Verstappen tört az élre; Hamilton kilencedik helyen a villanyfényes edzésen

Vágólapra másolva!
2022.03.18. 15:31
null
A villanyfényben Verstappen volt a leggyorsabb (Fotó: AFP)
Max Verstappen (Red Bull) zárt az élen a 2022-es Formula–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj második szabadedzésén. A hollandot Charles Leclerc vezérletével a Ferrari kettőse, majd George Russell (Mercedes) és Fernando Alonso (Alpine) követte. Lewis Hamilton a kilencedik helyen zárt a másik Mercedesszel.

 


A második edzésen már jóval mérvadóbb körülmények fogadták a mezőnyt, hiszen az időmérőt és a versenyt is villanyfényben rendezik majd meg, így a mezőny még komolyabb tesztelésbe fogott.
A legnagyobb feladat az Alfa Romeo előtt állt, amelynek versenyzője, Valtteri Bottas a teljes első tréninget kénytelen volt kihagyni gyújtási gondok miatt, így rengeteg időt kellett visszahoznia, míg a Mercedes továbbra is az optimális beállításokat kereste a pattogással továbbra is küzdő W13-asnál.

18. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 18., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Gasly 1:34.193
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.936
MÁRCIUS 19., SZOMBAT
3. szabadedzés: 13.00–14.00
Időmérő: 16.00–17.00
MÁRCIUS 20., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Március 27., 15.00Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
Április 10., 6.00Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 24., 15.00 Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Az istállók kivétel nélkül a közepes gumikon kezdték meg a körözést, az élre Charles Leclerc állt, mögé Max Verstappen zárkózott fel, majd Carlos Sainz Jr., Sergio Pérez és Fernando Alonso érkezett az első ötösben, míg Lewis Hamilton hatodikként nyitott, hátránya több mint egy másodperc volt az egyenesekben delfinező Mercedesszel.

A lágy körös gumikon aztán Max Verstappen tört az élre, aki elsőként ment be 1:32 alá, és állította meg a stoppert 1:31.936-nál. Mögötte Leclerc érkezett 87 ezredes hátránnyal, majd a márkatárs, Carlos Sainz Jr., igaz, az ő hátránya már több mint öt tized volt, és mindössze kilenc ezreddel előzte meg a negyedik George Russellt.

Noha nagy volt a hátrány, a Mercedes számára ez mégis bizakodásra adhatott okot, hiszen a fiatal brit alatt szemmel láthatóan jobban mozgott a kocsi, és kevésbé jelentkezett a delfinezés is, mint Hamiltonnál, így az ő padlólemeze nemcsak javított a W13-as viselkedésén, hanem az eredményeket nézve gyorsabbá is tette, hiszen a hétszeres világbajnok csaknem hét tizeddel maradt el a csapattársától, és csak a kilencedik pozíciót foglalta el.

Igaz, mint utóbb kiderült, Hamiltonnál az állítható hátsó szárny sem működött megfelelően, így a két padlólemez közötti időbeni különbséget ez némileg árnyalta…

A két „ezüstnyíl” közé Fernando Alonso, Bottas a súlyelőnyben lévő Alfa Romeóval, Sergio Pérez és kisebb meglepetésre Mick Schumacher fért be, míg a top 10-et Kevin Magnussen zárta, ami jól jelezte, a Haasban is van bőven tempó.

A McLaren eközben némileg előrelépett: Lando Norris a 11., míg a második tesztet teljes egészében kihagyó Daniel Ricciardo a 18. helyet foglalta el. A sort a Williams párosa, Nicholas Latifi és Alexander Albon zárta.

Folytatás szombaton 13 órakor a harmadik szabadedzéssel.

BAHREINI NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:31.936 átlag: 211.921 km/ó 20 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:32.023 0.087 mp h. 20
3. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:32.520 0.584 22
4. George Russell brit Mercedes 1:32.529 0.593 25
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:32.877 0.941 24
6. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:32.951 1.015 30
7. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:32.958 1.022 20
8. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:33.085 1.149 24
9. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:33.144 1.208 23
10. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:33.183 1.247 23
11. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:33.280 1.344 27
12. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:33.360 1.424 25
13. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:33.621 1.685 24
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:33.789 1.853 26
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:33.953 2.017 27
16. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:33.958 2.022 25
17. Nico Hülkenberg német Aston Martin-Mercedes 1:34.061 2.125 28
18. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:34.166 2.230 12
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:34.486 2.550 28
20. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:34.735 2.799 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik