Rosberg egyórás előnye 61 ezredre volt elég Hamilton ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 13:57
null
Délelőtt Hamilton kezdett a legjobban, a második edzésen azonban csak fél órát körözött (Fotó: Reuters)
Az Olasz Nagydíj első szabadedzését az élen záró Lewis Hamilton egy órával kevesebbet körözött a délutáni tréningen, mint a többiek, mégis csak 61 ezreddel kapott ki csapattársától, Nico Rosbergtől. Az angol csak az utolsó fél órára jött ki műszaki hiba miatt, s bár jobb állapotú pályán futotta leggyorsabb mért körét, a nagy forgalom miatt közel sem volt tiszta ez a kör. A harmadik helyen Kimi Räikkönen végzett, megelőzve Fernando Alonsót, Valtteri Bottast és a délelőtt második Jenson Buttont.

A Mercedes pilótái az idén tizedszer zártak az első két helyen második szabadedzést versenyhétvégén, de először úgy, hogy Nico Rosberg lett az első és Lewis Hamilton a második. Ehhez az is kellett, hogy Hamilton a 90 perces tréning első kétharmadát a boxban töltse, arra várva, hogy a motor elektronikájában támadt meghibásodást szenzorcserével orvosolja istállója.

Amikor az angol kiment az utolsó fél órára, a többiek már a teli tankos versenyszimulációkat hajtották végre, tele volt a pálya, így Hamilton ugyan jobb minőségű aszfalton mehetett, a forgalom miatt közel sem autózta ki autójából a maximumot.

Persze ez Rosbergre is vonatkozhat, mert bár a német a tervek szerint hajtott ki a pályára, a harmadik helyezett Kimi Räikkönent alig több mint egy tizeddel előzte meg, ami szokatlanul kis különbség. S még sokatmondóbb, hogy a két Mercedes elmaradt Hamilton délelőtti, kemény gumis legjobbjától…

A Mercedes mellett a Williams is tartalékolt, Valtteri Bottas a két Ferrari mögött ötödik lett, Felipe Massa a 9. helyen zárt. A délelőtt második Jenson Button hatodik helyezése már valamivel hívebben tükrözi, mire számíthat a wokingi istálló.

A Ferrari és a Red Bull a hétvége előtt azt hangsúlyozta, hogy a motorerő jelentősége és a Mercedes fölénye miatt nehéz hétvégéje lesz, egyelőre mégsem lehet kizárni a két istállót a dobogós helyekért folyó harcból.

A mezőny hátsó részében a Marussia és a Lotus közötti különbség alakul érdekesen, Jules Bianchi mindkét arany-fekete autót megelőzte, s Max Chilton is az össze-vissza csúszkáló Romain Grosjean elé került. A Lotus félelmetesen gyengének tűnik, csak a Caterhamet előzi meg. Kobajasi Kamui a Magyar Nagydíj óta most vezetett először, de csapattársát, Marcus Ericssont azért meg tudta előzni.

OLASZ NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:26.225 átlag: 241.864 km/ó 41 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.286 0.061 mp h. 16
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:26.331 0.106 31
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:26.565 0.340 26
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:26.758 0.533 34
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:26.762 0.537 34
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:26.762 0.537 27
8. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:26.881 0.656 44
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:26.935 0.710 33
10. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:26.992 0.767 37
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:27.079 0.854 42
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:27.227 1.002 39
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:27.476 1.251 37
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:27.840 1.615 33
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:27.929 1.704 33
16. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:28.029 1.804 35
17. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:28.659 2.434 34
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:28.700 2.475 42
19. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:28.786 2.561 29
20. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:29.085 2.860 29
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:29.178 2.953 32
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:29.275 3.050 37

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

15.31 Vége az edzésnek, Rosberg az első, de Hamilton egy órával kevesebb körözés ellenére csak 61 ezredre van tőle.

15.29 Hülkenbergé a legnagyobb végsebesség: 348.8 kilométer/óra. A versenyen valóban 350 fölé mehetnek, de a Lotus által emlegetett 360 azért távolinak tűnik.

15.28 Button meglepődött, mennyire kevés a leszorítóerő fékezéskor, pedig Monzában a nagy végsebességre való törekvés miatt általában ez a helyzet.

15.25 Alonso egy Marussiát, Button egy Toro Rossót próbált megelőzni az egyik sikán előtti fékezési zónában, de mindketten elfékezték magukat, és egyenesen továbbmentek.

15.22 Alonso már azt gyakorolja a Parabolicában, mennyit lehet használni az új, aszfaltozott bukótérből.

15.21 Az első szektorban Räikkönen, a másodikban Hamilton, a harmadikban Rosberg volt a leggyorsabb. A közepesen kemény gumik elég tartósnak látszanak.

15.18 Rosberg újabb vezetői leckét vett mérnökétől, aki azt tanácsolta neki, hogy a kanyarok kijáratára összpontosítson. A német megállás nélkül tanulni akar, s igen hatékonyan teszi. Hamilton közben arra panaszkodik, hogy őrült nagy forgalom van a pályán. Néhány nehéz autós kör neki is bele fog férni.

15.14 Eddig kilenc második szabadedzést zárt az első két helyen a két Mercedes, de mind a kilencszer Hamilton végzett elöl. Most fordulhat a sorrend – érdekes, hogy mindketten lassabbak, mint Hamilton délelőtt a kemény gumikon.

15.11 Hamilton a közepesen kemény gumikon feljött a 2. helyre, 61 ezreddel Rosberg mögé. Többen is elékeveredtek a gyors köre során, Grosjeanon kívül mindenki kint van a pályán.

15.09 Hamilton gyors kerékcserére érkezett, a lágyabb gumikon jött ki. A két Lotus lassan közveszélyesnek nyilvánítható: Grosjean az első, Maldonado a második sikánban sodródott ki, szinte lehetetlen az úton tartani az arany-fekete autókat.

15.06 Grosjean a következő körében feljött a 20. helyre a két Caterham elé.

15.05 Grosjean, aki még a két Carterhamnél is lassabb, újra lefutott az útról. Nem éppen hízelgő rá nézve a ferraris szerződés tegnapi emlegetése után.

15.03 Az első mért körével a 13. helyre jött fel, kemény keverékű gumikon száguld. Több mint egy másodperccel lassabb, mint délelőtt.

15.00 Hamilton a pályán. Pont fél órája maradt.

14.57 Rosberg az ilyenkor szokásos nehéz autós versenyszimulációba kezdett, Hamilton autóján először vannak kerekek ezen az edzésen. Elektronikai hiba volt, szenzorcsere után menetre kész az angol.

14.54 Rosberg, Räikkönen, Alonso, Bottas, Button, Vettel, Magnussen, Massa, Ricciardo, Pérez, Hülkenberg, Kvjat az első 12 sorrendje. Már csak Hamilton tartozik lágy gumis körrel, de ő még keménnyel sem ment.

14.52 Miközben Räikkönen a következő körével feljött a 2. helyre, Hamilton autóját majdnem teljesen összerakták. Az angol az utolsó fél órára talán kijöhet a boxból.

14.50 Räikkönen abszolút legjobb első szektort ment, de aztán elrontotta a Roggia-sikánt (4-5. kanyar). A finn végigküzdötte a kört, de csak a 9. helyre jött be.

14.48 Button úgy érzi, a McLaren hátulja nagyon bizonytalan a lágyabb gumikon. A 4. helyen áll.

14.44 A spanyol feljött a 2. helyre, három tizedre Rosbergtől. Grosjean a Lesmóban kisodródott a kavicságyba, de nem rekedt ott.

14.43 Magnussen az Ascariból (8-9-10. kanyar) kijövet kisodródott, de nem veszített időt az aszfaltozott bukótéren. Alonso mért körön a lágyabb gumikon.

14.41 Rosberg kérdezte a mérnökét, a tervezett programjai közül melyiket válassza, mire azt a választ kapta, mindkettő belefér.

14.39 Magnussen újabb körében 1:26.8-at ment, Rosberg viszont 1:26.225-re javított. Bottas feljött a 2. helyre.

14.38 Rosberg is kint van a közepesen kemény gumikon. Magnussen autójából a mért köre végére elfogyott a tárolt energia, ezért érezhette erőtlennek a McLarenjét – a kevés fékezési zóna miatt ez mindenkinek nagy gond lehet Monzában.

14.36 Magnussen nem tudott javítani 1:27.0-s körén, úgy érzi, nincs minden rendben az autójával. A csapat egyelőre semmilyen hibát nem észlelt a telemetrián.

14.33 Magnussen a lágyabb gumikon a pályán. A levegő már 30 fokos, az aszfalt 41.

14.31 Hamilton nyugodtnak tűnik, nevetve cseveg egyik mérnökével, miközben a többiek az autójánál álldogálnak tanácstalanul.

Fernando Alonso nehéz hétvégére számított, de eddig egyáltalán nem megy rosszul
Fernando Alonso nehéz hétvégére számított, de eddig egyáltalán nem megy rosszul

14.30 Fél órával az edzés kezdete után Rosberg, Alonso, Button, Magnussen, Vettel, Bottas, Massa, Räikkönen, Pérez, Hülkenberg, Kvjat, Ricciardo, Vergne, Sutil, Gutiérrez, Maldonado, Bianchi, Grosjean, Chilton, Ericsson, Kobajasi a sorrend.

14.25 A Mercedes közölte, hogy Hamilton mostanában nem megy ki a pályára, vizsgálják, mi lehet a baj az autójával.

14.22 Rosberg újra az élen, 1:26.786-os eredménye négy ezreddel jobb Alonsóénál.

65. OLASZ NAGYDÍJ
A helyszín: Monza
A pálya hossza: 5793 méter
Kanyarok száma: 11 (4 bal és 7 jobb)
A verseny hossza: 53 kör (306.720 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:19.525 (Juan Pablo Montoya, Williams-BMW, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:23.755 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:25.849 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Fernando Alonso (Ferrari), 3. Mark Webber (Red Bull)
Az Olasz GP helyszínei: Monza (63), Imola (1)
Győzelmek a pole-ból Monzában: 21
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Peter Gethin (1971) 11.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Vettel 3, Alonso 2, Hamilton

14.21 Hatalmas ovációval fogadta a közönség Alonso időeredményét, főként helyezését. Hiába gyenge a Ferrari ebben az évben, az Alonso, Räikkönen páros lázba hozza az olasz szurkolókat.

14.20 Button 1:26.975-tel az élre állt, már csak Gutiérrez és Hamilton van a boxban. Alonso 1:26.790-nel letaszította az élről Buttont.

14.18 Magnussen 9, Alonso 96 ezredre megközelítette a németet.

14.16 Rosberg némi vibrációra panaszkodik, miközben Hamilton autója darabokban. Annyira nem lehet zavaró a vibráció, 1:27.005 a legújabb csúcsidő.

14.14 Miközben Rosberg 1:27.500-zal az élre állt, a Mercedes garázsáéban Hamilton autóján még serényen dolgoznak. Vettel, Massa, Gutiérrez és Bottas is a boxban vár még.

14.11 Magnussen nyomatékosítja a McLaren versenyképességét, 1:27.634-gyel az élen. A wokingiak már Spában is biztató tempót mutattak, de ha a mostanit tartani tudják Monzában, meglehet az első dobogó az idénynyitó óta.

14.09 Pérez 1:28.270-nel az első helyre ugrott. A mezőny nagy része kint van a pályán.

14.06 Ricciardo 1:29.3-at kent, Kvjat 1:28.552-vel az élen.

14.05 Grosjean 1:32.995-tel kezdett. Természetesen egyelőre mindenki a kemény keverékeken van kint. A francia először köröz, akárcsak Sutil és Kobajasi. Mindhármójuk autóját tesztpilóta vezette délelőtt.

14.03 Többen is kint vannak a pályán, az elsők között érkezett a délelőtt motorhiba miatt keveset köröző Ricciardo.

14.01 Másfél percnyi várakozás után Grosjean törte meg a csendet a Lotusszal. A francia azt mondta csütörtökön, hogy a jövőjét az határozza meg, mit tesz Alonso: ha távozik a Ferraritól, a francia oda igazolhat.

14.00 Elindult az óra, senki sem siet a pályára.

13.59 Mindenki Rosberg eredményére kíváncsi, sikerül-e felnőnie Hamilton mellé Monzában, vagy esetleg valóban megfogták a Spában történtek.

13.57 Kevesebb a felhő a pálya felett, mint délelőtt, a levegő 24, az aszfalt 34 fokos.

13.55 Tavaly 1:24.453 perces körrel zárta az élen Sebastian Vettel az Olasz Nagydíj második szabadedzését. Most, hogy felkerülnek az autókra a közepesen kemény gumik, nagy kérdés, sikerül-e megközelíteni, esetleg megdönteni ezt az eredményt.,

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 10 11 220
2. Lewis Hamilton 5 9 9 191
3. Daniel Ricciardo 3 6 10 156
4. Fernando Alonso 2 12 121
5. Valtteri Bottas 4 11 110
6. Sebastian Vettel 2 9 98
7. Nico Hülkenberg 11 70
8. Jenson Button 1 8 68
9. Felipe Massa 5 40
10. Kimi Räikkönen 8 39
11. Kevin Magnussen 1 7 37
12. Sergio Pérez 1 7 33
13. Jean-Éric Vergne 4 11
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 411
2. Red Bull-Renault 254
3. Ferrari 160
4. Williams-Mercedes 150
5. McLaren-Mercedes 105
6. Force India-Mercedes 103
7. Toro Rosso-Renault 19
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik