Vb 2014: a brazil kormány szerint nincs csúszás a stadionépítésben

MTI MTIMTI MTI
2012.04.04. 13:05
Címkék
A brazil kormány szerint a 2014-es labdarúgó-világbajnokság tizenkét stadionjában nincs csúszás az építkezésekben.
Nyolcszáz nappal a rajt előtt a kormány bejelentette, hogy öt stadion több mint 50, másik öt több mint 30, míg két pálya – a Porto Alegre-i Beira-Rio és a natali Arena das Dunas – több mint 20 százalékban készült el eddig. A mostani jelentés főleg a helyi szervezők adataira támaszkodik, és nincs összhangban a kormányzat munkáját ellenőrző független csoport által a múlt hónapban kiadottal, amely komoly lemaradásokat és túlköltekezést tárt fel. Több helyszínen voltak leállások, ugyanis a hosszabb-rövid időre sztrájkba lépő munkások magasabb béreket, illetve jobb munkakörülményeket követeltek. A márciusi beszámoló szerint két stadion, a salvadori és a fortalezai munkálataival több mint 50 százalékban végeztek, ugyanakkor most az hangzott el, hogy például az utóbbi már 60 százalékban elkészült. A döntőnek is otthont adó híres Maracana Stadion renoválása 39 százalékban fejeződött be, míg a Sao Pauló-i Itaquera Arena – amelyben a nyitó meccs lesz – 30 százalékban kész. A kormányzati jelentés szerint a legtöbb stadion ez év végére vagy a jövő évben elkészül. A Maracanában és fortelezai Castelao Stadionban már a 2013-as Konföderációs Kupán is mérkőzéseket rendeznek, akárcsak a jelenleg 55 százalékos készültségben lévő Belo Horizonte-i Mineirao Stadionban és az 54 százalékban kész brazíliavárosi Estadio Nacionalban (Nemzeti Stadion). Két másik város, Salvador és Recife arra vár, hogy megkapja a nemzetközi szövetség (FIFA) engedélyét a Konföderációs Kupára. Előbbiben az aréna 55, utóbbiban csak 32 százalékban készült el. José Maria Marin, a szervezőbizottság elnöke sorra keresi fel a helyszíneket, hogy személyesen győződjön meg a beruházások készültségi fokáról.
Legfrissebb hírek

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
27 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
44 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
56 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
1 órája