F1: négy helyett mégis öt motort engedélyeznének 2015-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.27. 10:08
Felvetődött a lehetősége annak, hogy idén négy helyett – a tavalyi idényhez hasonlóan – öt hajtóművet használhassanak büntetés nélkül az F1-es pilóták. A gond az, hogy ebbe mindegyik istállónak bele kellene egyeznie.

Már évekkel ezelőtt tudható volt, hogy egy-egy versenyző a hibridkorszak első évében öt, a másodikban négy erőforrást használhat. Csakhogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a McLaren és a Red Bull is végleg elvesztett egy-egy belsőégésű motort, pedig egy futam sem ment le a 19-ből (az akkori állás szerint, a Német Nagydíj törlése előtt: húszból).

Malajziában a szabadedzéseken, összesen 90 perc alatt átlagosan 38 kört tettek meg a pilóták, ami elmarad az átlagostól. Ez a spórolás az évad előrehaladtával még látványosabbá válhat, így a nézők a szabadedzéseken az üres pályát bámulhatják, ezért a szabályalkotók Bernie Ecclestone-nal egyetértve arról határoztak, hogy előterjesztik az öt motor engedélyezését.

Ez akkor válik hivatalossá, ha az összes csapat elfogadja, de vannak bökkenők. Niki Lauda például azt kéri, csak abban az esetben bővítsék a kvótát, ha megszabják a pilótánként megtett körök alsó határát a pénteki szabadedzéseken. A Mercedes-elöljáró arra is rámutatott, hogy a plusz motorért a Force Indiának, a Lotusnak és a Williamsnek is plusz 750 ezer eurót kell fizetnie.

Valószínűleg a Ferrari is hasonló feltételeket szab a Marussiának és a Saubernek (bár utóbbinál Raffaele Marciello néhány pénteki szabadedzésre való beugrásával kiváltható lenne az ár), és ha csak az egyik kiscsapat is sokallja a többletköltséget, azaz nemmel szavaz, megbukik a szabálymódosítási javaslat.

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
7 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
10 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
10 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
11 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
15 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
15 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
20 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
22 órája
Ezek is érdekelhetik