Ferrari-pole Bahreinben – Leclerc és Verstappen rajtolhat az első sorból

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 15:30
null
Charles Leclerc nyerte meg a bahreini idénynyitó időmérőjét (Fotó: AFP)
Charles Leclerc indulhat a pole pozícióból a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon. A Ferrari versenyzője bő egy tizedmásodperccel autózott gyorsabb kört Max Verstappennél, aki a másodikként vághat neki az idénynyitónak. A harmadik rajthely Carlos Sainz Jr.-é lett, Lewis Hamilton az ötödik, George Russell pedig csak a kilencedik helyről kezdheti meg a bahreini futamot.

 

A 2022-es idény első időmérőjére lement a nap Bahreinben, így a mezőny villanyfényben hajthatott pályára idén először úgy, hogy már volt tétje annak, ki milyen kört tud összehozni. Az első szakasz elején a Red Bull versenyzői álltak az élen, de néhány perc elteltével a Ferrari tört előre.

A leggyorsabb Charles Leclerc-t Carlos Sainz Jr. követte, míg Lewis Hamilton első igazán gyors köre csak az ötödik helyre volt elég. A középmezőnyből Kevin Magnussen és Valtteri Bottas hozott össze egy-egy igen szép kört, amivel egy ideig a top háromban álltak.

18. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 18., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Gasly 1:34.193
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.936
MÁRCIUS 19., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:32.544
Időmérő: 1. Leclerc 1:30.558
MÁRCIUS 20., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Március 27., 15.00Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
Április 10., 6.00Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 24., 15.00 Emilia-romagnai Nagydíj, Imola

Leclerc idejét azonban senki sem tudta felülmúlni a hátralévő percekben, így a monacói az első helyen jutott tovább a Q2-be. Leclerc mögött Sainz és Verstappen zárta a szakaszt, véget ért viszont az időmérő Cunoda Juki, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Nicholas Latifi számára.

A Q2 elején úgy állt az élmezőny, ahogyan befejezte az első szakaszban – a Ferrari párosát Verstappen követte az első három helyen. Magnussen azonban ismét megvillantotta magát, és rövid időre át is vette a vezetést, mielőtt Verstappen megautózta a hétvége addigi leggyorsabb körét. A Mercedes versenyzői ezzel szemben továbbra sem tudtak a top négybe férkőzni.

A pole pozíció sorsáról döntő utolsó szakaszba Verstappen harcolta ki a továbbjutását az első helyen, kiesett viszont Esteban Ocon, Mick Schumacher, Lando Norris, Alexander Albon és Csou Kuan-jü.

A Q3 első körei után Sainz volt a leggyorsabb, de természetesen többen tudtak javítani, amikor visszatértek a pályára az utolsó percekben. Leclerc végül túlszárnyalta a csapattársa idejét, amire Verstappennek sem volt válasza, így a Ferrarié lett a pole pozíció az idény első versenyén.

Leclerc mellől Verstappen, a második sorból Sainz és Pérez várhatja a piros lámpák kialvását. Hamilton az ötödik lett a bahreini időmérőn, míg Russell csupán a kilencedik helyet foglalhatja el a rajtrácson.

Folytatás vasárnap 16 órakor a versennyel!

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:30.558 átlag: 215.146 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull 1:30.681 0.123 mp h.
3. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:30.687 0.129
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull 1:30.921 0.363
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:31.238 0.680
6. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:31.560 1.002
7. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:31.808 1.250
8. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:32.195 1.637
9. George Russell brit Mercedes 1:32.216 1.658
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:32.338 1.780
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:31.782 1.025
12. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:31.998 1.241
13. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:32.008 1.251
14. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:32.664 1.907
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:33.543 2.786
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1:32.750 1.279
17. Nico Hülkenberg német Aston Martin-Mercedes 1:32.777 1.306
18. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:32.945 1.474
19. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:33.032 1.561
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:33.634 2.163
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Leclerc 1:31.471 1. Verstappen 1:30.757
2. Sainz 1:31.567 2. Sainz 1:30.787
3. Verstappen 1:31.785 3. Leclerc 1:30.932
4. Bottas 1:31.919 4. Pérez 1:31.008
5. Magnussen 1:31.955 5. Hamilton 1:31.048
6. Ocon 1:32.041 6. Russell 1:31.252
7. Gasly 1:32.096 7. Magnussen 1:31.461
8. Norris 1:32.239 8. Alonso 1:31.621
9. Russell 1:32.269 9. Gasly 1:31.635
10. Hamilton 1:32.285 10. Bottas 1:31.717
11. Pérez 1:32.311 11. Ocon 1:31.782
12. Alonso 1:32.346 12. Schumacher 1:31.998
13. Schumacher 1:32.380 13. Norris 1:32.008
14. Csou 1:32.493 14. Albon 1:32.664
15. Albon 1:32.726 15. Csou 1:33.543
16. Cunoda 1:32.750
17. Hülkenberg 1:32.777
18. Ricciardo 1:32.945
19. Stroll 1:33.032
20. Latifi 1:33.634

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik