Hamilton: Bizonytalanná vált, meddig lehet elmenni egy csatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 17:36
null
Nico Rosberg feszült volt az Olasz Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján (Fotók: Reuters)
Lewis Hamilton szerint azzal, hogy az FIA nem büntette meg Nico Rosberget kettejük Belga Nagydíjon történt ütközése után, bizonytalanná vált, hogy mit lehet megtenni kerék kerék elleni csata közben, és mit nem. Rosberg szintén ott volt az Olasz Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján, s elmondta, nem büszke a történtekre, az pedig, hogy bocsánatot kért, egyedül az ő döntése volt.

Nagyon régóta nem kísért ekkora figyelem verseny előtti FIA-sajtótájékoztatót, mint Monzában, ahol a Belga Nagydíjon történt ütközés és belső viták után Nico Rosberget és Lewis Hamiltont is meghívták. A békesség kedvéért – és a fotósok nagy bosszúságára – a két Mercedes-pilóta közé beültették Fernando Alonsót.

Hamilton érkezett utoljára, Rosberg jól elcsevegett Alonsóval, de amint megérkezett és lefotózta az újságírókat az angol, a spanyol vele kezdett pusmogni, a német pedig kényelmetlen arckifejezéssel bámult maga elé. Alonso jó pontot szerzett magának Hamiltonnál a csütörtöki La Stampának adott interjújával, amelyben azt mondta, az idei szezon megerősítette benne, hogy nem Sebastian Vettel a jelenlegi mezőny legjobb pilótája (önmagát leszámítva, persze), hanem Hamilton.

A Belga GP óta Hamiltontól, a Mercedes-istállótól és a szurkolóktól is bocsánatot kérő Rosberg bűnbánó arckifejezéssel válaszolt a feltett kérdésekre.

A 65. OLASZ NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

„A Belga Nagydíj utáni napokban sokat töprengtem, kellett némi idő ahhoz, hogy megértsem, az enyém volt a felelősség. Nem vagyok büszke a történtekre. Nem a Mercedes kötelezett a bocsánatkérésre, ez az én döntésem volt, miután meghallgattam sok, számomra fontos ember véleményét – mondta Rosberg, aki a Daily Mail csütörtöki számában a brit szurkolóktól is bocsánatot kért. – Szeretném, ha az emberek szemében fontos sportág maradna az F1, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen. Egészséges párharcot vívunk, a legjobb csapatban versenyzünk, ha nem így lenne, nem uralnánk így az F1-et."

Rosberg elmondta, fontos számára, hogy az F1 históriás könyvébe tiszta csataként vonuljon be a 2014-es idény, mire Hamilton azt mondta, képtelenség irányítani a történelmet.

„Imádom az F1-et, szeretek ezekkel a srácokkal versenyezni, élvezem minden napot, amit a pályákon tölthetek. Előbb-utóbb mindenből történelem lesz. Ami engem illet, nem hiszem, hogy egy szinten lennénk a régi idők nagyjaival" – válaszolta Hamilton, aki lazán válaszolt a kérdésekre, de határozott véleményt fogalmazott meg, s bár hangsúlyozta, tovább akar lépni, nem minden tiszta számára.

„Amit akartam, korábban elmondtam az ügyről – kezdte az angol azt remélve, hogy máshová terelheti a szót, de jött a következő kérdés a bizalomról. – A bizalom nagyon erős szó, nem hiszem, hogy köze lenne a versenyzéshez. "

Azzal folytatta, hogy tovább szeretne lépni, hiszen Monza csodálatos pálya, nagyszerű versenyhétvége elé nézünk, de záporoztak a kérdések arról is, hogy az FIA helyesen tette-e, hogy nem büntette meg Rosberget.

65. OLASZ NAGYDÍJ
A helyszín: Monza
A pálya hossza: 5793 méter
Kanyarok száma: 11 (4 bal és 7 jobb)
A verseny hossza: 53 kör (306.720 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:19.525 (Juan Pablo Montoya, Williams-BMW, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:23.755 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:25.849 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Fernando Alonso (Ferrari), 3. Mark Webber (Red Bull)
Az Olasz GP helyszínei: Monza (63), Imola (1)
Győzelmek a pole-ból Monzában: 21
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Peter Gethin (1971) 11.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Vettel 3, Alonso 2, Hamilton
IDŐJÁRÁS. Fülledt, késő nyári időre lehet számítani Monzában, ahol a felhős időben is 28 fokos meleg valószínű, de a nap is gyakran kisüt. Szombatra és vasárnapra a délutáni és esti órákra záporokat jósolnak, a legnagyobb esély az esőre az időmérőre tehető.

„Nagyon nehéz az FIA feladata a legutóbbi két évben, de nagyon jó döntéseket hoztak az esetek többségében. Az a legnagyobb gondjuk, hogy minden helyzet más, nehéz eldönteni, hogy bizonyos esetekre melyik szabály vonatkozik – folytatta Hamilton. – Nehéz megmondani, hogy mi lesz a továbbiakban. Ezentúl jobban engedik az ilyen közeli ütközeteket? Semmit sem tesznek, ha a hátsó autó kárt okoz az előtte haladóban? Vagy ha újra előfordul, már büntetni fognak? Mi mindig azt kértük, hogy hadd versenyezzünk. Nehéz mindig gyorsan vezetni szorosan egymás mellett, néha összeér a két autó, de van egy határ. Nem tudom, jelenleg hol van."

Azt mindketten tagadták, hogy a Mercedes-istállót megosztotta volna kettejük csatája, a Mercedes számára továbbra is a győzelem a legfontosabb, nincs ellentét a két pilóta szerelőgárdája között.

Elmondták, amit a Mercedes elvárt tőlük, Hamilton többet is, de elsősorban Rosbergen nagyon látszott, hogy feszült, és még nem tette rendben magában a történteket.

Ami Alonsót illeti, elmondta, nehéz versenyhétvégére számít a Mercedes erőfölénye itt jobban megmutatkozhat, mint Spában. A Parabolica átépítéséről viszont cáfolta Charlie Whiting szavait, melyek szerint a pilóták kérésére, velük egyeztetve aszfaltozták le a bukóteret, megfosztva varázsától a híres jobbkanyart.

„Nem egyeztették velünk a végleges terveket. Volt szó arról, hogy átalakítják a bukóteret, de csak a kanyar bejáratánál, hogy fékhiba esetén ne legyen nagy baj. Meglepett, hogy a kanyar második kétharmadánál is van aszfalt" – mondta Alonso.

Fernando Alonso sokat hízeleg korábbi csapattárásnak, Lewis Hamiltonnak
Fernando Alonso sokat hízeleg korábbi csapattárásnak, Lewis Hamiltonnak

Rosberg örül a módosításnak, amely teret enged a versenyzőknek, Hamilton szerint jobb volt a kavicságy, mindenhol olyan bukóteret szeretne, de megérti az FIA indoklását a biztonságról. A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Kevin Magnussen és Valtteri Bottas azt mondta, nem olyan izgalmas már ez a kanyar, de még mindig csak a pálya egy részéről beszélnek, az egész továbbra is érdekes marad.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 10 11 220
2. Lewis Hamilton 5 9 9 191
3. Daniel Ricciardo 3 6 10 156
4. Fernando Alonso 2 12 121
5. Valtteri Bottas 4 11 110
6. Sebastian Vettel 2 9 98
7. Nico Hülkenberg 11 70
8. Jenson Button 1 8 68
9. Felipe Massa 5 40
10. Kimi Räikkönen 8 39
11. Kevin Magnussen 1 7 37
12. Sergio Pérez 1 7 33
13. Jean-Éric Vergne 4 11
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 411
2. Red Bull-Renault 254
3. Ferrari 160
4. Williams-Mercedes 150
5. McLaren-Mercedes 105
6. Force India-Mercedes 103
7. Toro Rosso-Renault 19
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik