A vb-éllovas Oscar Piastri feltüzelve tért vissza a legutóbbi vereségek után, hiszen renkvül magabiztos formában kezdett a 70. Belga Nagydíjnak otthont adó Spa-Francorchamps-ban. Az egyéni összetettet 8 pont előnnyel vezető ausztrál közel fél másodperccel előzte meg a legközelebbi riválisát, Max Verstappent a pénteki sprintidőmérőn, így ő, valamint a címvédő holland várhatta az élről a piros lámpák kialvását az év harmadik sprintversenyén.
A második sorban Lando Norris és Charles Leclerc, a harmadikból Esteban Ocon és Carlos Sainz Jr. foglalhatott helyet, míg a két Mercedes-pilóta, valamint Lewis Hamilton a top 10-en kívül találta magát a csalódást keltő sprintkvalifikáció után. Russell a tizenharmadik, Antonelli a tizenkilencedik, míg a hibája miatt rendkívül frusztrált hétszeres világbajnok a tizennyolcadik rajtkockából kezdeti meg a felzárkózást.
Az Alpine számára egyáltalán nem alakult jól a szombat délelőtt: Franco Colapinto a parc fermé-szabályok megsértése után bokszutcai rajtra kényszerült, mint ahogyan az eredetileg az előkelő nyolcadik helyet megszerző Pierre Gasly is, akinél a rajtrácsra vezető körön jelentkezett probléma. A francia végül csak kétkörös hátránnyal tudta elkezdeni a 100 km-es minifutamot, ami az adatgyűjtés szempontjából különösen fontos volt.
Ami a gumistratégiát illeti, Colapinto kivételével valamennyi versenyző a közepes gumi mellett döntött, míg az argentin a lágy keveréken vágott neki a 15 körös miniversenynek.
Noha Piastri jól jött el, és sikerült megtartania a vezetést, sokáig nem élvezhette az első helyet, hiszen a hosszú egyenesben Verstappen elment mellette, és az élre állt. A kettős mögött ugyancsak helycsere történt: Leclerc Norris ellen indított sikeres támadást, és lépett előre a harmadik helyre, míg az első ötöst Ocon zárta.
Az egy-egy pozíciót vesztő McLaren-versenyzők szorosan tapadtak az előttük haladókra: előbb Norris tudott javítani, a brit a harmadik körben vette vissza Leclerc-től a harmadik helyet, és kezdett el közeledni az egymást szorosan követő élen álló kettősre. Norris a 9. körben érte utol Piastrit, aki továbbra is DRS-távolságon belül autózott Verstappenhez képest, a top 3-at hosszú körökön keresztül kevesebb mint 1.5 szekundum választotta el egymástól.
Bár Verstappen rontott a 10. körben, Piastri így sem tudott elmenni az egyenesben rendkívül gyors, és jól védekező Red Bull-os mellett, aki rövidesen a fékekre kezdett panaszkodni. Ez azonban nem igazán vetette vissza, és valamennyi támadást visszaverve aratott győzelmet az év harmadik sprintversenyén. Másodikként Piastri látta meg a kockás zászlót, aki ezzel 9 pontra növelte az előnyét a harmadikként végző Norris előtt.
A negyedik Leclerc lett, míg az első ötöst a Haasszal remek sprintfutamot teljesítő Ocon tette teljessé. A pontszerzők sorát Sainz, Oliver Bearman, valamint Isack Hadjar zárta. A Mercedes-pilóták közül Russell a 12., Antonelli a 17., míg Hamilton a 15. pozícióban szelte át a célvonalat.
Folytatás 16 órakor az időmérővel.
.
BELGA NAGYDÍJ, A SPRINTVERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 15 kör | |
2. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 0.753 mp h. | 15 |
3. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1.414 | 15 |
4. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 10.176 | 15 |
5. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 13.789 | 15 |
6. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 14.964 | 15 |
7. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 18.610 | 15 |
8. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 19.119 | 15 |
9. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 22.183 | 15 |
10. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 22.897 | 15 |
11. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 24.551 | 15 |
12. | George Russell | brit | Mercedes | 25.969 | 15 |
13. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 26.595 | 15 |
14. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 29.046 | 15 |
15. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 30.175 | 15 |
16. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 30.941 | 15 |
17. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 31.981 | 15 |
18. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 32.867 | 15 |
19. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault | 38.072 | 15 |
20. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 2 laps | 13 |
A VB ÁLLÁSA | |||||
---|---|---|---|---|---|
PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | PONT | |
1. | Oscar Piastri | 5 | 10 | 15 | 241 |
2. | Lando Norris | 4 | 10 | 14 | 232 |
3. | Max Verstappen | 2 | 5 | 13 | 173 |
4. | George Russell | 1 | 5 | 13 | 147 |
5. | Charles Leclerc | – | 4 | 12 | 124 |
6. | Lewis Hamilton | – | – | 13 | 103 |
7. | Andrea Kimi Antonelli | – | 1 | 8 | 63 |
8. | Alexander Albon | – | – | 8 | 46 |
9. | Nico Hülkenberg | – | 1 | 5 | 37 |
10. | Esteban Ocon | – | – | 6 | 27 |
11. | Isack Hadjar | – | – | 6 | 22 |
12. | Lance Stroll | – | – | 4 | 20 |
13. | Pierre Gasly | – | – | 4 | 19 |
14. | Fernando Alonso | – | – | 4 | 16 |
15. | Carlos Sainz | – | – | 7 | 16 |
16. | Liam Lawson | – | – | 2 | 12 |
17. | Cunoda Juki | – | – | 5 | 10 |
18. | Oliver Bearman | – | – | 4 | 8 |
19. | Gabriel Bortoleto | – | – | 1 | 4 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 473 |
2. | Ferrari | 227 |
3. | Mercedes | 210 |
4. | Red Bull-Honda | 180 |
5. | Williams-Mercedes | 62 |
6. | Sauber-Ferrari | 41 |
7. | Racing Bulls-Honda | 37 |
8. | Aston Martin-Mercedes | 36 |
9. | Haas-Ferrari | 35 |
10. | Alpine-Renault | 19 |
70. BELGA NAGYDÍJ | |
JÚLIUS 25., PÉNTEK | |
Szabadedzés | 1. Piastri 1:42.022 |
Sprintkvalifikáció | 1. Piastri 1:40.510 |
JÚLIUS 26., SZOMBAT | |
Sprintverseny | 1. Verstappen, 2. Piastri, 3. Norris |
Időmérő | 16.00–17.00 |
JÚLIUS 27., VASÁRNAP | |
A verseny (44 kör,308.052 km) rajtja | 15.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
MAGYAR NAGYDÍJ, MOGYORÓD | augusztus 3., 15.00 |
Holland Nagydíj, Zandvoort | augusztus 31., 15.00 |
Olasz Nagydíj, Monza | szeptember 7., 15.00 |