Hamilton vezérletével a két Ferrari a leggyorsabb a monzai nyitányon

Szünet nélkül folytatódott a bajnokság, a Formula–1 mezőnye Zandvoort után Monza felé vette az irányt, ahol az első pénteki szabadedzéssel vette kedzdetét a 76. Olasz Nagydíj programja. Az egyéni vb-összetettet vezető Oscar Piastri 34 pontos előnnyel érkezett meg az idény 16. állomására, így Lando Norris nagy kihívás előtt áll, hogy fordítson. Ehhez az első lépést a Sebesség Templomában teheti meg, ahol a tifosi ezúttal is szívesen látná, ha egy Ferrari érne célba a wokingiak párosa előtt vasárnap.
A helyszínen egy évvel ezelőtt győzedelmeskedő Charles Leclerc is csodában bízott a hétvége kezdetén, miközben csapattársa, Lewis Hamilton 5 rajthelyes büntetést hozott magával az első monzai futamára a Scuderia versenyzőjeként. A maranellói alakulat kissé meglepő módon a tavalyi hátsó szárnyhoz nyúlt vissza, valamint egy pályaspecifikus első szárnnyal készült Monzára, a Red Bull teljesen új padlólemezt és motorborítást hozott, a McLaren módosított a felfüggesztésén, és a Mercedes is hozzányúlt az autója aljához, így több újítás is volt az utolsó európai állomán.
A nyitányon nem volt teljes a mezőny, hiszen két fiatal is lehetőséghez jutott: a McLarennél Alex Dunne foglalta el Piastri ülését, míg az Alpine-nál Paul Aron kormányozhatta Franco Colapinto autóját.
A mezőny gyorsan birtokába vette a pályát, és valamennyi versenyző hamar feliratkozott az időlistára. Az első próbálkozásokat követően kissé meglepetésre Alexander Albon vezetett, méghozzá úgy, hogy eggyel keményebb keverék volt fent a Williamsen, mint a másodikként érkező Norris McLarenjén. A harmadik Verstappen volt, míg az első ötöst Leclerc és Isack Hadjar egészítette ki.
Félidőben már Verstappen állt az élen, de a Williams továbbra is előkelen helyen állt, hiszen Sainz a második, míg Albon a negyedik pozíciót foglalta el. Kettejük közé Leclerc ékelődött be, míg az első ötöst Hadjar zárta. Hamilton a nyolcadik, Norris a kilencedik helyen érkezett ekkor, míg a két fiatal a mezőny végére sorolt be.
A lágy gumi próbálkozásokat egy piros zászlós szakasz akasztotta meg, a megszakítást a pályára felhordott rengeteg kavics idézte elő, Hadjar az Ascarinál, míg Norris a Lesmónál csúszott le, és csípte el a sóderágyat.
A folytatásban a Ferrari irányította magára a figyelmet: Leclerc és Hamilton egymást váltotta az élen. Előbb a monacói vette át a vezetést, majd a brit foglalta el az első helyet, amit már nem is engedett ki a kezei közül. A hétszeres világbajnok 169 ezredes előnnyel zárt az élen, míg a harmadik Sainz lemaradása már több mint fél másodperc volt.
A negyedik Verstappen lett, majd a hazai közönség előtt versenyző Andrea Kimi Antonelli, a 9 tized hátrányt összeszedő Norris, Albon, a gyakorlás végén leálló, és virtuális biztonásgi autós jelzést kiváltó Russell, Alonso, valamint Hadjar tette teljessé az első tízest. Dunne a 16., míg Aron a huszadik, vagyis az utolsó helyen végzett.
Folytatás 17 órakor a második szabadedzéssel.
OLASZ NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:20.117 | átlag: 260.304 km/ó | 20 kör |
| 2. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:20.286 | 0169 mp h. | 24 |
| 3. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:20.650 | 0.533 | 25 |
| 4. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 1:20.692 | 0.575 | 22 |
| 5. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:20.940 | 0.823 | 25 |
| 6. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:21.021 | 0.904 | 28 |
| 7. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:21.073 | 0.956 | 25 |
| 8. | George Russell | brit | Mercedes | 1:21.110 | 0.993 | 20 |
| 9. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:21.114 | 0.997 | 20 |
| 10. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1:21.158 | 1.041 | 25 |
| 11. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1:21.172 | 1.055 | 24 |
| 12. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 1:21.179 | 1.062 | 26 |
| 13. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1:21.201 | 1.084 | 27 |
| 14. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 1:21.292 | 1.175 | 24 |
| 15. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:21.295 | 1.178 | 26 |
| 16. | Alex Dunne | ír | McLaren-Mercedes | 1:21.606 | 1.489 | 26 |
| 17. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:21.642 | 1.525 | 22 |
| 18. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1:21.653 | 1.536 | 26 |
| 19. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:22.058 | 1.941 | 23 |
| 20. | Paul Aron | észt | Alpine-Renault | 1:22.153 | 2.036 | 23 |

Eltüntethető még Piastri előnye? Tud-e meglepetést okozni a Ferrari a tifosi előtt?
| 76. OLASZ NAGYDÍJ | |
| SZEPTEMBER 5., PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Hamilton 1:20.117 |
| 2. szabadedzés | 17.00–18-00 |
| SZEPTEMBER 6., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 12.30–13.30 |
| Időmérő | 16.00–17.00 |
| SZEPTEMBER 7., VASÁRNAP | |
| A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja | 15.00 |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Azeri Nagydíj, Baki | szeptember 21., 13.00 |
| Szingapúri Nagydíj, Szingapúr | október 5., 14.00 |
| Amerikai Nagydíj, Austin | október 19., 21.00 |








