Verstappen robbantott a Q3-ban – a holland a pole-ban az idényzárón

Vágólapra másolva!
2021.12.11. 13:30
null
Max Verstappen rajtolhat az élről az Abu-dzabi idényzárón (Fotó: AFP)
Hatalmas körrel hódította el a pole pozíciót Max Verstappen a Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén. A Red Bull versenyzője mellől Lewis Hamilton, a második rajtsorból Lando Norris és Sergio Pérez várhatja a piros lámpák kialvását az idényzárón.

 

Az idény utolsó szabadedzésén Lewis Hamilton maradt az élen a Mercedesszel, míg a Red Bullnál Max Verstappen hátsó szárnya okozott egy kevés időveszteséget. A kvalifikációra aztán lement a nap, és visszahűlt az aszfalt Abu-Dzabiban – a Q1 első próbálkozásai után továbbra is Hamilton volt a leggyorsabb.

Verstappen elé még Valtteri Bottas is bejött, ám később a holland versenyzőnek sikerült felzárkóznia Hamilton mögé. Néhány perccel az első szakasz vége előtt egy rövid időre félbeszakították az időmérőt, ugyanis Mick Schumacher kilökött a helyéről, Lando Norris pedig a célegyenes közepére sodort egy bóját.

Miután eltávolították az oda nem illő elemet, folytatódhatott a Q1. Hamilton még tovább javított az idején az utolsó percben, és Bottasnak is sikerült bejönnie Verstappen elé, aki inkább a garázsból nézte végig a Q1 legvégét. Véget ért az időmérő viszont Nicholas Latifi, George Russell, Kimi Räikkönen, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin számára.

13. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 10., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vertsappen 1:25.009
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:23.691
DECEMBER 11., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:23.274
Időmérő: 1. Verstappen 1:22.109
DECEMBER 12., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.183 km) rajtja: 14.00

A Q2-ben Hamilton ott folytatta, ahol előtte abbahagyta, ám az első gyors körök után a második helyen álló Verstappen lemaradása mindössze négy ezredmásodperc volt. A későbbi gyors körén azonban a holland elfékezte a bal első gumiját – pedig azon a szett abroncson kellene rajtolnia vasárnap.

A második szakasz végén aztán eldőlt, hogy Verstappen a Mercedes versenyzőivel szemben lágy gumikon vág neki a futamnak, hiszen a Q2 utolsó másodperceiben ilyen abroncsokon javított, és zárta végül az élen a szakasz. Mögötte Pérez és Hamilton jutott tovább, kiesett viszont Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lance Stroll, Antonio Giovinazzi és Sebastian Vettel.

A Q3 első próbálkozásai során aztán Verstappen nagyon betalált, és az első gyors köre több mint fél másodperccel volt jobb Hamiltonénál. Később a hétszeres világbajnoknak sikerült kissé közelebb kerülnie a vb-riválisához, ám végül így is közel négy tizedmásodperccel elmaradt Verstappen hatalmas idejétől.

A rajtelsőség tehát a Red Bull versenyzőjéé lett az idényzárón, mellőle Hamilton, a harmadik pozícióból pedig kisebb meglepetésre Norris vághat neki az utolsó versenynek Abu-Dzabiban.

A futam vasárnap 14 órakor veszi kezdetét!

ABU-DZABI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:22.109 átlag: 231.541 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:22.480 0.371 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:22.931 0.822
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:22.947 0.838
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:22.992 0.883
6. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:23.036 0.927
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:23.122 1.013
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:23.220 1.111
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:23.389 1.280
10. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:23.409 1.300
11. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:23.460 0.660
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:24.043 1.243
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:24.066 1.266
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:24.251 1.451
15. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:24.305 1.505
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:24.338 1.493
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1:24.423 1.578
18. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:24.779 1.934
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:24.906 2.061
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:25.685 2.840
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:22.845 1. Verstappen 1:22.800
2. Bottas 1:23.117 2. Pérez 1:23.135
3. Verstappen 1:23.322 3. Hamilton 1:23.145
4. Pérez 1:23.350 4. Sainz 1:23.174
5. Cunoda 1:23.428 5. Leclerc 1:23.202
6. Leclerc 1:23.467 6. Bottas 1:23.246
7. Gasly 1:23.489 7. Norris 1:23.256
8. Norris 1:23.553 8. Cunoda 1:23.404
9. Sainz 1:23.624 9. Ocon 1:23.420
10. Ocon 1:23.764 10. Ricciardo 1:23.448
11. Ricciardo 1:23.829 11. Alonso 1:23.460
12. Alonso 1:23.846 12. Gasly 1:24.043
13. Stroll 1:24.061 13. Stroll 1:24.066
14. Giovinazzi 1:24.118 14. Giovinazzi 1:24.251
15. Vettel 1:24.225 15. Vettel 1:24.305
16. Latifi 1:24.338
17. Russell 1:24.423
18. Räikkönen 1:24.779
19. Schumacher 1:24.906
20. Mazepin 1:25.685

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik