Bolgár–magyar: „megfenyegettek” – a plovdivi stadion kivitelezője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.11. 13:07
null
Bohózatba illő variálás zajlik a Hriszto Botev Stadion körül (Fotó: PIMK/Fb)
Egyre nehezebb tisztán látni a november 16-i Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt illetően, azok után pedig pláne, hogy pénteken és szombaton egymásnak teljesen ellentmondó információk láttak napvilágot. A plovdivi polgármester, Kosztadin Dimitrov pénteken még ellenezte, szombat délelőtt már támogatta a mérkőzés megrendezését, majd megszólalt a Hriszto Botev Stadiont építő cég tulajdonosa is…

A létesítményt kivitelező vállalat részéről Ilijan Filipov a btvsport.bg-nek elmondta, hogy levelet küldött a plovdivi önkormányzatnak, melyben kijelentette, hogy készen áll az építkezés biztosítására és ideiglenes leállítására, az utolsó szó viszont az önkormányzaté, amely hétfőn hozhat döntést.

Kosztadin Dimitrov polgármester egyébként arról beszélt, Ilijan Filipov két levelet küldött neki, a második tartalma pedig, úgy fest, meggyőzte őt, ugyanis szombaton már azt nyilatkozta, hogy a jövő hét első munkanapján, azaz november 13-án, hétfőn hozhatnak hivatalos döntést, de ha a kivitelező garantálni tudja a biztonságot, akkor nincs akadálya a mérkőzés megrendezésének.

Filipov btvsport.bg-nek adott nyilatkozata ennek némiképp ellentmond, ugyanis arról beszélt, a cég nem vállal felelősséget, ő pedig bár kapott egy levelet a bolgár szövetségtől, de azt nem írta alá.

„A cég nem vállal felelősséget. A szövetség küldött egy nyomtatványt aláírásra, de nem írtam alá” – fogalmazott a bTv videójában Filipov.

„Nem küldtem második levelet, nincs kapcsolatom a Bolgár Labdarúgó-szövetséggel, csak az önkormányzattal lépek kapcsolatba. Georgi Ivanov Gonzo tegnap Plovdivban járt és megnéztük a stadiont a rendőrséggel. Senki nem mondta meg nekem, mit tehetek meg és mit nem. Az önkormányzat a megbízóm ebben a projektben. Bizottságot kell létrehozni, hogy mindent megvizsgáljunk. Mindennap változik a helyzet” – idézi Filipovot a btvsport.bg, amely a cikk végén megszólaltatta Kosztadin Dimitrovot is.

„Hétfőn megvizsgáljuk Ilijan Filipov második levelét. Ha minden igaz, ami benne van, akkor engedélyt adhatunk a Bulgária–Magyarország meccsre” – idézik Plovdiv polgármesterét.

FRISSÍTÉS: órákkal később közleményt adott ki a stadiont építő cég vezetője, Ilijan Filipov, amiben a bolgár szövetséget támadta.

„Kedves futballszurkolók! A mai napon megkeresett a Bolgár Labdarúgó-szövetség ügyvezető-helyettese, Hriszto Zapjanov, aki megfenyegetett, hogy minden szükséges körülményt biztosítanom kell ahhoz, hogy megrendezhessék a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt. Azt válaszoltam, hogy erre csak Plovdiv önkormányzata, illetve a Hriszto Botev Stadion tulajdonosa kérhet meg. Ennek az embernek a merészsége odáig fajult, hogy azt mondta, ha nem Plovdivban játsszák le a meccset, akkor a szövetség elveszi a létesítmény stadionengedélyét. Kijelentem, hogy nem engedek a fenyegetésnek!”

LABDARÚGÓ EB 2024
SELEJTEZŐ, G-CSOPORT
November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4 +7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7 +6 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6–8 –2 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8–12 –4 6
5. Bulgária 6 2 4 3–10 –7 2

Már lejátszották
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
Magyarország–Bulgária 3–0
(3–0)
Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai D. (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária 1–1 (1–1)
Kaunas. G: Girdvainis (15.), ill. M. Petkov (27.)
Montenegró–Magyarország 0–0
Podgorica
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia 2–0 (1–0)
Budapest,
Puskás Aréna. G: Varga Barnabás (32.), Sallai R. (83.)
Bulgária–Szerbia 1–1 (0–0)
Razgrad. G: Deszpodov (47.), ill. Lazovics (90+6.)
Szabadnapos: Montenegró

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)
Belgrád. G: Szalai Attila (10. – öngól), ill. Varga Barnabás (34.), W. Orbán (36.)
Litvánia–Montenegró 2–2 (0–0)
Kaunas. G: Paulauskas (71.), Cernych (90+4.), ill. Krsztovics (78.), Szavics (89.)
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária 2–1 (1–0)
Podgorica. G: Szavics (45+1.), Jovetics (90+6.), ill. Borukov (79.)
Litvánia–Szerbia 1–3 (1–3)
Vilnius. G:
Paulauskas (45.), ill. A. Mitrovics (21., 32., 43.)
Szabadnapos: Magyarország

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia 0–2 (0–1)
Szófia. G: Sirvys (45., 55.)
Magyarország–Szerbia 2–1 (2–1)
Budapest. G: Varga B. (20.), Sallai (34.), ill. Pavlovics (33.)
Szabadnapos: Montenegró

Október 17., kedd
Szerbia–Montenegró 3–1 (1–1)
Belgrád. G: A. Mitrovics (9., 73.), Tadics (77.), ill. Jovetics (36.)
Litvánia–Magyarország 2–2
(2–0)
Kaunas. G: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai (67. – 11-esből), Varga Barnabás (82.)
Szabadnapos: Bulgária

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik