aminek okán a csapatra nehezedő nyomás is jóval nagyobb lesz, mint tavaly, így a McLarennek mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az akkori kellemetlen helyzet megismétlődését, hiszen az elveit követve hiába reagálna nagy valószínűséggel ugyanúgy a csapat, mint 2024-ben, a kimenetel könnyen teljesen más is lehetne, mivel kétséges, hogy Norris vagy az ő helyében Piastri most engedelmeskedne-e.
A Ferrarival is számolni kell a Hungaroringen?
A Ferrari az imolai versenyhétvégén bevetett fejlesztési csomagja óta fokozatosan javult, és a múlt hétvégi Belga GP-re hozott utolsó frissítésével látszólag újabb lépést tett meg a jó irányba, hiszen Charles Leclerc ezúttal is ott ünnepelhetett a dobogón, az elmúlt hat Grand Prix-t alapul véve ráadásul immár a negyedik alkalommal.
A várakozások szerint az SF25-ösnek kedvezni fog a Hungaroring, amelyen Hamilton sokszor varázsolt már, és ért el kiemelkedő eredményeket. A pálya így nem is biztosíthatna jobb helyszínt a hétszeres világbajnok számára, hogy visszavágjon a két Q1-es kiesés után, és jobb szájízzel menjen el pihenni.
Bár a Scuderia már teljesen elengedte az idei évet, és a későbbre tervezett egyik újítása bevetését is elvetette, hogy még inkább a 2026-os projektre összepontosíthasson, az elmúlt időszakban mutatott formája alapján a szezon hátralévő részében remek esélyekkel szállhat harcba a pódiumért, és biztosíthatja be a második helyét a konstruktőri tabellán.
Az idényt nála egyértelműen jobb formában kezdő, sokáig a második erőnek számító, és egy ízben már diadalmaskodó Mercedes ugyanis visszaesni látszik, és a montreali siker óta kevesebb pontot gyűjtött, mint a három másik élcsapat. Az idén ötször top 3-ban végző George Russell szerint csapata az elmúlt hónapokban inkább visszafelé lépdel, és rendkívül frusztrálónak találja a jelenlegi helyzetet, miközben a most hétvégére jósolt meleg időjárás sem túl kecsegtető a számára, így a németek talán az ígért vasárnapi esőben bízhatnak csak.
Horner távozásának utózöngéi
A Red Bull a fennállása során először érkezett meg úgy egy nagydíjra, hogy hivatalosan nem Christian Horner foglalta el a csapatfőnöki posztot, helyette a testvércsapattól, a Racing Bullstól előléptetett Laurent Mekies irányította az alakulatot. A téma természetesen központi szerepet kapott a mögöttünk hagyott hétvégén, és amellett, hogy egyes részletek kiderültek, már most fellelhető volt a változás.
A tanácsadó, Helmut Marko hirtelen újra elérhetőnek nevezte a bajnoki cím elérését, és megosztotta, valóban sokkhatásként érte a dolgozókat Horner elküldése, de azóta javult a hangulat, és mindenki támogatja az elődjénél kisebb hatáskört kapó Mekiest. Az osztrák emellett tagadta, hogy Verstappen-frakció lenne házon belül, és hogy az ő kérésére lett eltávolítva Horner, az elmondása szerint a menesztésnek pusztán teljesítménybeli okai voltak.
Az ugyanakkor mindenképpen árulkodó volt, hogy a Verstappen jövőjével kapcsolatos találgatások után a tanácsadó most egyértelműen kijelentette, a holland 2026-ban is a Red Bull színeiben áll rajthoz. Bár a jelentések szerint a Belga Nagydíjjal érvényét vesztette a pilóta kilépési záradéka, hiszen az első hármasban foglal helyet a bajnokságban, korábban arról is szóltak a hírek, hogy e záradék aktiválása nélkül is megtörténhet a kenyértörés, és hogy Verstappen maradását adott esetben az segítheti elő, ha Hornert eltávolítják, vagy legalább csökkentik a hatalmát.
Marko kijelentése után érdekes lesz látni, hogy most Verstappentől is érkezik-e egyértelmű igen a Red Bull-os folytatást illetően, és a nyári szünetre már úgy megy el a Formula–1, hogy nem a holland jövője jelenti az egyik legforróbb témát, és más versenyzőkre kerül át a figyelem, hiszen arra lehet számítani, hogy több csapat is bejelentést tesz 2026-ot illetően.
Miközben Verstappen helyzete talán tisztázódni látszik, Mekies érkezésével csapaton belül már most megfigyelhető volt változás, mivel Cunoda Juki hosszú idő után megkapta a várt új padlólemezt, ráadásul úgy, hogy eredetileg az a holland vésztartaléka volt. A japán ezt az eddigi legjobb időmérős eredményével hálálta meg, és noha nem szerzett pontot vasárnap, annak hátterében leginkább a csapat hibás stratégiája állt, hiszen túl sokáig tartották kint a pilótát a köztes esőgumin.
Bár Cunoda minden elemből így sem használja még a legfrissebb verziót, egyértelmű volt az előrelépés, és a mostani hétvége egyik nagy kérdése, hogy a japánnak sikerül-e visszatérnie a pontzónába.
Aron újra autóban, érik az újabb pilótacsere az Alpine-nál?
Noha Franco Colapinto az eredetileg tervezett öt nagydíjhétvégét követően is maradt az Alpine-nál, az argentin teljesítménye továbbra sem meggyőző, és úgy tűnik, a csapat több lehetőséget is vizsgál a lecserélésére. Egyes hírek szerint a Cadlillachez tartó Valtteri Bottas az enstone-iakkal már az idén visszatérhet a rajtrácsra, miközben a tartalék pilóta, Paul Aron is egyre közelebb kerül az üléshez.
Az észt versenyző a kölcsönmegállapodás értelmében Silverstone-ban már vezethette a Sauber autóját, és a Hungaroringen újra visszatér a volán mögé, ezzel Nico Hülkenberget félreállítva a pénteki nyitányon. Mindez talán már az újabb pilótacserét készíti elő a francia alakulatnál, amelyik nem titkolja, hogy az idei évet a kísérletezésre szánja, hogy a lehető legjobb felállással vághasson neki az új, és reményei szerint dicsőbb érának.
MI VÁRHATÓ A MAGYAR NAGYDÍJON?
Nincs megállás, folytatódik a világbajnokság, a nyári szünet előtti záró dupla hétvége második állomása Mogyoród, ahol a jubileumi 40. Magyar Nagydíjat rendezik meg. A megújult Hungaroring 1986 óta minden évben vendégül látta a királykategóriát, és belopta magát a versenyzők szívébe. A 4381 méter hosszú nyomvonalon több legendás pillanatnak lehettek szemtanúi a kilátogató szurkolók és a televízió előtt ülő rajongók, miközben az aktív pilóták közül Fernando Alonso, Esteban Ocon és Piastri is a helyszínen aratta pályafutása első sikerét.
Ami a történelmi múltat illeti, Hamilton számít a legsikeresebbnek Magyarországon, a brit versenyző 9 pole pozíciót, 12 dobogót, és ebből 8 győzelmet számlál, amivel magasan vezeti az örökranglistát a jelenlegi mezőnyt nézve. Őt a sikerek tekintetében Verstappen követi két diadallal, míg Alonso, Ocon és Piastri egyenként egyszer szelte át elsőként a célvonalat a helyszínen.
Bár arra jelen állás szerint kevés esély mutatkozik, hogy tavalyi versenyhez hasonlóan az idén is új győztest avassunk, az nem kizárt, hogy olyan pilótát láthatunk a dobogón, aki még nem pezsgőzhetett Mogyoródon, hiszen Leclerc-rel az elmúlt nagydíjak tükrében számolni kell.
Ami a jelenlegi formát illeti, nagy a valószínűsége annak, hogy 2024-hez hasonlóan a McLaren újra kettős győzelmet arat, a kérdés ebben az esetben inkább az, a versenyzők milyen sorrendben szelik át a célvonalat. Persze az ígért eső akár megkeverheti a lapokat, és meglepő eredményekből és történésekből sosem volt hiány a Hungaroringen, de száraz időben nehéz lesz legyőzni a wokingiakat.
A dobogóért ugyanakkor nagy küzdelem alakulhat ki, hiszen várhatóan a Ferrari, a Red Bull, és adott esetben talán a Mercedes is odaérhet. Az időmérő, mint mindig, most is kiemelten fontos lesz, mivel nem könnyű előzni a pályán, így leginkább a stratégiával lehet operálni az esetlegesen elrontott kvalifikáció után. A Pirelli ezúttal nem változtatott a kínált abroncsokon (C3, C4, C5), igaz, az egyes keverékek tulajdonságai valamelyest változtak az idei évre.
Az előző évi futamon a két kiállásos taktika volt a legközkedveltebb, és a közepes gumi volt a legjobb vasárnap, amin tizenhárom pilóta rajtolt el, és teljesítette az első etapját. Négyen a lágy, míg hárman a kemény Pirellin rajtoltak, és mindössze egy versenyző, Cunoda futotta végig a versenyt egy kiállással, miközben egyesek háromszor is meglátogatták a bokszutcát.
Ismeretlen tényezőt jelenthet ugyanakkor az új aszfalt, és várhatóan nagymértékű lesz a pályajavulás a hétvége előrehaladtával, miközben az eső fenyegetése is hatással lehet a nagydíj alakulására.
A VB ÁLLÁSA | |||||
---|---|---|---|---|---|
PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | PONT | |
1. | Oscar Piastri | 6 | 11 | 16 | 266 |
2. | Lando Norris | 4 | 11 | 15 | 250 |
3. | Max Verstappen | 2 | 5 | 14 | 185 |
4. | George Russell | 1 | 5 | 14 | 157 |
5. | Charles Leclerc | – | 5 | 13 | 139 |
6. | Lewis Hamilton | – | – | 14 | 109 |
7. | Andrea Kimi Antonelli | – | 1 | 8 | 63 |
8. | Alexander Albon | – | – | 9 | 54 |
9. | Nico Hülkenberg | – | 1 | 5 | 37 |
10. | Esteban Ocon | – | – | 6 | 27 |
11. | Isack Hadjar | – | – | 6 | 22 |
12. | Pierre Gasly | – | – | 5 | 20 |
13. | Lance Stroll | – | – | 4 | 20 |
14. | Liam Lawson | – | – | 3 | 16 |
15. | Fernando Alonso | – | – | 4 | 16 |
16. | Carlos Sainz | – | – | 7 | 16 |
17. | Cunoda Juki | – | – | 5 | 10 |
18. | Oliver Bearman | – | – | 4 | 8 |
19. | Gabriel Bortoleto | – | – | 2 | 6 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 516 |
2. | Ferrari | 248 |
3. | Mercedes | 220 |
4. | Red Bull-Honda | 192 |
5. | Williams-Mercedes | 70 |
6. | Sauber-Ferrari | 43 |
7. | Racing Bulls-Honda | 41 |
8. | Aston Martin-Mercedes | 36 |
9. | Haas-Ferrari | 35 |
10. | Alpine-Renault | 20 |
40. MAGYAR NAGYDÍJ | |
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 13.30–14.30 |
2. szabadedzés | 17.00–18.00 |
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 12.30–13.30 |
Időmérő | 16.00–17.00 |
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP | |
A verseny (70 kör, 306.63km) rajtja | 15.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Holland Nagydíj, Zandvoort | augusztus 31. 15.00 |
Olasz Nagydíj, Monza | szeptember 7., 15.00 |
Azeri Nagydíj, Baki | szeptember 21., 13.00 |