Vb 2010: így zajlik majd a világbajnokság pénteki sorsolása

Vágólapra másolva!
2009.12.03. 14:06
Címkék
Pénteken, magyar idő szerint 18 órakor kezdődik Fokvárosban a jövő évi, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság sorsolása, amelyen eldől, az egyes csapatoknak kik lesznek az ellenfelei a torna csoportszakasza során.

A 32 válogatottat már szerdán négy részre osztották, az első „kalapban" a nyolc kiemelt – a házigazda jogán a Dél-afrikai Köztársaság, valamint Argentína, Brazília, Anglia, Németország, a címvédő Olaszország, illetve Hollandia és Spanyolország – kapott helyet. Egyelőre annyi biztos, hogy a hazaiak az A jelű négyes első helyére kerülnek – és ők játsszák a június 11-i, johannesburgi nyitómeccset –, a többieket a B-H csoport első pozíciójába sorsolják.

A folytatásban a második "kalapból" húzzák ki a résztvevőket, mindenféle megkötés nélkül. Itt Ausztrália, Japán, a Koreai NDK, a Koreai Köztársaság, Honduras, Mexikó, az Egyesült Államok és Új-Zéland válogatottja található.

A harmadik nyolcas sorsolása már valamivel komplikáltabbnak ígérkezik, ugyanis az afrikai csapatok – Algéria, Kamerun, Ghána, Elefántcsontpart és Nigéria – nem kerülhetnek a Dél-Afrika fémjelezte A csoportba, a dél-amerikaiak – Chile, Paraguay, Uruguay – pedig Brazíliához vagy Argentínához.

A sorsolás negyedik szakasza során a maradék nyolc európai válogatottat – Dániát, Franciaországot, Görögországot, Portugáliát, Szerbiát, Szlovákiát, Szlovéniát és Svájcot – helyezik el valamelyik négyesbe, itt szintén nincs területi vagy más alapú megkötés.

Azt is sorsolással döntik el, hogy a csoportokon belül melyik együttes lesz a 2., a 3. és a 4. számú, azaz milyen sorrendben találkoznak majd egymással a leendő ellenfelek.

Legfrissebb hírek

A Szolnok 110 pont fölé jutott a Körmend ellen, az Alba a ZTE-t szórta meg a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
3 perce

Női röplabda: az ötödik szettben nyerték a csabaiak a rangadót

Röplabda
5 perce

A Veszprém hét, a Szeged 16 góllal nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 perce

Vb-selejtező: ikszeltek Kazahsztánban a belgák, szenvedtek Liechtensteinben a walesiek

Foci vb 2026
20 perce

A spanyol válogatott ismét kapott gól nélkül nyert, és gyakorlatilag kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
22 perce

Ausztria nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé

Foci vb 2026
25 perce

Örök nyugalomra helyezték Kopeczky Lajost

Egyéb egyéni
33 perce

Férfi vízilabda ob I: kis híján újabb bravúrt ért el a Szeged

Vízilabda
40 perce
Ezek is érdekelhetik