Eb 2020: Sohasem kaptam ennyi dicséretet az ellenféltől – Foda

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.06.27. 01:16
null
Nagy küzdelem után Olaszország ünnepelhette a továbbjutást (Fotó: AFP)
Olaszország jutott be a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon, mivel a nyolcaddöntőben gól nélküli rendes játékidőt követően 2–1-re legyőzte Ausztriát. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a főszereplők!

 

Az olaszok szövetségi kapitánya, Roberto Mancini pontosan azt kapta az osztrákoktól, amit várt.

„Tisztában voltunk vele, hogy szenvedni fogunk, Ausztria tipikusan olyan csapat, amely ellen nem könnyű jól játszani. A cserék jelentették a különbséget nekünk, de mindenki igyekezett a legjobbját nyújtani. Boldog vagyok, mert a fiúk kiadtak mindent magukból, hogy megnyerjék a meccset, még fáradtan is.”

A második olasz gólt jegyző Matteo Pessina úgy érzi magát, mintha egy álma válna valóra.

„Még mindig próbálom megemészteni a Wales elleni gólomat, szóval, képzeljék el, mit érzek most. Karrierem hátralévő részében emlékezni fogok erre a találatra. Ebben a csapat bárki képes gólt szerezni, ez a fő erősségünk, remek együttest alkotunk.”

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Leonardo Spinazzola a csapategységet méltatta.

„Elégedett vagyok a győzelemmel. Igazi csapatként játszottunk ma, együtt védekeztünk, amikor kellett. Kilencven perc után azt mondtuk, hogy az utolsó passzok terén javulnunk kell, s a hosszabbításban megérkeztek a gólok.”

Centiken múlt az osztrák vezetés Arnautovic fejesénél (Fotó: AFP)
Centiken múlt az osztrák vezetés Arnautovic fejesénél (Fotó: AFP)

Franco Foda kissé keserű szájízzel, de büszkén értékelt.

„Mindannyian csalódottak vagyunk, ugyanakkor egész Ausztria büszke lehet erre a csapatra. Az elején fel akartuk tolni a sorainkat, de az olasz válogatott túlságosan erős, és képes volt a saját játékát nyújtani. Sohasem kaptam ennyi dicséretet az ellenféltől. Hihetetlen volt, hogyan tartottuk életben magunkat a hosszabbításban. Remek mérkőzés volt.”

David Alaba egyetértett az osztrákok szövetségi kapitányával.

„Nehéz ezt szavakba önteni. Büszkék lehetünk magunkra, akárcsak az egész nemzet. Mindent kiadtunk magunkból, de a végén elmaradt a jutalom a teljesítményünkért. Nem könnyű ezt feldogozni.”

„Nehezen találom a szavakat. Ha a szerencse mellettünk áll, kilencven perc alatt megnyerjük a meccset – utalt saját, les miatt érvénytelenített góljára Marko Arnautovic. – Kiválóan játszottunk, több lehetőségünk volt, de a befejezéseket jobban is kivitelezhettük volna. Dicséret illeti az együttest, mindenkit beleértve.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
OLASZORSZÁG–AUSZTRIA 2–1 (0–0, 0–0, 2–0) – hosszabbítás után
London, Wembley Stadion. V: Taylor (angol)
Olaszország: G. Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Acerbi, Spinazzola – Barella (Pessina, 67.), Jorginho, Verratti (Locatelli, 67.) – Berardi (Chiesa, 84.), Immobile (Belotti, 84.), Insigne (Cristante, 108.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Ausztria: Bachmann – Lainer (Trimmel, 114.), Dragovic, Hinteregger, Alaba – X. Schlager (Gregoritsch, a hosszabbítás szünetében), Grillitsch (Schaub, a hosszabbítás szünetében) – Laimer (Ilsanker, 114.), Sabitzer, Baumgartner (Schöpf, 90.) – Arnautovic (Kalajdzic, 97.). Szövetségi kapitány: Franco Foda
Gólszerző: Chiesa (95.), Pessina (105.), ill. Kalajdzic (118.)

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia
0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország (40. mérk.)
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália (39. mérk.)
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
39. mérk. győztese–Olaszország (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
40. mérk. győztese–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik