BÖRZÖLI BERNADETT 2019.07.27 11:29 Frissítve: 2019.07.27 14:48

Leclerc és a Ferrari maradt az élen az időmérő előtt

Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Német Nagydíj harmadik szabadedzésén. A Ferrari pilótája mögött Max Verstappen (Red Bull) végzett a második helyen, majd harmadikként Sebastian Vettel zárta az utolsó tréninget. A Mercedes pilótái ismét visszafogottan teljesítettek – Valtteri Bottas a negyedik, Lewis Hamilton a hatodik leggyorsabb volt.

Leclerc-nél a harmadik tréningen sem volt gyorsabb Hockenheimben (Fotó: AFP)

 

A péntekinél kissé hűvösebb levegő és felhősebb égbolt fogadta a mezőnyt a harmadik szabadedzésen Hockenheimben, és mivel az előrejelzések alapján hasonló körülmények várhatóak az időmérőn is, fontos 60 perc előtt álltak a versenyzők az utolsó gyakorlási lehetőségen.

Amint zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Grosjean vette először birtokba a pályát, de lassacskán jöttek a többiek is. Bottas hamar elindult az első gyors körére, de rögtön az első kanyarban hibázott, és lesodródott kissé a pályáról. Csapattársa, Hamilton az első próbálkozása után az élre állt 1:13.767-es körével.

A Mercedes ötszörös világbajnoka sok időt nem töltött az élen – Leclerc hat tizedmásodperccel ment nála gyorsabb kört, és átvette a vezetést. Vettel a másik Ferrarival a második helyen állt ekkor két és fél tizedes hátrányban a csapattársához képest.

64. NÉMET NAGYDÍJ
JÚLIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:14.013
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:13.449
JÚLIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:12.380
Időmérő: 15.00–16.00
JÚLIUS 28., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj
Szeptember 1., 15.10 64. Belga Nagydíj
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj

Vettel legjobb körét később törölték, mert előnyhöz jutott, amikor túl szélesen vette az egyes kanyart, de a német így is maradt a második pozícióban. Később ráadásul szerelésre is szorult az 5-ös rajtszámú Ferrari, de úgy tűnt, hogy talán nincs nagy baj a négykerekűvel.

Féltávnál továbbra is a Ferrari párosa állt az élen, pedig sem Leclerc, sem Vettel nem járt már egy ideje a pályán. Verstappen – aki az utolsók között teljesítette az első mért körét – feljött a harmadik helyre, ám úgy tűnt, hogy Bottasnál szombaton sem mentek tökéletesen a dolgok, hiszen a finn neve ekkor csak a 10. pozícióban volt olvasható.

Leclerc nagyjából 20 perccel az edzés vége előtt tért vissza a pályára, majd elsőként ment be a hétvégén 1:13 alá, és 1:12.387-es körével megerősítette a vezető pozícióját. Mögötte Vettel is javított, de Leclerc később bár csak minimálisan, de tovább tudott faragni az idején. Később Verstappen javított sokat, és megelőzve Vettelt, feljött a második helyre.

Ezután már nem történt változás az élen – Leclerc a második után a harmadik szabadedzést is behúzta Németországban. A Ferrari pilótája mögött Verstappen és Vettel végzett, majd jött Bottas a negyedik helyen. Úgy tűnik, hogy az előző versenyhétvégéhez képest valóban sikerült fejlődnie a Haasnak, hiszen az ötödik pozícióban Magnussen neve olvasható. Igaz, a csapattársa, Grosjean az edzés végén motorproblémákra panaszkodott.

Hamilton a hatodik helyen zárta az utolsó tréninget, még Sainz, Gasly, Räikkönen és Grosjean fért be az első tízbe.

Folytatás 15 órakor az időmérővel!

NÉMET NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE 
  1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:12.380 átlag: 227.499 km/ó 18 kör 
  2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:12.548 0.168 mp h. 12
  3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:12.644 0.264 18
  4. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:12.890 0.510 24
  5. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:12.893 0.513 13
  6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.965 0.585 22
  7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:13.300 0.920 18
  8. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:13.324 0.944 17
  9. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:13.351 0.971 18
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:13.378 0.998 15
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:13.476 1.096 15
12. Nico Hülkenberg német Renault 1:13.496 1.116 19
13. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:13.554 1.174 24
14. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:13.556 1.176 15
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:13.671 1.291 16
16. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:13.672 1.292 15
17. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:13.767 1.387 21
18. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:13.816 1.436 20
19. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:15.540 3.160 20
20. George Russell brit Williams-Mercedes 1:15.824 3.444 11

 

Még több
2019.08.16 16:21:51

F1 ZSOLDOS BARNA

Niki Lauda minden idők legkisebb különbségével, fél pont előnnyel lett harmadszor világbajnok.

2019.08.09 19:56:21

F1 ZSOLDOS BARNA

Elege lett mindenből – a montreali szabadedzés közben a boxba hajtott, kiszállt az autóból és hazament.

2019.08.02 16:14:55

F1 ZSOLDOS BARNA

Niki Lauda csaknem egy percig ült a lángoló Ferrariban a Zöld Pokolban, s nyelte a mérgező gázokat.

2019.08.04 14:17:09

F1 nemzetisport.hu

A brit 62 pontra növelte az előnyét a vb-összetettben, míg a holland 7 pontra közelítette meg Bottast.

2019.08.03 13:21:31

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A holland a Hungaroringen szerezte meg karrierje első pole-ját • Leclerc autót tört a Q1-ben, de megúszta.