Montezemolo távozhat a Ferraritól, új helyzet Alonsónak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 20:00
null
Fernando Alonsót Luca di Montezemolo vitte a Ferrarihoz, utóbbi távozásra készül (Fotók: Action Images)
Luca di Montezemolo Ferrari-elnök távozásáról pletykálnak Monzában, s ha igazak a hírek, hogy távozik a nagy főnök, Fernando Alonso jövőjéről is új megközelítésből kell beszélni. Erre még maga a spanyol pilóta is utalt Monzában. Flavio Briatore szerint a jelenlegi, őrült F1-ben csak a Mercedes-pilóták csatája élvezhető, de nem akar belefolyni a megoldások keresésébe. Sebastian Vettel úgy véli, a Parabolica nem lett kisebb kihívás a bukótér leaszfaltozása matt.

Pénteken futótűzként terjedt el a hír Monzában, hogy nagy bejelentésre készül Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke, aki nem lesz többé a Ferrari elnöke. A pletykák szerint a sikeres üzletember az Alitalia légitársaság vezetését venné át, s az autógyártól való távozását akár a hét végén Monzában bejelentheti, de az is lehet, hogy jövő csütörtökön a Ferrari elnökségi ülésén áll fel, és közleményt ad ki a Ferrari.

A váltást cáfolták a Ferrarinál, de a hírek Fernando Alonsóhoz is eljutottak, aki látszólag meglepetten nyilatkozott erről.

„Nem tudok erről, csak pletykákat hallottam. Montezemolo nekem semmit sem mondott – mondta Alonso az olasz Ansa hírügynökségnek. – Amióta itt vagyok, ő az elnök, ha távozna, teljesen új helyzet állna elő. Akkor beszéljünk erről, ha tényleg megtörténik."

Alonso sejtelmesen fogalmazott, de azt sugallta, hogy Montezemolo döntése a saját jövőjére is hatással lehet. Bár 2016 végéig szerződést köti a Ferrarihoz, állítólag a szezon végén szabadon távozhat, amennyiben a Ferrari kikerül a konstruktőr-vb első három helyezettje közül. Marco Mattiacci ezt cáfolta, de sokan fenntartásokkal fogadták a nyilatkozatát, hiszen nagyobb füllentések is elhangzottak már az F1 történetében.

Az olasz sajtó szerint Mattiacci lenne Montezemolo utódja a Ferrari elnöki székében, s egyes vélemények szerint ez esetben Ross Brawn térne vissza Maranellóba, méghozzá csapatvezetőként. Ez azonban még a jövő zenéje, Brawn visszatérése maradásra bírhatná Alonsót, ha elbizonytalanodna Montezemolo távozása miatt.

Ráadásul – ha hinni lehet Romain Grosjeannak – mivel Alonso kezében van a pilótapiac kulcsa, a változások miatti huzavona más istállók következő éveire is hatással lehetnek.

BRIATORE SZERINT A CSAPATOK TÚLBONYOLÍTJÁK AZ F1-ET

A Magyar Nagydíj hétvégéjén szóba került, hogy Flavio Briatorét is meghívják abba a testületbe, amelynek a feladata a Formula–1 izgalmasabbá tétele lenne. Aztán ezt a hírt cáfolta Bernie Ecclestone, s a Monzába látogató Briatore is azt mondta, ő nem oldhatja meg az F1 problémáit, csak a csapatok képesek erre.

„A csapatoknak kell összeülniük, ezt a problémát csak ők orvosolhatják, nem olyasvalaki, aki kívülről érkezik – mondta Briatore, aki most is tartja magát korábbi szemléletéhez, miszerint az F1 szereplői nem értik, min van a hangsúly. – Lehet, hogy a mai F1 jobb, mint a régi, de az emberek nem értik. A nézőket csak az érdekli, amit a pályán látnak, hogy a pilóták hatvan körön keresztül padlógázzal mennek, nem az a technológia, ami az autókban belül van."

Briatore szerint őrület, hogy amíg a topcsapatok 200-300 millió eurót költenek el évente, a versenyhétvégéken azt hirdetik, hogy spórolni kell az üzemanyaggal és a gumikkal. „A végén még a pilóták tűzálló ruházatán is spórolni fognak" – ironizált Briatore.

HAMILTON MÉGIS HASZNÁLNI FOGJA ROSBERG AUTÓINAK ADATAIT

Az olasznak egy valami tetszik igazán, a két Mercedes-pilóta közötti nyílt csata.

„Ez tényleg jót tesz az F1-nek, hiszen itt tényleg a két pilóta egymás elleni csatája van a középpontban. Ez a tévénézők és a helyszínen szurkolók számára is érdekessé teszi a sportot. Semmi rosszat nem látok abban, hogy két pilótának eltérő véleménye van és vitatkoznak" – mondta Briatore.

A két Mercedes-pilótának a belgiumi baleset utáni csapatvezetői dorgálás miatt a következő hetekben szorosabban kell együttműködniük, mint korábban, így Hamilton olyanra szánta el magát, amitől korábban elzárkózott.

„Megpróbálom megérteni, mit tanult Nico a hosszú menetei során, ezért alaposan elemezni fogom az autójának az adatait – mondta az angol, aki korábban állította, ő képtelen más versenyzők telemetriai adataiból rájönni arra, milyen vezetési stílusban mennek. Persze könnyítheti a helyzetet, hogy Monta az egyenesek és a sikánok miatt viszonylag egyszerűen elemezhető pálya. – Hasonlít a vezetési stílusunk, mert bár van némi különbség, az alapok szinte azonosak. A mérnökeink is együtt dolgoznak, ez is segíthet. Nem aggódom amiatt, hogy keveset voltam a pályán, máskor is megoldottam."

Lewis Hamilton az asztal mellett ülve próbálja meg semlegesíteni a boxban töltött plusz időt
Lewis Hamilton az asztal mellett ülve próbálja meg semlegesíteni a boxban töltött plusz időt

VETTEL: NEM LETT GYORSABB A PARABOLICA AZ ASZFALTOZOTT BUKÓTÉRTŐL

Sebastian Vettel szerint nem lett gyorsabb a Parabolica-kanyar attól, hogy leaszfaltozták a bukóteret a külső ívén. A pilóták egy része és a szurkolók szerint a célegyenesre fordító legendás kanyar már nem jelent akkora kihívást, mint régen.

„Természetesen megpróbáltam új módszerrel bevenni a Parabolicát, megnézni, hol a határ, hiszen erre való az edzés. Ám egyáltalán nem lettem gyorsabb" – mondta Vettel.

Valtteri Bottas, a Williams pilótája elégedett volt az autón végrehajtott fejlesztésekkel.

„Új aerodinamikai csomagot teszteltünk, amely egyértelmű előrelépés, hosszú távon nagyon gyorsak vagyunk, az időmérőn is esélyesnek érzem a csapatot, hatalmas csata lesz szombaton" – mondta a finn, aki az idén szerzett négy dobogós helyezésével ugyanannyit termelt, mint a csapat a legutóbbi nyolc idényben összesen.

OLASZ NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:26.225 átlag: 241.864 km/ó 41 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.286 0.061 mp h. 16
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:26.331 0.106 31
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:26.565 0.340 26
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:26.758 0.533 34
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:26.762 0.537 34
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:26.762 0.537 27
8. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:26.881 0.656 44
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:26.935 0.710 33
10. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:26.992 0.767 37
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:27.079 0.854 42
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:27.227 1.002 39
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:27.476 1.251 37
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:27.840 1.615 33
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:27.929 1.704 33
16. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:28.029 1.804 35
17. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:28.659 2.434 34
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:28.700 2.475 42
19. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:28.786 2.561 29
20. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:29.085 2.860 29
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:29.178 2.953 32
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:29.275 3.050 37
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.187 átlag: 241.971 km/ó 25 kör
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:26.810 0.623 mp h. 27
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:26.995 0.808 26
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:27.169 0.982 23
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:27.228 1.041 30
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:27.271 1.084 27
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:27.493 1.306 27
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:27.687 1.500 13
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:27.741 1.554 33
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:28.112 1.925 23
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:28.114 1.927 21
12. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:28.148 1.961 20
13. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:28.150 1.963 21
14. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:28.300 2.113 30
15. Giedo van der Garde* holland Sauber-Ferrari 1:28.429 2.242 19
16. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:28.487 2.300 12
17. Daniel Juncadella* spanyol Force India-Mercedes 1:29.192 3.005 10
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:29.512 3.325 24
19. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:30.017 3.830 25
20. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:30.081 3.894 27
21. Charles Pic* francia Lotus-Renault 1:30.125 3.938 23
22. Roberto Merhi* spanyol Caterham-Renault 1:30.704 4.517 29
23. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:30.948 4.761 16
*tartalék pilóta, csak ezen az edzésen vett részt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik