F1: így vagy úgy, de nézők előtt tartják a Magyar Nagydíjat

Munkatársunktól/S. D.Munkatársunktól/S. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.24. 12:50
null
Megállapodtak a Hungaroring fejlesztéséről (Fotó: Hungaroring Média)
Elkezdődött a stratégiai fejlesztési program – megújul a Hungaroring infrastruktúrája. A pálya felújításának szakmai koordinációjában a HUMDA is közreműködik – a két cég együttműködési megállapodást kötött. 

 

 

Szoros együttműködésről állapodott meg a Hungaroring és a Magyar Autó-motor Sport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA): gazdasági, fejlesztési, oktatási és tudományos területen is a szinergiák kiaknázása a közös cél. A stratégiai megállapodás részeként a két cég vállalja, hogy a Hungaroring infrastruktúra-fejlesztése, az autó-motor sport utánpótlás-nevelése és a közlekedésbiztonsági szemlélet formálása területén szorosan együttműködik.

„A hazai mobilitási piac meghatározó szereplőjeként veszünk részt a Hungaroring felújításának szakmai munkájában. Az autó- és motorsporthoz kapcsolódó magyarországi infrastruktúra-fejlesztések között a Hungaroring felújítása mellett a hajdúnánási MotoGP-pálya építése emelkedik ki. Múlt héten dőlt, el, hogy a komplexum Bordás Péter tervei alapján készül el. Már a stratégiai együttműködés megkötése előtt részt vett szakértőként a MotoGP-pálya tervpályázatával kapcsolatos munkában Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Közös cél, hogy a Hungaroring és a majdani MotoGP-pálya működése erősítse egymást és a szinergiákat minél jobban ki tudjuk használni” – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója.

„A nagy stratégiai fejlesztési program keretében aláírtuk a főépület tervezési szerződését, megvan a nyertes is: egy hármas konzorcium álmodja meg a Hungaroring új főépületét, hogy az infrastruktúra megfeleljen a XXI. század kihívásainak – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – A cél, hogy a 2022-es Magyar Nagydíj után elkezdhessük az építkezéseket, amelynek terveit reményeink szerint a nyáron már be tudjuk mutatni. A Nemzetközi Automobil-szövetséggel és a Liberty Mediával folyamatosan egyeztetünk, így a főépületet és a bokszokat a nemzetközi sorozatok – és elsősorban a Formula–1 – igényeinek megfelelően alakítjuk ki. A stratégiai fejlesztési programmal összhangban, annak kiegészítéseként valósul meg a Hungaroring Sport Zrt. rendezvényeinek biztonságát innovatív módon támogató műveleti és operációs központ. Illetve ennek a projektnek a keretében – a Hungaroring turisztikai értékét és fontosságát hangsúlyozandó – felépül egy shop és egy kávézó, hogy a pályánk az év bármely napján vonzó turisztikai célpont lehessen.”

A hosszú távú célok mellett a rövid távúakra is koncentrál a Hungaroring: az idei szezonban három nagy nemzetközi eseményt tervez – a tavalyi zárt kapus versenyek után ezúttal nézőkkel. „Reményeink szerint a tavalyelőttihez hasonló telt házzal rendezhetjük meg az augusztusi Magyar Nagydíjat, de van vészforgatókönyvünk arra az esetre is, ha erre nem lesz lehetőség – folytatta Gyulay. – A Hungaroringen 42 182 ülőhely van, ötven százaléknál ez 21 091, harmincszázalékos kihasználtságnál 14 060 nézőt jelent, ehhez jönnek az állóhelyek. Korlátozások esetén zónákat alakítunk ki, Covid-biztos büfé-szolgáltatással. A Hungaroring egyébként a tőle telhetően részt vesz a járvány elleni küzdelemben: a pálya parkolójában időszakosan tesztállomás működik, az egészségügyi dolgozók iránti tisztelete jeléül pedig a versenypálya vezetősége felajánl egy tribünt a Magyar Nagydíjon azoknak, akik immár egy éve a frontvonalban harcolnak.”

A HUMDA közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében. Április elsején indul a cég országos közlekedésbiztonsági kampánya, melynek az a célja, hogy hozzájáruljon a közúti közlekedési balesetek számának csökkentéséhez. Az utánpótlásképzés is kiemelt szerepet kap a HUMDA munkájában, cél a MotoGP nemzetközi jogtulajdonosa, a spanyol Dorna Sports S.L. által kipróbált és bejáratott nemzetközi tehetségkutatási program magyarországi bevezetése. Az elmúlt hetekben megrendezte az ügynökség a HUMDA SIM LIGA szimulátorbajnokságot, amelyen Blazsán Patrik nyerte meg az egymillió forintos fődíjat. A HUMDA célja, hogy felkutasson olyan fiatalokat, akik a szimulátorok elől át tudnak ülni egy valódi versenyautóba. A hazai mérnökképzés, illetve a környezetkímélőbb technológiák népszerűsítése mellett az ügynökség sportdiplomáciai feladatokat is ellát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik