F1: 10 éve nem volt ilyen – Toro Rosso a dobogón és egyéb stathalmok

Vágólapra másolva!
2019.07.28. 19:27
null
Kvjat (középen) 3 év után pezsgőzhetett újra (Fotó: AFP)
A hihetetlenül kaotikusra sikeredett Német Nagydíj Max Verstappen győzelmével zárult, második lett az utolsó helyről startoló Sebastian Vettel, míg a dobogó harmadik fokára Danyiil Kvjat állhatott fel. Tehát nincs az első háromban Mercedes, ám nem csak ezen tény miatt gyűjtöttünk össze egy sor statisztikai érdekességet a nem mindennapi futamról.

Mivel Valtteri Bottas a falnak csapta Mercedesét, Lewis Hamilton pedig pályafutása egyik legpocsékabb versenyét produkálva a 11. helyen ért célba, a 200. futamát ünneplő istálló nemcsak a dobogóról maradt le, hanem a pontszerzésről is.

Legutóbb tavaly, a Mexikói Nagydíjon fordult elő, hogy nem láthattunk Mercedes-pilótát pezsgőzni – Hamilton a 4., Bottas az 5. lett –, s a 2018-as Osztrák Nagydíj volt a legutóbbi, amelyen meg az „ezüstnyilak” pilótái nem szereztek pontot: akkor Bottas és Hamilton is kiesett.

64. NÉMET NAGYDÍJ
JÚLIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:14.013
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:13.449
JÚLIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:12.380
Időmérő: 1. Hamilton 1:11.767
JÚLIUS 28., VASÁRNAP
Futam: 1. Verstappen, 2. Vettel, 3. Kvjat
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj
Szeptember 1., 15.10 64. Belga Nagydíj
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj

Ráadásul, amióta a 2014-es idényben a Mercedes egyeduralma megkezdődött, most először fordult elő, hogy a németek összes célba érő autója nem szerzett pontot.

A kicsit magyartalan megfogalmazás „kicsomagolása”: ahogy ma is, úgy korábban többször is előfordult, hogy a Mercedes egyik autója kiesett, s olyanra is többször akadt példa, hogy a németek mindkét pilótája kiesett – nem sokszor, mindössze háromszor –, olyan viszont, hogy az egyik autó kiesése mellett a másik célba érő Mercedes nem szerez pontot, a domináns időszak kezdete óta először fordult elő. Hasonlóra – vagyis arra, hogy a célba érő Mercedesek mindegyike (legyen az 1 vagy 2) pont nélkül végez – legutóbb az Egyesült Államok Nagydíján volt példa, még 2012-ben: akkor Michael Schumacher a 16. lett, Nico Rosberget pedig a 13. helyen intették le.

Az sem fordult elő túl gyakorta mostanában – az „ezüstnyilak” dominanciájának kezdete óta –, hogy mindkét Mercedes lemaradt a dobogóról, de pontot szerzett. A már említett tavalyi mexikói futam előtt, a 2017-es Monacói Nagydíj volt ilyen (Hamilton a 7., Bottas az 5. lett), előtte pedig a 2015-ös Magyar Nagydíj (Nico Rosberg 8., Lewis Hamilton 6.) – s említsük még meg a 2015-ös Szingapúri Nagydíjat, amelyen Hamilton kiesett, Rosberg viszont a 4. lett.

FRISSÍTÉS: cikkünk publikálása után derült ki, hogy szabálytalan rajt miatt a 7-8. helyen végzett két Alfa Romeót 30-30 másodperc időbüntetéssel sújtották,így Lewis Hamilton és Robert Kubica is pontszerzőként zárt. Mindez azt jelenti, hogy nem végzett pont nélkül mindegyik (ez esetben Hamilton) célba érő Mercedes.Továbbá Robert Kubica is rekordot döntött pontszerzésével: legutóbb a 2010-es idényzárón szerzett pontot, azaz két pontszerzése között 8 év 8 hónap és 14 nap telt el, amivel megdöntötte Lucien Bianchi vonatkozó rekordját. Bővebben itt.

Foglalkozzunk a továbbiakban inkább azokkal, akik – a Mercedesszel ellentétben – ott voltak a dobogón. Vegyük például Danyiil Kvjatot, aki három év, három hónap és 11 nap után és pályafutása során harmadszor állhatott ismét pódiumra: a mai nap előtt a 2016-os Kínai Nagydíj pezsgőzhetett legutóbb, s ezzel a szünettel a két egymást követő dobogója között eltelt időre vonatkozó rangsor 14., az eltelt 69 futamot figyelve pedig a 6. helyet foglalja el.

Az orosz csapata, a Toro Rosso még hosszabb idő után tért vissza a pódiumra, ahol ezt megelőzően mindössze egyetlen alkalommal járt: a 2008-as Olasz Nagydíjon Sebastian Vettel első győzelme alkalmával, amely szintén esős futamot hozott. A két dobogó között eltelt 10 év 10 hónap és 14 nap az örökrangsor 8. helyére dobta a faenzai istállót.

Sebastian Vettel némi szerencsével és a végén bemutatott előzésekkel az utolsó helyről rajtolva ért célba másodikként, amivel egy nem túl gyakorta emlegetett statisztikai mutatóban beérte Michael Schumachert: ez volt Vettel 64. olyan dobogós helyezése, amikor nem futamgyőztesként pezsgőzhetett, ezzel a hétszeres bajnokkal együtt a 3. helyet foglalja el az összevetésben – a rangsort 82 második és harmadik hellyel vezető Kimi Räikkönen, valamint a 65 ilyen dobogós helyezést számláló Fernando Alonso mögött.

Ami pedig a győztest illeti: a holland Max Verstappen sorozatban 20. alkalommal szerzett pontot, amivel a vonatkozó örökrangsorban jelenleg a 8. helyen áll; a tavalyi Magyar Nagydíjon zárt legutóbb pont nélkül, azóta minden futamán szerzett pontot, a legrosszabb helyezése pedig ötödik volt – négyszer.

NÉMET NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.
Max Verstappen
holland
Red Bull-Honda
2. Sebastian Vettel német Ferrari 7.333 mp h.
3. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 8.305 mp h.
4. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 8.966 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 9.583 mp h.
6. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 10.052 mp h.
7. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 16.838 mp h.
8. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 18.765 mp h.
9. Lewis Hamilton brit Mercedes 19.667 mp h.
10. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 24.987 mp h.
11. George Russell brit Williams-Mercedes 26.404 mp h.
12. Kimi Räikkönen* finn Alfa Romeo-Ferrari 42.214 mp h.
13. Antonio Giovinazzi* olasz Alfa Romeo-Ferrari 43.849 mp h.
14. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Valtteri Bottas finn Mercedes 56
Nico Hülkenberg német Renault 39
Charles Leclerc monacói Ferrari 27
Lando Norris brit McLaren-Renault 25
Daniel Ricciardo ausztrál Renault 13
Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1
* plusz 30 másodperc szabálytalan rajt miatt
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. L. K. P.*
PONT
1. Lewis Hamilton 7 9 10 2
225
2. Valtteri Bottas 2 9 10 2
184
3. Max Verstappen 2 4 11 2162
4. Sebastian Vettel 5 10 1
141
5. Charles Leclerc 5 9 2120
6. Pierre Gasly 8 2
55
7. Carlos Sainz Jr. 7 48
8. Danyiil Kvjat 1 6
27
9. Kimi Räikkönen

7
25
10. Lando Norris 4 22
11. Daniel Ricciardo 4 22
12. Kevin Magnussen
3
18
13. Lance Stroll
4 18
14. Nico Hülkenberg
4
17
15. Alexander Albon 4 15
16. Sergio Pérez 3 13
17. Romain Grosjean
3
8
18. Antonio Giovinazzi 1 1
19.
Robert Kubica


1
1
*: A futam leggyorsabb köréért járó pluszpont
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 409
2. Ferrari 261
3. Red Bull-Honda 217
4. McLaren-Renault 70
5. Toro Rosso-Honda 42
6. Renault 39
7. Racing Point-Mercedes 31
8. Haas-Ferrari 26
9. Alfa Romeo-Ferrari
26
10. Williams-Mercedes 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik