F1: Bianchi kiterjedt agykárosodást szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.07. 17:37
null
Kicsi az esélye, hogy Jules Bianchit látjuk még így mosolyogni (Fotó: Reuters)
A Formula–1-es Japán Nagydíjon balesetet szenvedett Jules Bianchi családja hivatalos közleményben tudatta, hogy a francia pilóta diffúz axonális sérülést szenvedett, ami azt jelenti, hogy az agya kiterjedt területen roncsolódott.

 

 

Azt eddig is lehetett tudni, hogy Jules Bianchi súlyos fejsérülést szenvedett, hivatalos forrásból azonban ezt eddig nem erősítették meg. A Marussia pilótájának családja most közleményben adott tájékoztatást Bianchi állapotáról.

Ebben leírták, hogy a 25 éves versenyzőt továbbra is a jokkaicsi kórház intenzív osztályán kezelik. Diffúz axonális, azaz kiterjedt agysérülést szenvedett, állapota kritikus, de stabil.

A diffúz axonális agyi sérültek nagy része (egyes források szerint több mint 90 százalékuk) sosem tér magához. Akik mégis visszanyerik öntudatukat, gyakran maradandó károsodással élik tovább életüket.

A család a kórház dolgozói mellett köszönetet mondott mindenkinek, aki segít és segített Bianchinak, valamint akik aggódnak és szorítanak érte.

A közleményből kiderül, hogy Gérard Saillant, a FIA orvosi bizottságának elnöke mellett a Ferrari kérésére a japán városba utazott Alessandro Frati, a Római Egyetem idegsebésze is.

Legfrissebb hírek

A Mercedes elismerte, hogy az övé a legerősebb motor – a Red Bull azonnal reagált

F1
12 órája

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
16 órája

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli nyert Leclerc és Verstappen előtt; Russell kiesett a spái versenyen

F1
2026.07.19. 16:30

Öt versenyző kapott rajtbüntetést a Belga Nagydíjra

F1
2026.07.19. 14:12

„Olyan, mintha fél kézzel kellene harcolnom” – Russell a Mercedesre fogja a hátrányát

F1
2026.07.18. 20:07

A Mercedes továbbra is veretlen az időmérőn: Antonellié a pole pozíció Spában

F1
2026.07.18. 17:20

Antonelli maradt az élen, Hamilton összetörte a Ferrarit a spái időmérő előtt

F1
2026.07.18. 13:30