F1: Russell elsősége és Leclerc balesete a mexikói „gumiteszten"

Vágólapra másolva!
2022.10.29. 00:36
null
George Russell volt a pénteki nap leggyorsabbja Mexikóban (Fotó: AFP)
George Russell bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Mexikói Nagydíj második szabadedzésén. Az austini programhoz hasonlóan ezúttal is kapott a mezőny plusz fél órát, és a tréning szinte egésze a következő idényben használandó abroncsok teszteléséről szólt. Russell mögött végül (az idei gumikon) Cunoda Juki és Esteban Ocon zárta a tréninget, amelyen kétszer került elő a piros zászló. 

 

Carlos Sainz Jr. révén a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak a mexikói első szabadedzésen, amely a tervezettnél minimálisan rövidebbre sikerült Liam Lawson miatt. Az új-zélandi versenyző Cunoda Juki AlphaTauriját vezethette a nyitó tréningen, ám további négy csapatnál is átmeneti változástörtént a pilótafelállást tekintve.

A második szabadedzésen már az állandó mezőnyt láthattuk a pályán, ráadásul akárcsak egy héttel ezelőtt Austinban, ezúttal is 60 helyett 90 percig körözhetett a mezőny a 2023-as gumik tesztelése végett. Azok a versenyzők, akik nem vettek részt az első edzésen – köztük George Russell-lel és Esteban Oconnal –, a helyi idő szerint délutáni tréning elején pótolhattak valamennyit a kiesett időből.

MEXIKÓI NAGYDÍJ
OKTÓBER 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Sainz 1:20.707
2. szabadedzés: 1. Russell 1:19.970
OKTÓBER 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 19.00–20.00
Időmérő: 22.00–23.00
OKTÓBER 30., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.354 km) rajtja: 21.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 13., 19.00Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 20., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Ennek megfelelően az első tíz perc végén Russell ugrott az élre a közepes abroncsokon, az addig az első helyen álló és a 2023-as gumikon autózó Sainz idejét két tizedmásodperccel javította meg. Kicsivel később a Red Bull párosa vette át a vezetést, de amint felkerültek a lágy abroncsok Russell Mercedesére, ismét változás történt az élen.

Fél órával az edzés kezdete után egy igen nagy baleset miatt kellett lengetni a piros zászlót. Charles Leclerc csapta ugyanis a falnak a Ferrarit a nyolcas kanyarban, ami a monacói tréningjének a végét jelentette. Az összetört autó elszállítása, illetve a tech-pro fal helyreállítása nagyjából negyedóráig tartott.

A hátralévő bő 30 percben folytatódott a 2023-as gumik tesztelése, ám ezekkel az abroncsokkal nem sikerült felülmúlni a Russell vezette hármast, amely az idei modellekkel állt az élen a szabadedzés nagy részében. A brit versenyzőnél végül nem is akadt gyorsabb a második gyakorláson, amelyet Russell mögött Cunoda Juki és Esteban Ocon zárt.

Az elsőhöz hasonlóan azonban ezt az edzést is a tervezettnél kissé hamarabb, a piros zászló előkerülése miatt kellett leinteni – ezúttal a Csou Kuan-jü alatt megálló Alfa Romeo miatt. A top tízet Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Max Verstappen, Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr., Valtteri Bottas és Pierre Gasly egészítette ki.

Folytatás szombaton 19 órakor a harmadik szabadedzéssel!

MEXIKÓI NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. George Russell brit Mercedes 1:19.970 átlag: 193.752 km/ó 32 kör
2. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1:20.798 0.828 mp h. 30
3. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:21.177 1.207 31
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:21.509 1.539 32
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull 1:21.579 1.609 34
6. Max Verstappen holland Red Bull 1:21.588 1.618 34
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:21.618 1.648 13
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:21.693 1.723 34
9. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:21.993 2.023 36
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:22.104 2.134 36
11. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:22.337 2.367 31
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:22.371 2.401 32
13. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:22.447 2.477 24
14. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:22.738 2.768 31
15. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:22.763 2.793 27
16. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:22.840 2.870 23
17. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:22.879 2.909 31
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:23.316 3.346 21
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:23.320 3.350 34
20. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:23.369 3.399 34

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik