F1: az Alpine közleményt adott ki Alonso állapotáról

H. L.H. L.
2021.02.12. 11:42
null
Alonso átesett már egy operáción (Fotó: AFP)
A kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonsót kerékpáros edzés közben elütötte egy autó a svájci Lugano közelében csütörtökön. Az Alpine péntek délelőtt közölt újabb információkat a pilóta állapotáról.

 

Mint beszámoltunk róla, a Formula–1-be két év szünet után az Alpine-nal visszatérő Fernando Alonso csütörtök este szenvedett balesetet kerékpáros edzés közben a svájci utakon, Lugano közelében. Az esetről az elsők között a La Gazzetta dello Sport számolt be, amit később az enstone-i csapat is megerősített a közösségi oldalain.

Az Alpine csütörtök esti közleménye szerint a spanyol versenyző tudatánál van és a közérzete is jó, azonban pénteken újabb vizsgálatok várnak rá. Sajtóértesülések szerint Alonsót átszállították Bernbe, miután állkapocscsonttörést szenvedett, illetve egyes fogait elvesztette, s már az éjszaka folyamán átesett egy állcsontsebészeti beavatkozáson, amely során eltávolították a sérült fogait.

Közben több spanyol lap is arról számolt be, hogy Alonso várhatóan részt vehet a március 12. és 14. között esedékes, idény előtti teszten Bahreinben, így a bukása nem lesz hatással a visszatérésére.

Az Alpine péntek délelőtt újabb közleményt adott ki, s megerősítette, hogy eltört a kétszeres világbajnok állkapcsa, és átesett már egy korrekciós műtéten. A csapat közlése szerint a versenyző a következő 48 órát a kórházban tölti megfigyelés céljából, s várhatóan pár nap pihenés után újra edzésbe állhat, így a balesete nagy valószínűséggel nem lesz hatással az idényére.

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
11 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
13 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
18 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
20 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
20 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30