F1: „F.szfej” – forrnak az indulatok Verstappen és Russell között a sprint után

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.04.29. 18:08
null
Verstappent (jobbra) felbőszítette Russell (Fotó: AFP)
Sergio Pérez nyert a Formula–1-es Azeri Nagydíj sprintjén, és vasárnap sem lesz más célja, mint nyerni a harmadik helyről. Noha az már a minifutamon is kirajzolódott, hogy a Red Bull továbbra is gyorsabb versenytávon, a vasárnap is pole pozícióból startoló Charles Leclerc igyekszik megnehezíteni az osztrákok dolgát. A harmadik és a negyedik helyen befutó Max Verstappen és George Russell eközben heves szóváltásba keveredett a verseny eleji incidens miatt: a holland f.szfejnek titulálta a pilótatársát, míg a brit nem értette az ellenfele dühét.

 

 

Sergio Pérez a rajt, majd a biztonsági autós szakaszt követő újraindítás után is közel tudott maradni a pole pozícióból induló Charles Leclerc-hez, majd a 8. körben könnyedén megelőzte a ferrarist. A mexikói ezután már nem engedte ki a kezei közül az első helyet, és megnyerte az azeri sprintet.

6. AZERI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:42.315
Időmérő: 1. Leclerc 1:40.203
ÁPRILIS 29., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 1. Leclerc 1:41.697
Sprint: 1. Pérez, 2. Leclerc, 3. Verstappen
ÁPRILIS 30., VASÁRNAP
A verseny (51 kör, 306.049 km) rajtja: 13.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 7., 21.30Miami Nagydíj, Miami
Május 21., 15.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Május 28., 15.00Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

„Nyilván vasárnap jóval magasabb lesz az üzemanyagszint, és a körülmények is mások lesznek, de így is sikerült tanulnunk a sprintből. A harmadik rajthely nem túl ideális a versenyre, de mindent beleadok, és harcba szállok a győzelemért. Jó volt, de a mai két esemény elég nagy nyomást helyezett ránk, a mérnökökre és a szerelőkre is, és a fő célunk az volt, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg.”

Noha Leclerc magabiztosan jött el mindkét indításnál, Péreznek nem okozott túl nagy nehézséget a Ferrari levadászása. A vasárnapi versenyt is a pole pozícióból váró versenyzőt ez nem igazán érte meglepetésként, hiszen számított rá, hogy a Red Bull gyorsabb lesz versenytávon.

A sprint megerősítette azt, amit eddig is tudtunk: a Red Bull továbbra is előnyben van hozzánk képest a versenyen. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, milyen nagy volt a lemaradásunk két futammal ezelőtt, hiszen ahhoz képest sikerült előrelépnünk. Még mindig nem ott tartunk, ahol lenni szeretnénk, de ha egyelőre nem szállhatunk harcba a győzelemért, akkor az a cél, hogy maximalizáljuk a megszerezhető pontokat.”

„Most nem volt ennél több az autóban, szóval elégedett vagyok a második helyemmel. Vasárnap újra megcélozzuk a győzelmet annak ellenére is, hogy tudjuk, a Red Bull gyorsabb nálunk. Nem igazán erőltettem a harcot Checóval (Pérezzel), mivel próbáltam figyelni a gumikra, ami az egyik gyenge pontunk.”

„Igyekeztem DRS-távolságon belül maradni, hogy húzzon az egyenesben, de ez sem volt elég, és a végén kissé sok időt vesztettünk a gumikopás miatt is. Meglátjuk, min javíthatunk még a versenyre, mindent bele fogunk adni” – jelentette ki Leclerc, majd megosztotta,a biztonsági autós szakasz alatt egy a pályán átfutó macska okozott kisebb riadalmat.

„Egy macska volt az út közepén, és a biztonsági autónak is meg kellett állnia, de szerintem a versenyzők közül csak én láttam. Az 1-es kanyar kijáratánál jelent meg a macska, és a safety car fékezett, de nem volt semmi komoly.”

Verstappen kétszer is összecsapott George Russell-lel az első helyért, s noha végül sikerült a Mercedes előtt átszelnie a célvonalat, az első csata közben sérült a Red Bullja. A holland a leintést követően dühösen kezdett szóváltásba a brittel, akit f.szfejnek titulált, és elmondta, nem érti, hogy az ellenfele miért vállalt ekkora rizikót a rajt után.

„Ezzel még nem tisztáztuk. Nem értem, miért kell ekkora kockázatot vállalni az első körben, belecsúszni az oldaldobozomba, és lyukat ütni rajta. Mindannyiunknak hidegek voltak még a gumijai, szóval könnyű volt blokkolni. A gyönyörű kis magyarázatának, miszerint blokkolta, és nézzem meg a belső kamerás felvételeket, egyáltalán nincs értelme. Ott van a lyuk az oldalszekrényemen, és egyáltalán nem fest jól. De ez van, most már a vasárnapra összpontosítok.”

 

A címvédő a SkySportsnak adott interjújában továbbra is a balesettel foglalkozott, és megosztotta, teljesen feleslegesnek érzi a mercedeses nagy igyekezetét az első körben, hiszen akkora a lemaradása, hogy néhány körön belül úgyis elmegy mellette.

Minden versenyzőt nagyon tisztelek. A józan észen múlik, hogy mit teszel az első körben. El kell helyezned magad. Nincs jó tempójuk, és túl sokat kockáztatnak az első körben, amit nem tartok túl kifizetődőnek, mivel néhány körön belül úgyis visszaszerzem a helyet. A saját autójában is kárt tehetett volna, nem csak az enyémben. Nekem egy lyuk lett az oldaldobozomon, míg ő akár defektet is szenvedhetett volna, ami véget is vethetett volna a futamának.”

Úgy gondolom, sportszerű voltam a 2-es kanyarban, és elég helyet hagytam neki. Blokkolta. Azt mondta, hogy hidegek voltak még a gumijai, de igazából mindenkinek azok voltak, így ez nem kifogás. Egyáltalán nem szeretem az olyasmi reakciót, amikor valaki azt mondja, hogy nem tett semmi rosszat, majd elsétál. Nem én előztem őt, ő próbált megelőzni engem. Én csak igyekeztem kimaradni a bajból. Két nézőpont, ez az enyém, az övé meg más.”

„Az ő helyében én is megpróbáltam volna harcolni, de nem mentem volna bele a másik autójába, mert ez nem olyasmi, amit akarok. Lehet ezt az idővel tanulod meg. A pályafutásom kezdetén én is követtem el hülye hibákat, talán ez csak a tanulási görbe része. Egyedül azt bánom, hogy rosszul sikerült a rajtom, utána is kell néznünk, miért történt így.”

Míg a holland azt nem értette, a rivális miért vállalt ennyi kockázatot, Russell azt találta furcsának, hogy az eset ennyire felbőszítette a Red Bull-ost.

Belül voltam, és úgy hiszem, versenyzőként tisztában vagy vele, hogy mekkora rizikót jelent kívül lenni. Azért vagyok itt, hogy küzdjek, hogy harcoljak a győzelemért, és nem fogok csak azért visszavenni, mert vezeti a bajnokságot. Eléggé meglepett, hogy ennyire nem akarta feladni a külső íven. Utcai pályán vagyunk, és neki jóval több veszítenivalója van, mint nekem.”

 

„Egyik összeérés sem volt szándékos, mindent megtettem azért, hogy tiszta legyen a csata. Meglepő volt, hogy ennyire ragaszkodott a pozíciójához, miközben én voltam belső íven. És az is meglepett, hogy miért volt ilyen mérges, hiszen így is a harmadik helyen zárt. Már elég tapasztalt ahhoz, hogy tudja, ha kívülről próbálsz megelőzni valakit, akkor megvan a kockázata annak, hogy a belül lévő versenyző beléd csúszik. Nem hiszem, hogy fordított esetben ő másképp cselekedett volna, mint én.”

AZERI NAGYDÍJ, A SPRINT VÉGEREDMÉNYE
1. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda -
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 4.463 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 5.065 mp h.
4. George Russell brit Mercedes 8.532 mp h.
5. Carlos Sainz spanyol Ferrari 10.388 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 11.613 mp h.
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 16.503 mp h.
8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 18.417 mp h.
9. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 21.757 mp h.
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 22.851 mp h.
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 27.990 mp h.
12. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 34.602 mp h.
13. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 36.918 mp h.
14. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda 41.626 mp h.
15. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 48.587 mp h.
16. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 49.917 mp h.
17. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 51.104 mp h.
18. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:00.621 p h.
FELADTÁK Megtett körök Kiesés oka
Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 2 feladta
Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 0 visszalépett
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 2 3 4 1 75
2. Sergio Pérez 1 2 4 1 62
3. Fernando Alonso 3 4 48
4. Lewis Hamilton 1 4 40
5. Carlos Sainz 3 24
6. George Russell 3 23
7. Lance Stroll 3 21
8. Charles Leclerc 2 13
9. Lando Norris 1 8
10. Nico Hülkenberg 1 6
11. Oscar Piastri 1 4
11. Esteban Ocon 1 4
11. Valtteri Bottas 1 4
14. Pierre Gasly 2 4
15. Csou Kuan-jü 1 2
16. Cunoda Juki 1 1
17. Kevin Magnussen 1 1
18. Alexander Albon 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 137
2. Aston Martin-Mercedes 69
3. Mercedes 63
4. Ferrari 37
5. McLaren-Mercedes 12
6. Alpine-Renault 8
7. Haas-Ferrari 7
8. Alfa Romeo-Ferrari 6
9. AlphaTauri-Honda 1
10. Williams-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik