F1: Bottas összefogásra kéri Hamiltont; Vettel dühös, de nem pánikol

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.27. 19:11
null
Bottas (balra) szerint csak Hamiltonnal közösen győzhetik le a hétvégét eddig uraló Verstappent (Fotó: AFP)
Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Bahreini Nagydíj időmérőjén. A Red Bullnál úgy vélik, ezzel egy hét éve tartó csatában kerekedhetnek felül a Mercedesen. Maga Verstappen úgy gondolja, hogy bár az erős idénykezdet sosem volt a Red Bull sajátja, hálás a csapatának, amiért ennyire jó munkát végeztek a télen. Valtteri Bottas szerint a Mercedesnek akkor lesz esélye visszavágnia a futamon, ha Lewis Hamiltonnal összefognak Verstappen ellen, míg Sebastian Vettel arról beszélt, mit érez amiatt, hogy csak a 18. helyről vághat neki az Aston Martin-os első versenyének.

 

Eddig az egész hétvégén magabiztos teljesítményt nyújtott Max Verstappen, aminek a bahreini időmérőn is meglett az eredménye, hiszen a Red Bull holland versenyzője vághat neki az első helyről az idénynyitónak. Verstappen szerint most olyat tapasztalhat meg a csapatnál, amit korábban sosem.

„Eddig az autó nagyon jól működik, egyszerűen élvezet vezetni – mondta a holland, aki a 11. futamgyőzelmére készül. – Amiatt viszont, hogy a szélirány folyamatosan változik, nem könnyű megfelelően beállítani az autót. A pálya hőmérséklete nagyon magas, ezért vigyázni kell, nehogy túlmelegedjenek a hátsó gumik. Szerencsére amikor ezt sikerült megoldanunk, a jó teljesítmény is előjött. Minden tökéletesen működött ezen az időmérőn, így persze nagyon örülök a pole pozíciónak. Az első köröm a Q3-ban nem volt éppen csodás, de tudtam, hogy van még az autóban. Azt sosem tudhatjuk, hogy pontosan mennyi, de végül az egyensúly is megfelelő volt, így kicsit keményebben nyomhattam neki. Egy ilyen szezonkezdet mindig nagyszerű, és ilyet még nem tapasztaltam korábban a Red Bullnál, szóval nagyon örülök neki.”

Verstappen egyébként az időmérő után is elemében volt, és megviccelte az 50. életévet ma betöltő korábbi versenyzőt, David Coulthardot. Erről itt találnakvideót.

A holland versenyző pole-ja természetesen az egész Red Bull számára hatalmas eredmény, amire Helmut Marko, az istálló tanácsadója szerint hét évig vártak.

17. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.394
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.847
MÁRCIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.577
Időmérő: 1. Verstappen 1:28.997
MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja: 17.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 18., 15.00Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola
Május 2., 16.00Portugál Nagydíj, Portimao
Május 9., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

„Ez nagy megkönnyebbülést jelent – árulta el a szakember. – 2014 óta üldözzük a Mercedest, és amikor hátul vagy, akkor egyre nagyobb kockázatot kell vállalnod. Most viszont megvan az előnyünk, és tudjuk, hol állunk, szóval koncentrálhatunk a további fejlődésre. A pole pozíció nagyon fontos lépés a számunkra. Az az egyetlen módja annak, hogy világbajnokságot nyerjünk, ha kezdettől kellően versenyképesek vagyunk.”

Verstappen új csapattársának, Sergio Péreznek, bár nem sokon múlt, nem sikerült kvalifikálnia magát a Q3-ba. Az időmérő után Marko elárulta, hogy ez nem feltétlenül a mexikói versenyző hibája.

„Azt mondom, hogy hibázott a csapat, amikor nem a lágy gumikon küldte ki. Nem volt kellően biztonságban” – vélekedik Marko.

Néhány másodpercig az első helyen állt Lewis Hamilton a bahreini időmérő leintése után, ám amikor Verstappen is befejezte az utolsó gyors körét, nyilvánvalóvá vált, hogy a Red Bull egy körön szinte verhetetlen ezen a napon. Ezzel a hétszeres világbajnok is tisztában van, de szerinte legalább sokat sikerültfejlődniük a két héttel ezelőtti teszt óta.

„Max nagyon jó munkát végzett, hihetetlenül gyors volt az utolsó körében – mondta Hamilton. – Tényleg mindent beleadtam, de sajnos ez sem volt elég. Persze mindig mehetünk jobban, viszont most úgy érzem, hogy tényleg mindent kihoztam az autóból. Úgy gondolom, nagyon jó munkát végeztünk a teszt és ez a hétvége között. Az aerodinamikai mérnökünk minden információval ellátott minket annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a Red Bullhoz, és valóban nagyon közel is voltunk, legalábbis az időmérőn.”

A harmadik rajtkockából vághat neki a Bahreini GP-nek Valtteri Bottas, aki úgy véli, ha valamikor, akkor most kell igazán együttműködniük Hamiltonnak annak érdekében, hogy legyen esélyük Verstappen és a Red Bull ellen.

„Két autóval szállunk szembe Maxszal, és biztos vagyok abban, hogy ha összefogunk, szép eredményt érhetünk el – fogalmazott Bottas. – Már a szabadedzésen sem volt könnyű dolgunk, hiszen sok gondunk volt az autó egyensúlyával, ami miatt nem éreztem túl kényelmesen magam a volán mögött. Abban reménykedtem, hogy este jobban mehetünk, és kissé jobbak is voltunk, viszont a Q1-ben másodszor is lágy gumikon mentünk ki, ami azt jelentette, hogy elpocsékoltuk az egyik szettet.”

VETTEL A SPORTFELÜGYELŐKNÉL IS TÉMA VOLT
Összesen négy versenyzőt vizsgáltak az időmérő után, aminek hátterében Nyikita Mazepin Q1 legvégén mutatott megforgása állt. Sebastian Vettel mellett Esteban Ocon, Lance Stroll és George Russell kapcsán vetődött fel a gyanú, hogy talán nem lassítottak le kellően a sárga zászló lengetésekor, ám a vizsgálat során kiderült, valójában egyikük sem ment túl gyorsan, így senkire sem róttak ki büntetést a sportfelügyelők.

Már a Q1 végén véget ért a kvalifikáció Sebastian Vettel számára, aki csak a 18. helyről vághat neki első versenyének az Aston Martin színeiben. A négyszeres világbajnok számára nagyon rosszul jött, hogy Nyikita Mazepin megforgott az egyes kanyarban a Q3 legvégén, hiszen a sárga zászló lengetése miatt nem tudott javítani az idején.

„Az segítene rajtam, ha pánikolnék? – tette fel a költői kérdést Vettel. – Nyilván feldúlt és dühös vagyok, amiért nem sikerült továbbjutnunk, de ezt muszáj elfogadnunk, és meg kell tennünk mindent, hogy megfelelően felkészüljünk a holnapi napra. Úgy érzem, megvolt az esélyünk arra, hogy akár sokkal gyorsabbak legyünk, de aztán problémánk adódott a sárga zászló miatt, ami lehetetlenné tette a továbbjutást. Úgy gondolom, hogy egyébként jól mentem az időmérőn, ami viszont nem annyira pozitív, hogy csak másfél gyors kört teljesítettem. Sok munka vár még ránk, és jobb szezonrajtban reménykedtünk, de végül így alakult.”

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:28.997 átlag: 218.919 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.385 0.388
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:29.586 0.589
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:29.678 0.681
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:29.809 0.812
6. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:29.927 0.930
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:29.974 0.977
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:30.215 1.218
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:30.249 1.252
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:30.601 1.604
11. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:30.659 0.650
12. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:30.708 0.699
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:31.203 1.194
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:31.238 1.229
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1:33.430 3.421
16. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:31.724 1.225
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:31.936 1.437
18. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:32.056 1.557
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:32.449 1.950
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:33.273 2.774
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:30.499 1. Sainz 1'30.009
2. Cunoda 1:30.607 2. Leclerc 1'30.010
3. Hamilton 1:30.617 3. Hamilton 1'30.085
4. Leclerc 1:30.691 4. Norris 1'30.099
5. Ricciardo 1:30.795 5. Bottas 1'30.186
6. Gasly 1:30.848 6. Ricciardo 1'30.222
7. Alonso 1:30.863 7. Verstappen 1'30.318
8. Norris 1:30.902 8. Gasly 1'30.513
9. Giovinazzi 1:30.998 9. Alonso 1'30.595
10. Pérez 1:31.165 10. Stroll 1'30.624
11. Bottas 1:31.200 11. Pérez 1'30.659
12. Stroll 1:31.261 12. Giovinazzi 1'30.708
13. Russell 1:31.316 13. Cunoda 1'31.203
14. Räikkönen 1:31.547 14. Räikkönen 1'31.238
15. Sainz 1:31.653 15. Russell 1'33.430
16. Ocon 1:31.724
17. Latifi 1:31.936
18. Vettel 1:32.056
19. Schumacher 1:32.449
20. Mazepin 1:33.273

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik