A Ferrari csúfosan leszerepelt Hockenheimben, Hamiltoné a pole

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 14:29
null
Hamilton megszerezte a rajtelsőséget a Mercedes hazai nagydíjára (Fotó: AFP)
Mindkét Ferrari elvérzett a Német Nagydíj időmérőjén. Sebastian Vettel egyáltalán nem teljesített mért kört, így idő nélkül esett ki a Q1-ben, míg Charles Leclerc számára a Q3 elején ért véget a hockenheimi kvalifikáció. A pole pozíció végül Lewis Hamiltoné lett a Mercedes hazai versenyhétvégéjén, mögötte Max Verstappen és Valtteri Bottas végzett.

 

A várva várt eső az időmérő kezdetéig sem érkezett meg a Hockenheimringre, de a kvalifikáció előtt úgy tűnt, hogy a következő egy órában talán közbeszólhat némi égi áldás. Talán emiatt is azonnal birtokba vették a pályát a versenyzők, amint zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, és kezdetét vette a Q1.

Elsőként a Williams párosa teljesített mért kört, de nem meglepő módon a mögöttük érkezők sokkal gyorsabbnak bizonyultak. Eközben Sebastian Vettelre ismét lecsapott a technika ördöge, és már a Q1 elején arra panaszkodott a csapatrádión, hogy nincs elég motorereje. A Ferrari vissza is hívta a hazai pályán versenyző pilótáját a garázsba, melyet Vettel nem is hagyott el az első szakaszból hátralévő időben. Néhány perccel a leintés előtt kiszállt az autójából, így már biztos volt, hogy idő nélkül az utolsóként zárja az időmérőt.

A Mercedes számára sem indult tökéletesen a Q1, de később Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak is sikerült az első öt közé kerülnie. A Q1-et végül Leclerc zárta az élen Verstappen és Hamilton előtt, kiesett viszont Lando Norris, Alexander Albon, George Russell, Robert Kubica és a mért kört nem teljesítő Vettel.

64. NÉMET NAGYDÍJ
JÚLIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:14.013
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:13.449
JÚLIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:12.380
Időmérő: 1. Hamilton 1:11.767
JÚLIUS 28., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj
Szeptember 1., 15.10 64. Belga Nagydíj
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj

A Q2 elején, az első körök után a Mercedesek álltak az élen Hamilton, Bottas sorrendben. Leclerc-nek egy körét el is vették, amiért túl szélesen vette az egyes kanyart, de így is a második helyre került. Eközben Vettelhez hasonlóan Verstappen erőforrásával is gond adódott – a hollandnak néhány percre vissza is kellett térnie a garázsba.

Miután ismét kihajtott, egy lehetősége maradt kiharcolni a továbbjutást, és bár a kivezető körön kissé furcsán viselkedett az autó, végül Verstappennek sikerült előrejönnie a negyedik helyre.

Az élen Hamilton zárta a második szakaszt, mögötte Leclerc és Gasly végzett. Búcsúzott viszont Antonio Giovinazzi, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat és Lance Stroll.

A Q3 elején Hamilton először ment be 1:12 alá, ám ami még ennél is érdekesebb, az a Ferrari garázsában történt. Néhány perccel az utolsó szakasz kezdete után ugyanis Leclerc kiszállt a gépéből, így Vettel után a másik Ferrari-versenyzőnek is idő előtt véget ért a hockenheimi kvalifikáció.

A többieknek, sőt, magának Hamiltonnak sem sikerült javítani az 1:11.767-es körén, ezzel a brit szerezte meg a pole pozíciót a Mercedes hazai versenyhétvégéjén. Hamilton mellől Verstappen rajtolhat, míg a második sor Bottasé és Gaslyé lett. A további végeredmény az utolsó szakaszból: Räikkönenn, Grosjean, Sainz, Pérez, Hülkenberg, majd az idő nélkül záró Leclerc.

A Német Nagydíj programja vasárnap folytatódik a versennyel, amit 15.10-től rendeznek.

NÉMET NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:11.767 átlag: 229.442 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:12.113 0.346 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:12.129 0.362
4. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:12.522 0.755
5. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:12.538 0.771
6. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:12.851 1.084
7. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:12.897 1.130
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:13.065 1.298
9. Nico Hülkenberg német Renault 1:13.126 1.359
10. Charles Leclerc monacói Ferrari idő nélkül -
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:12.786 0.637
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:12.789 0.640
13. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:12.799 0.650
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:13.135 0.986
15. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:13.450 1.301
16. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:13.333 1.104
17. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:13.461 1.232
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:14.721 2.492
19. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:14.839 2.610
20. Sebastian Vettel német Ferrari idő nélkül -
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Leclerc 1:12.229 1. Hamilton 1:12.149
2. Verstappen 1:12.593 2. Leclerc 1:12.344
3. Hamilton 1:12.852 3. Gasly 1:12.385
4. Gasly 1:12.991 4. Bottas 1:12.424
5. Räikkönen 1:13.066 5. Verstappen 1:12.427
6. Bottas 1:13.075 6. Räikkönen 1:12.519
7. Magnussen 1:13.103 7. Sainz 1:12.632
8. Ricciardo 1:13.131 8. Hülkenberg 1:12.766
9. Grosjean 1:13.146 9. Grosjean 1:12.769
10. Giovinazzi 1:13.170 10. Pérez 1:12.776
11. Hülkenberg 1:13.186 11. Giovinazzi 1:12.786
12. Pérez 1:13.194 12. Magnussen 1:12.789
13. Sainz 1:13.221 13. Ricciardo 1:12.799
14. Stroll 1:13.256 14. Kvjat 1:13.135
15. Kvjat 1:13.278 15. Stroll 1:13.450
16. Norris 1:13.333
17. Albon 1:13.461
18. Russell 1:14.721
19. Kubica 1:14.839
20. Vettel idő nélkül

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik