F1: Ez szándékosság vagy inkompetencia? – Wolff a Ferrariról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.09. 06:38
null
Hamilton rossz rajtja és Räikkönennel történt ütközése után a Mercedes vezetői a Ferrarira mutogatnak (Fotó: AFP)
Az F1-es Mercedes-istálló vezetői elkeseredettségükben azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a Ferrari versenyzői szándékosan lökték ki a pilótáikat a legutóbbi három versenyből kettő rajtjánál.

Franciaországban Sebastian Vettel Valtteri Bottast, Angliában Kimi Räikkönen Lewis Hamiltont forgatta meg a rajt után. Vasárnap már nem hagyták ezt szó nélkül a Mercedes vezetői.

„Lewis káprázatosan teljesített a versenyen, ehhez kétség sem férhet – mondta Niki Lauda, a Mercedes elnökségi tagja. – A baleset igazságtalan volt, mert ez most már a második alkalom, hogy az egyik Ferrari kilöki az egyik versenyzőnket az első kanyarban, ami egyáltalán nem vicces. Franciaországban hiba volt Vettelnek csupán öt másodperces büntetést adni, most legalább Kimi tízet kapott. A baleset nélkül Lewis megnyerte volna a versenyt.”

Toto Wolff csapatfőnök még messzebbre ment, szándékosságot emlegetett, méghozzá James Allisonra hivatkozva, aki éppen a Ferraritól érkezett a Mercedes szakmai stábjába.

„Nagy kár a versenyért, mert Le Castellet után már másodszor löknek ki minket, ami rengeteg pontunkba került. Technikai igazgatónk, James Allison szavaival élve: ez vajon szándékosság vagy inkompetencia a részükről? Mindenki döntse el. Egyáltalán nem vagyok elégedett, már kezd fárasztó lenni, hogy kilökik a versenyzőinket az első kanyarokban” – mondta Wolff.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
10 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
3 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
4 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
13 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
17 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
17 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
17 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
Tegnap, 9:54
Ezek is érdekelhetik