Verstappen nagy előnnyel a pole-ban, Vettel már a Q1-ben kiesett Bahreinben

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 15:29
null
Max Verstappen pályafutása 4. pole pozícióját szerezte meg Bahreinben (Fotó: AFP)
A Bahreini Nagydíj időmérőjén sem talált legyőzőre Max Verstappen, aki ezzel Formula–1-es karrierje negyedik pole pozícióját szerezte meg. A Red Bull holland versenyzője mögött a Mercedes párosa végzett Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben. Verstappen közel négy tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a 2021-es idény első rajtelsőségét.

 

Max Verstappen várhatta a legnagyobb reményekkel a bahreini időmérőt, mivel mindhárom szabadedzést az élen zárta, az utolsó tréningen ráadásul több mint hét tizedmásodpercet adott a mögötte végző Lewis Hamiltonnak. A kvalifikáció kezdetére egyébként lement a nap a pálya környékén, vagyis a harmadik edzéshez képest igen más körülmények között csapott össze a mezőny.

A Q1 elején hamar birtokba vették a versenyzők a pályát, ám – akárcsak az edzéseken –Nyikita Mazepin ezúttal is feszegette a határokat. Rögtön néhány perc elteltével bemutatott egy újabb megforgást, míg Verstappen ott folytatta, ahol a harmadik edzésen abbahagyta, és az első gyors körök után az élen állt.

Kisebb meglepetésre a hollandot Cunoda Juki követte a második helyen, Hamilton csak a harmadik, Valtteri Bottas pedig a hatodik helyen állt az első próbálkozások után. Verstappent a későbbiekben sem sikerült letaszítani az élről, Mazepin révén pedig sárga zászlóval ért véget a Q1.

17. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.394
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.847
MÁRCIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.577
Időmérő: 1. Verstappen 1:28.997
MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja: 17.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 18., 15.00Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola
Május 2., 16.00Portugál Nagydíj, Portimao
Május 9., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

A Haas versenyzője ezúttal a célegyenes végén állt keresztbe, amivel megnehezítette egyesek számára a javítást az első szakasz legvégén. Mazepinen kívül Esteban Oconnak, Nicholas Latifinek, Sebastian Vettelnek és Mick Schumachernek nem is sikerült továbbjutnia a Q2-be, így számukra véget ért az idény első időmérője.

A Q2 első próbálkozása után Verstappennek meg kellett elégednie a második hellyel, ugyanis Hamiltonnak két tizedmásodperccel jobban sikerült az első gyors köre. Sergio Pérez és Daniel Ricciardo azonban túl szélesen vette a pálya egy-egy kanyarját, így a sportfelügyelők az ő köreiket törölték.

A hétvégén eddig igen erős teljesítményt nyújtó AlphaTauri versenyzői az utolsó percekben is a kemény keverékű gumikon mentek ki, vagyis megpróbálták kiharcolni a továbbjutást ezeken az abroncsokon. Ez Gaslynak sikerült is, ám Cunoda lemaradt a Q3-ról élete első F1-es időmérőjén.

A Q2 legvégén jött az újabb tűzijáték, és többen jelentősen javítottak az idejükön az utolsó gyors körükön. Az élen a Ferrari párosa végzett Sainz, Leclerc sorrendben. Kiesett viszont Pérez, Giovinazzi, Cunoda, Räikkönen és Russell.

A Q3-ban Verstappen nyitott az élen Hamilton és Gasly előtt. A szakasz végén úgy tűnt, hogy akár a Mercedesé lehet a pole, ám Verstappennek még bőven voltak tartalékjai, és a Q3 legvégén az 1:28.997-es körével nemcsak elsőként ment be a hétvégén 1:29 alá, hanemközel négy tizedmásodpercet adva Hamiltonnakmegszerezte a rajtelsőséget is.

A Mercedesnél így sem volt ok a hatalmas csalódottságra, hiszen Hamiltoné lett a második, Bottasé pedig a harmadik rajtpozíció.

A Bahreini Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 17 órakor veszi kezdetét!

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:28.997 átlag: 218.919 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.385 0.388
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:29.586 0.589
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:29.678 0.681
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:29.809 0.812
6. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:29.927 0.930
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:29.974 0.977
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:30.215 1.218
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:30.249 1.252
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:30.601 1.604
11. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:30.659 0.650
12. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:30.708 0.699
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:31.203 1.194
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:31.238 1.229
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1:33.430 3.421
16. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:31.724 1.225
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:31.936 1.437
18. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:32.056 1.557
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:32.449 1.950
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:33.273 2.774
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:30.499 1. Sainz 1'30.009
2. Cunoda 1:30.607 2. Leclerc 1'30.010
3. Hamilton 1:30.617 3. Hamilton 1'30.085
4. Leclerc 1:30.691 4. Norris 1'30.099
5. Ricciardo 1:30.795 5. Bottas 1'30.186
6. Gasly 1:30.848 6. Ricciardo 1'30.222
7. Alonso 1:30.863 7. Verstappen 1'30.318
8. Norris 1:30.902 8. Gasly 1'30.513
9. Giovinazzi 1:30.998 9. Alonso 1'30.595
10. Pérez 1:31.165 10. Stroll 1'30.624
11. Bottas 1:31.200 11. Pérez 1'30.659
12. Stroll 1:31.261 12. Giovinazzi 1'30.708
13. Russell 1:31.316 13. Cunoda 1'31.203
14. Räikkönen 1:31.547 14. Räikkönen 1'31.238
15. Sainz 1:31.653 15. Russell 1'33.430
16. Ocon 1:31.724
17. Latifi 1:31.936
18. Vettel 1:32.056
19. Schumacher 1:32.449
20. Mazepin 1:33.273

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik