Bearman 10 rajthelyes büntetést kapott az autótörése után – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.05. 15:18
Bearman a harmadik edzésen követett el szabálytalanságot (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Haas brit versenyzője, Oliver Bearman tíz rajthelyes büntetést kapott a Brit Nagydíj versenyére, miután a harmadik szabadedzés végén piros zászlós megszakítás alatt összetörte az autóját a bokszbejáratnál.

Mint ismert, a harmadik szabadedzésén végén két versenyző, Gabriel Bortoleto és Oliver Bearman is autót tört, miután a korábbi piros zászlós szakasz után négy perce maradt a mezőnynek arra, hogy még teljesítsen egy gyors kört az időmérő előtt. Először a Sauber-pilóta dobta el, aminek okán újra lendült a piros zászló.

Noha a hazai pályán versenyző Bearman ekkor visszalassított, a tizenötös kanyarhoz közeledve hirtelen jelentős mértékben felgyorsított, és 260 km/ó-s sebességgel, vagyis versenytempóban közelítette be a bokszbejáratot, ahol elvesztette az irányítást a kocsija felett, majd a falba szállt. A brit pilóta ezzel súlyos szabálysértést követett el, hiszen a regula kimondja, hogy megszakítás esetén valamennyi autónak azonnal el kell vennie a gázt, és  kis tempó mellett kell visszamennie a bokszutcába. 

Az eset miatt Bearmannek 10 rajthelyes büntetést adó Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a hivatalos dokumentumban arra is rámutatott, hogy a Haas-pilóta az előző köreihez képest is gyorsabban közelítette meg a bokszbejáratot. A brit azzal védekezett, hogy rosszul mérte fel a fékek hőmérsékletét, ami bár valóban hozzájárult a balesethez, az ítélethozók ezt nem tudták enyhítő körülménynek tekinteni. 

A pilóta négy büntetőpontot is kapott az eset miatt, így a tizenkét hónapos időszakot tekintve már 8 büntetőpont szerepel a neve mellett, miközben az első pontjai csak november évülnek el, így figyelnie kell a következő hónapokban, ha el akarja kerülni az automatikus egyfutamos eltiltást. 

Nem Bearman az egyetlen, aki nem az időmérőn megszerzett pozícióból vághat neki a vasárnapi versenynek: Andrea Kimi Antonelli még az előző versenyhétvégéről, az Osztrák Nagydíjról hozott magával három rajthelyes hátrasorolást a Max Verstappennel történt incidense következményeként.  

További részletek hamarosan...

Verstappen9
Bearman8
Lawson6
Bottas5
Doohan4
Colapinto4
Piastri4
Norris3
Hülkenberg2
Sainz2
Albon
Cunoda2
Antonelli2
Russell1
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA 
 
A versenyzőket szabálytalanságaikért büntetőpontokkal sújtják, azok egy éven belül elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia. Táblázatunkban azt tekinthetik meg, ki mikor kapott büntetőpontokat, ebből az is kiderül, mikor évülnek el azok.
PILÓTAIDŐPONTPONTOK SZÁMA
Alonso2024. június 30.2
Hülkenberg2024. szeptember 1.2
Verstappen2024. október 27.2
Colapinto2024. október 27.2
Verstappen2024. november 2.1
Piastri2024. november 3.2
Bearman2024. november 3.2
Verstappen2024. november 30.1
Russell2024. december 1.1
Norris2024. december 1.3
Stroll2024. december 1.2
Lawson2024. december 1.2
Albon2024. december 1.2
Verstappen2024. december 8.2
Piastri2024. december 8.2
Bottas2024. december 8.2+3
Doohan2025. március 22.2
Doohan2025. március 23.2
Lawson2025. április 13.1+2
Sainz2025. április 13.2
Lawson2025. május 2.1
Stroll2025. május 23.1
Bearman2025. május 23.2
Verstappen2025. június 1.3
Stroll2025. június 15.2
Antonelli2025. június 29.2
Colapinto2025. június 29.2
Bearman2025. július 5.4
A BÜNTETŐPONTOK OSZTÁSA

 

76. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Hamilton 1:26.892
2. szabadedzés1. Norris 1:25.816
JÚLIUS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:25.498
Időmérő16.00–17.00
JÚLIUS 6., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 27., 15.00
MAGYAR NAGYDÍJ, MOGYORÓDaugusztus 3., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31. 15.00

 

Legfrissebb hírek

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
4 perce

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
2 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
18 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
23 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36
Ezek is érdekelhetik